Tokyo Marathon 2020: törölve…

Nem nagyon jutok még szóhoz, kicsit túl sok az érzelem is benne ahhoz, hogy objektíven és tárgyszerűen írjak a mai napról…

Mi történt?

Ma kora reggel előbb a sajtó szellőztette meg, majd a délelőtt folyamán a szervezők is bejelentették, hogy a koronavírus kockázatai miatt elmarad a 2020-as tokiói maraton, egész pontosan csak a 200 elit atlétának tartják meg (mint olimpiai kvalifikációs verseny).

Elég hirtelen jött a hír, hiszen bár persze mondhatnánk, hogy ez végig a levegőben lógott, ugyanakkor a hivatalos tájékoztatások eddig végig arról szóltak, hogy biztosan meg lesz tartva a verseny, egyedül a Kínából érkező kínai futókat kérték meg arra, hogy gondolják át, hogy tényleg indulni akarnak-e, cserébe ingyenes 2021-es indulási jogot biztosítanak a szervezők, ha otthon maradnak. Hajnalban már olyan hírek jöttek, hogy az idősebb korosztályoknak tiltják meg az indulást, mint a leginkább kockázatoknak kitett korcsoport, majd kora reggel már a teljes világsajtó tele volt ilyen-olyan forrásokra hivatkozva azzal, hogy nem lesz maraton. Ezt végül a szervezők az esemény hivatalos honlapján erősítették meg valamikor késődélelőtt.

A hivatalos tájékoztatás a honlapon.

A témáról sokan sokféleképpen gondolkodnak. Az egyik véglet szerint már régen le kellett volna mondani a versenyt, sőt, bárki aki egyáltalán utazik és repülőre ül ezekben a hetekben az felelőtlen és egyrészt magának keresi bajt, másrészt embertársai egészségét kockáztatja. A másik véglet szerint a koronavírus csak egy influenza és az egész túl van aggódva ilyen-olyan okok miatt. Szerintem, mint mindig, az igazság valahol a kettő között van. Én megértem a szervezőket annyiból, hogy a vírus kockázatot jelent, és bármilyen kicsi is a kockázat, attól az még kockázat. Ebből következően a legbiztosabb döntés az, ha nem tartják meg a versenyt. Persze ez nyilván hatalmas presztízs veszteség is és hallani olyan információkat is (amikről ki tudja igazak-e), hogy a World Marathon Majors-t támogató Abbott sem tudott előre a döntésről és nem is annyira örülnek neki, de ez most már mind történelem, verseny – nekem – biztosan nem lesz.

Mi lesz most?

Tekintettel arra, hogy mi feleségemmel egy 10 napos utazást terveztünk Japánba kettesben, és már mindent leszerveztünk, lefoglaltunk, kitaláltunk és nem utolsó sorban beleéltük magunkat, bennem egy percig nem volt kérdés, hogy a maraton elmaradása ellenére elutazunk. Soha nem jártunk még Japánban, nagyon kíváncsiak vagyunk mindketten a kultúrára, Tokióra, Kyotóra. Ami pedig a vírust illeti (főleg így, hogy nem lesz maraton), pont ugyanakkora kockázata van szerintem Japánban lenni, mint Németországban vagy az USA-ban.

Még azon gondolkozom, hogy lehet, hogy március 1-jén lefutom a maratont egy helyi tokiói parkban egyedül. 🙂

Kyoto

A verseny szervezői egyébként indulási jogot ígértek mindenkinek 2021-re, akinek 2020-ra érvényes nevezése volt, azzal a feltétellel, hogy a regisztrációs díjat újra ki kell fizetni. Na ez is megér egy külön sztorit, de ebbe most nem megyek bele, mert ennél több / jobb / részletesebb tájékoztatást csak április 1-jére ígértek a szervezők… De ha minden jól megy, akkor ha most nem is, 2021-ben meglesz a 4. csillagom – legalábbis nagyon remélem!

4 hozzászólás “Tokyo Marathon 2020: törölve…” bejegyzéshez

  1. sajnálom! 🙁
    szerintem kell létre kell hozni egy “mindenképpen lefutom a tokyoi maratont” FB csoportot és egy amolyan gerilla Maratont futni a városi centrál parkban! Biztosan lesz pár ezer őrül (japán) aki belevágna. Mekkor lenne már!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Verified by MonsterInsights