Holnap megyek Kecskemétre a Mercedes Futóversenyre, amit nagyon várok, hiszen tényleg a gyárban lehet majd futni, ami engem nagyon érdekel. Ugyanakkor nincs túlságosan verseny hangulatom – hiszen nem is versenyként tekintek a 25 kilométeres távra, hanem egy edzésként. Marcitól is sima hétvégi hosszú edzés tervet kértem a napra, ezért a 25 kilométerben is lesz bemelegítés, lendületesebb rész, egy rövid erős rész, majd levezetés. Eddig csak egyszer futottam 25 kilométert egy edzésen, többet pedig még soha, úgyhogy kihívás lesz így is, és persze a tempó is meglesz.
Kicsit furcsa érzések kavarognak bennem. Számomra nagyon furcsa úgy elmenni egy versenyre, hogy nem versenyként tekintek rá, nem a legjobbam akarom futni. Egyedül a Vivicittán voltam így, de ott is nagyon nehéz volt visszafognom magam, és csak az olasz vendégeknek volt köszönhető, hogy végül egy jóleső örömfutás lett belőle. De ha egyedül lettem volna ott, biztos megpróbálom az 1:40 alatti félmaratont. (Ami biztos sikerült volna.) Most pedig azon kaptam magam, hogy lehet, hogy nem is lesz már több versenyem a szeptemberi berlini maraton előtt…
A holnapi kecskeméti 25 kilométert nagyon könnyen elengedtem. Elsősorban a táv miatt. Ha félmaraton lenne, biztos nagy lenne a csábítás, hogy megfussam az 1:40 alatti időt. De így, hogy nincs mihez viszonyítanom, nem “kerek” a táv (nem 10 km vagy félmaraton), valahogy könnyű nem versenyként gondolni rá. A Kékes Csúcsfutásról is letettem már, bár egy ideig játszottam a gondolattal, hogy elmenjek. Hiszen New York-ban sok a szint, így is minden edzésen dombozok, illett volna a felkészülésbe. De a combhajlítós sérülésem után nem erőltetném túl magam, ráadásul ki tudja mennyire lesz meleg, nem akarom teljesen kikészíteni magam. Nyárra egy versenyre neveztem, a szentendrei Skanzen Futásra, ami egy félmaraton. Ezzel tudatosan úgy vagyok, hogy csak akkor megyek el, ha nem 38 fok lesz. Erre kicsi az esély, hiszen a nyár közepén van, de reménykedem benne. Ha összejön, az azért jó lenne, mert utána már tényleg nincs egy versenyem sem szeptember 16-ig.
Persze az edzések folytatódnak, komolyan veszem őket és meglepően jól is mennek. A két héttel ezelőtti Ultra Balaton nagy erőt adott, a lendület még mindig tart, a motivációmmal nincs gond, és az időeredmények is jönnek, mármint amiket Marci előír az edzésekre. Kíváncsi vagyok a holnapi 25 kilométeren milyen állapotban leszek.