Tegnap futottam másodszor 25 kilométert, egy márciusi edzés után ezúttal egy versenyen. Bíró Gábor – aki a blogom kezdeteitől követi a felkészülésem és segít tapasztalatával, tanácsaival – hívott meg a 8. Mercedes Benz Futóversenyre, Kecskemétre. Megfogott, hogy tényleg a gyárban is lehet futni, szívesen neveztem a versenyre, ami egyébként ingyenes volt.
A versenyt inkább edzésnek fogtam fel, nem készültem rá különösebben, és edzés jellegű beosztást is kértem és kaptam Marcitól rá. A terv az volt, hogy 2 km bemelegítés (5:20), 8 km lendületesen (5:00), 10 km félmaratoni tempóban (4:45), 2 km erős (4:30 körül) és 3 km levezetés (5:20).
A fenti terv szombat este dőlt meg. Nem számoltam azzal, hogy pont a verseny előtti nap lesz a Bajnokok Ligája döntő, amit persze meg kellett néznünk. Jó volt a hangulat, elfogyott sok sör, négyünkre egy üveg whiskey, és valamikor hajnali 3-kor kerültem ágyba. Tudom, tudom, akinek futóversenye lesz, ne csináljon ilyet. Nem is terveztem, de valahogy így alakult…
Reggel 8-kor terveztünk indulni Kecskemétre. Kicsit sokszor kinyomhattam az ébresztést, mert 7:45-kor keltünk. Hát, nem voltam túl jól. Ha nem számít rám Gábor, akkor lehet el sem indultunk volna. Idő szűke alatt félig rohanva, félig belassulva készülődtünk, de végül 8:30-kor el tudtunk indulni és 9:30-ra le is értünk. Nem voltam a toppon, igyekeztem sokat inni, de nyilván ekkor már éreztem, hogy ez nem lesz egy örömfutás. A helyzetet fokozta, hogy alig érkeztünk meg Gáborral a Mercedes gyárhoz, a bemondó már harsogta, hogy a nagy melegre való tekintettel előrébb hozzák a rajtot, és akkor egy perc múlva indulhatunk is. Hát, jól esett, még a rajtszámommal bíbelődtem, bemelegítésre persze nem maradt idő, és már indultunk is…
Egyébként ezt az előrehozott rajtot leszámítva nagyon profi volt a szervezés. Volt minden, sátrak, ruhatár, WC-k, időmérő kapuk, kijelölt útvonal, orvosi ügyelet, két frissítő pont (5 darab 5 kilométeres kört kellett futni, egy körön volt a két pont, azaz összesen tízszer lehetett frissíteni) vízzel, energia itallal, banánnal, szőlőcukorral. A segítők is nagyon segítőkészek voltak. Minden nagyon profi volt, tetszett a szervezés.
Már a rajtkor éreztem, hogy az eredeti edzéstervet nem fogom tudni hozni. A B tervem az volt, hogy stabilan, végig kb 5 perces kilométerekkel fogom letudni a távot. Tömeg csak az első néhány száz méteren volt, utána lehetett szabadon futni. A második kör után pedig a futók nagy többsége kiállt, mert a 10 kilométeres táv csak addig tartott. Utána már inkább magányos futás volt. A verseny útvonala nagyjából sík volt, a gyár területén belül kanyargott, egy pár száz méteres részen átvezetett a karosszéria üzemen. Ez nagyon tetszett, én ugye oda vagyok a gyárakért, nagy élmény volt belülről látni a Mercedes gyárat, még ha csak egy kicsi részét lehetett is csak.
Ami borzasztó volt az a meleg és a napsütés. 10:30-tól 12:30-ig futottunk kb, a legnagyobb melegben, a puszta közepén, széles aszfalt utakon. Sehol egy fa. Árnyék csak a karosszéria üzemben volt, illetve egy kb kétszáz méteres szakaszon. Mindenhol máshol telibe sütött a nap és vagy 28-30 fok volt (ami persze futás közben a tűző napon sokkal többnek érződött). Eddig is tudtam, de most már biztos vagyok benne, hogy nem szeretek melegben futni. Érdekes módon egyébként nem viselt meg annyira, illetve nem ez viselt meg. A másnaposság, a kialvatlanság, az egyébként is kiszáradt szám, az enyhe fejfájás és émelygő gyomor sokkal rosszabb volt. Egész pontosan ezek miatt eleve lemondtam arról a tempóról, amit elterveztünk, és emiatt a meleg sem tűnt annyira vészesnek, csak a túlélésre mentem.
Az első kör, az első öt kilométer még jó volt, jól esett. Újdonság volt a környezet, a gyár, hogy merre visz az útvonal, miket látok. Kicsit el is futottam az elejét, 23:55 volt a részidő, ami 4:47-es tempónak felel meg. Mentségemre szóljon, hogy a Polar hozta a formáját, és a sok kanyar miatt gyakorlatilag kicsit vakon kellett futnom, soha nem a pontos tempót mutatta. A második körre azért kicsit vissza is vettünk, illetve nekem ekkor jött a holtpont. Ez már nem esett jól, fáradtam, kivoltam. Éreztem, hogy még a fele is messze van, semmi kedvem itt még további három kört lefutnom. Eljátszottam a gondolattal, hogy én a második kör végén, a 10 kilométeres futókkal együtt kiállok. Kérek egy 10-es befutó érmet és megvárom Gábort, amíg lefutja a 25 kilométert. Aztán valahogy pont a kör végére egy kicsit átlendültem a holtponton és mentem tovább.
A harmadik kör valahogy gyorsan eltelt. Bár a tempónk csökkent (a 2. kör 5:01-es tempója után ez már csak 5:16 lett), én itt már egész jól éreztem magam. Persze hosszakat frissítettünk, sokat ittam, bevizeztem a fejem, kezem, arcom, hajam. A negyedik kör elején kettéváltunk Gáborral. Ekkor voltam a legjobb erőben, éreztem, hogy tudok menni, hogy ez meglesz. Lehet kicsit javult is az állapotom, egyedül a meleg zavart. A negyedik körben (bár továbbra sem diktáltam nagy iramot, mindössze 5:11-es tempóval mentem) biztos voltam benne, hogy könnyen meglesz már a 25 kilométer.
Aztán ahogy lenni szokott, a vége azért nem volt olyan egyszerű. Elfáradtam, az erőm is csökkent, és fejben is egy kicsit gyengültem. Kétszer is belesétáltam egy-egy percet, először a karosszéria üzemben (legalább körbenéztem alaposabban), egyszer pedig 3 kilométerrel a vége előtt. Ezt megtoldottam egy igazán lassú utolsó frissítéssel, majd azért az utolsó egy-másfél kilométert egy kicsit meghúztam. Úgy lett az utolsó részidőm 28:48-as (azaz átlag 5:46-os tempó), hogy az utolsó kilométeren 4:42-es tempót futottam. Ez is mutatja, hogy inkább fejben voltam fáradt, mint testileg, és ezt alátámasztotta a befutó utáni érzéseim is. Egyáltalán nem voltam hulla fáradt. Persze jól esett abbahagyni a futást, inni egy kicsit, de nem voltam teljesen kimerült. Ez azért jó jel a későbbiekre.
Összességében vegyes érzéseim vannak a versennyel kapcsolatban. Az előre eltervezett tempómnak megfelelően 2 óra 3 perces idővel kellett volna beérnem, ez lett végül 2:09:51 – a végén azért is hajtottam meg kicsit, hogy meglegyen a 2 óra 10 percen belüli idő. Szóval jelentősen elmaradtam a tervtől, de ezt már az elején tudtam, amikor eldöntöttem, hogy lassabban fogok futni. Nem tudom, hogy megfelelő pihenéssel és rákészüléssel tudtam volna-e hozni a tervet, a nagy meleg biztos akkor is betett volna. Így úgy érzem, hogy inkább a másnaposság és a kialvatlanság volt a szűk keresztmetszet és nem a meleg. Az biztos, hogy ilyet többet nem csinálok. Egy hétvégén vagy pihenek és futok, vagy iszom és éjszakázom, de a kettőt együtt többet soha. 🙂
Gáborral együtt futottam 16-17 kilométert, ami meglepően jó volt. A Vivicittán pedig pont azt a következtetést vontam le, hogy a futás az egy egyéni sport, nem fogok másokkal futni, mert nincs értelme. De most még beszélgetni is volt néha erőnk és kedvünk, és nekem sokat segített, hogy ott volt Gábor, nem adtam fel 10 kilométernél. Nyilván az is számított, hogy nem verseny volt, tényleg “csak” futottam, valószínűleg egyikőnk sem érezte azt, hogy a másik visszahúzza. Jól jött ki. Nyilván personal best-et nem lehet futni közösen, de ilyen vasárnapi futáshoz jól jött ki a lépés.
A másik, amit tegnap megtanultam, az az, hogy ki kell tartani, nem szabad feladni. Mert tényleg fejben dől el. Majdnem kiszálltam 10 kilométernél, tényleg erős volt a vágy, nehéz volt neki ellenállni. Meglett volna a kifogás, és tényleg úgy éreztem, hogy nem fogom végigbírni. Aztán 15-20 kilométer között jobban éreztem magam, mint az elején. Ahogy írtam, a vége azért kicsit szenvedős lett, de ahhoz képest, hogy majdnem kiszálltam a verseny fele előtt, még simán lefutottam utána 15 kilométert. Fejben dől el, főleg akkor, amikor át kell lendülni a holtponton.
Hivatalosan már csak egy futóversenyem lesz a berlini maratonig, július közepén a Skanzenfutás. Ez az EFOTT hetére esik, amire kilátogatok. A mai napból kiindulva, ha nem tudom kipihenni magam, akkor nem fogok elmenni, ilyet még egyszer nem csinálok. Ráadásul ugyanez igaz arra, hogy ha 38 fok lesz. Szóval könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó versenyem a Berlin Maraton előtt, meglátjuk…
Kicsit más tempó és táv, de hasonló érzetű küzdelmem volt tegnap délután 10 km-t futva. Mikor 5 km környékén egy fordítóban elment mellettem a busz (ergo kb 2-300 méterre volt tőlem) erősen gondolkodtam, hogy jobb lenne nekem ott csücsülve végigmenni még 5 km-t 😀 De aztán valahogy sikerült lefutnom plusz egyet, és onnan kezdve már az volt bennem, hogy nehogymár a vége előtt vegyen fel 😀 Pedig hol volt még a vége… Sajnos nekünk borzasztó rossz volt a frissítés a hőség ellenére…. 🙁 Szerencse, hogy már volt annyi rutinom, hogy vittem vizet meg nedves kendőt a nyakamba, amúgy tuti kidőltem volna. Szóval igen, fejben dől el 🙂 Hálisten nekem ma pihenőnapom van, igaz két gyerekem társaságában 😀
Gratulálok, hogy végigcsináltad! Igen, sokszor nehéz kitartani, de azért a végén jó visszagondolni arra, hogy nem adtuk fel. 🙂