Korábban már többször írtam arról, hogy a Marci (edzőm) által még tavaly az első félmaratonom eredménye alapján kigondolt maratoni célidőm (3 és fél óra) inkább az álom, mint a reális cél kategóriájába esik, legalábbis így gondoltam. Az elmúlt egy hétben nagyot fordult velem a világ ebben a tekintetben, most már elhiszem, hogy le tudom futni a 42.2 kilométert 210 perc alatt.
Korábban tényleg nagyon bizonytalan voltam. Mondjuk mivel aránylag messze volt a verseny, annyit azért nem gondolkoztam rajta, de amikor szóba került vagy eszembe jutott, akkor inkább csak legyintettem egyet, illetve értetlenkedtem, hogy hogyan is jöhet ez majd össze. Hiszen bár az az ominózus első félmaraton tényleg nagyon jól sikerült – az akkori edzettségi állapotomhoz képest – azóta inkább csak kudarcélmények voltak a hosszabb távokon: azóta sem sikerült az 1:40-en belüli félmaratont megfutnom, illetve az első három 25 kilométeres futásom is inkább szenvedés volt. Persze okok (kifogások?) mindig voltak (nagy tömeg, rossz szervezés, túl meleg, másnaposság) – de ettől még az tény, hogy az eredmények nem jöttek. El sem tudtam képzelni hogyan lesz ebből 30-35 vagy 42.2 kilométer, pláne nem olyan tempóval, amit 25 kilométeren sem tudtam tartani.
Aztán bár végül június végén sikerült egy jó 25 kilométert futnom (2:02:06, 4:53-as átlagtempó), utána az első 27 kilométer megint egy kicsit szenvedősebb lett. 2 óra 16 perc 2 másodperc alatt futottam le (5:02-es átlag), ami nem olyan rossz idő (főleg, hogy hajnali 4:15-kor indultam), de érzésre az utolsó 2-3 kilométer már nagyon nehéz, kimerítő volt. Arra gondoltam, hogy pont ilyen tempóval kell majd 6 hét múlva még 15 kilométert futnom – hát, nagyon nehéz volt elképzelni, hogy menni fog.
Ahogy írtam, az elmúlt egy hétben azonban teljesen megváltozott a hozzáállásom, illetve a hitem a 3 és fél órában.
Múlt vasárnap futottam az első 30 kilométerem az edzések során, és nagyon jól sikerült. Írtam róla elég részletesen, a lényeg, hogy jó erőben voltam, könnyen ment és jól esett a futás, a végére még bele is tudtam erősíteni, jó időt futottam (frissítésekkel együtt 2:29:27, 4:58-as átlagtempó) és ami a legfontosabb, nem készültem el teljesen az erőmmel, tudtam volna tovább futni, sőt, akkor úgy éreztem, hogy a maratont is le tudnám futni (aztán persze ki tudja…). Hogy lehet, hogy két héttel azelőtt a 27 km nehezem ment, most a 30 km meg aránylag könnyen? Két okot látok. Az egyik, hogy kipihentebb voltam (nem 4:15-kor indultam, hanem “csak” 5:15-kor, egy kicsit több alvással és egyébként is pihentebben). A másik, hogy sokkal hűvösebb volt, amikor kezdtem futni, a korábbi 22-23 fok helyett akkor olyan 17 fok lehetett kb. Úgy tűnik, tényleg ilyen sokat számít a hőmérséklet.
A másik pozitív visszajelzés a héten a Berlin Maraton applikációjából jött. Csak úgy nézegettem, hogy mik vannak benne, mikor észrevettem, hogy van egy verseny eredmény előrejelző programja. Megnéztem, kitöltöttem, és legnagyobb meglepetésemre pont a 3 és fél órás várható eredményt hozta ki.
Most kitöltöttem újra – nyilván hasonló eredménnyel – hogy be tudjam mutatni, milyen adatokból dolgozott. Először néhány személyes adatot kell megadni (nem, kor, magasság, súly, dohányzás), majd az eddigi edzés és verseny eredményeket (korábbi 10km, félmaraton és maraton időeredmények), utána az edzésmunkát (az elmúlt 3 hónap átlagos heti edzés kilométere és edzésalkalmak száma), majd a hosszú futások számát és eredményét (leghosszabb km és idő, átlag tempó).
Ezekből számít az applikáció egy várható befutó időt, illetve időtartamot, ami nekem gyakorlatilag 3:30 +/- 5 perc. Persze ez nyilván csak egy becslés, ami egyrészt ideális körülményekre vonatkozik (szélcsend, maximum 20 fok, sérülésmentesség, stb), másrészt sok egyéb tényező is befolyással van az időeredményre, amiket nem lehet egyszerű matematikai modellekkel leírni. De mindettől függetlenül jól esett, hogy egy külső, “objektív” alkalmazás is visszaadja az eddigi eredményeim és felkészülésem adatai alapján a célidőt. Pláne úgy, hogy a program elég érzékeny a 10km-es és félmaratoni legjobb verseny eredményre, amik nekem szerintem ma már jobbak lennének. A félmaratonban biztos vagyok, hogy meg tudnám futni 1:40-en belül, és a 10 km-es eredményem is januári. Szóval úgy veszem, hogy van tartalék ebben az idő becslésben.
Persze Marci ezt már háromnegyed évvel korábban megmondta, nem véletlen ő az edző. 🙂 Nyilván hittem neki is, hiszen mi mást tehet egy hozzá nem értő amatőr futó, mint hogy megbízik az edzőjében, de azért a kétségek mindig ott voltak. Most ezzel a 30 kilométeres futással (és az applikációs előrejelzéssel) már 100%-ban elhiszem, hogy meg tudom futni a maratont 210 perc alatt. Az eddigi bizonytalanságot felváltotta a jó értelemben vett magabiztosság. Nem bíztam el magam, tudom, hogy a maraton csak 30 felett kezdődik (amennyit én még nem futottam) és azt is, hogy minden futás más. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a korábbi hitetlenkedést és bizonytalanságot felváltotta a céltudatosság és magabiztosság, már ami a kitűzött célt illeti.
