Eltelt több, mint egy év a “futókarrierem” kezdete óta és ezalatt bizony számos versenyen részt vettem már. Rájöttem, hogy kellenek a versenyek, mert egyrészt megtörik a felkészülés és az edzések monotonitását, másrészt jó visszamérő pontjai annak, hogy hol is tartunk a fejlődésben. Persze az edzéseken is le lehet mérni a fejlődést, én is szoktam, de azért egy verseny az mégis csak egy verseny, ott ad igazán mindent bele az ember.
Voltam 10, 25 és 30 kilométeres versenyeken, félmaratonokon, egy maratonon, meg az UB-n. Sokféleképpen csoportosíthatnám őket, én most mégis aszerint fogok visszatekinteni rájuk, hogy érzésre melyik hogy sikerült. Volt négy szuper jó versenyem, négy közepes és persze néhány csalódást jelentő is, abból is éppen négy. Hát lássuk őket, és az okokat.
A szuper jól sikerült versenyeim
K&H mozdulj! félmaraton, Siófok, 2017 november 26 – az első félmaratonom és az első olyan versenyem, amin mindent kiadtam magamból. Emlékszem, hogy durván elfutottam az elejét, de utána ezt a durva szintet egészen meglepő módon 18-19 kilométerig tudtam tartani, csak a végén lassultam be. Arra is jól emlékszem, hogy milyen nagy motiváció volt bennem, hogy megfussam 1 óra 45 perc alatt a távot. Ez végül nem sikerült, de nem véletlenül van itt a szuper jól sikerült versenyek között ez a nap, nem maradt bennem semmi hiányérzet. Ez volt az a verseny, amikor tényleg mindent kiadtam magamból, teljesen a határon mozogtam, még a fogam is összeszorítottam a végén, hogy ne sétáljak bele. Azóta sem volt ilyen futáson, ha itt 100%-ot adtam ki magamból, akkor még a maratonon is csak 90%-ig jutottam.
A második szuper versenyem a Zúzmara 10 kilométeres távja volt, 2018 január 15-én. Ez is még a “futókarrierem” eleje felé volt, két hónappal a fenti siófoki futásom után. Ez volt az első olyan versenyem, amire konkrét célkitűzéssel mentem és meg is tudtam valósítani. Ráadásul eléggé kihívás volt a cél, bőven 5 percen belüli tempókkal kellett futnom, ami akkor még eléggé sprint érzés volt számomra. Viszont a verseny tényleg nagyon jól sikerült, kihajtottam magam, 4:30-on belüli átlagidővel. Itt sikerült először a negatív split, és itt tudtam az utolsó kilométeren még rátenni egy lapáttal, és gyorsulni, előzni. Tényleg úgy értem be a célba a 44:44-es idővel, hogy ez egy fantasztikus eredmény.
UltraBalaton, 2018 május 12-13. Ez a verseny több dolog miatt is emlékezetes maradt számomra. Egyrészt különleges, egyedi, a résztávok miatt is, a Balaton miatt is, és hát persze az egész hangulata, a csapatverseny, a váltások miatt. Természetesen azért került ebbe a kategóriába, mert jól sikerült a futás része. A 8.1 kilométeres elsző szakaszom 4:29-es tempóval hoztam le, majd utána a 16.5 kilométert 4:42-es tempóval. Ezek akkor májusban számomba borzasztó jó idők voltak, főleg egymás után nem sokkal. A harmadik szakaszra kifáradtam, de legalább le tudtam futni még 14.2 km-t. Ezen a hétvégén is jól éreztem magam, jól sikerült az első két futás, amit a Strava-n regisztrált sok PR is alátámaszt. És amiért még nagyon kellemes érzésekkel gondolok vissza erre a versenyre, az a csapat, akikkel azóta is megvan a kapcsolat és örülök, hogy megismerhettem őket. Remélem jövőre is összejön ez a verseny!
Időrendben végezetül, de nem utolsó sorban ide jön még a most hétvégi Spar Maraton Fesztivál 30 km-es távja (2018 október 7-e). Ez az a verseny, amit igazából a Zúzmarához tudok hasonlítani. Volt egy terv, amit maradéktalanul, sőt, még egy kicsit jobban is sikerült végrehajtani. Jó erőben voltam, bírtam a tempót, PB-t futottam, összejött a negatív split, az utolsó 2 kilométeren rá tudtam gyorsítani – minden tökéletesen alakult. A Zúzmara 10 kilométerén is 4:20-szal futottam az utolsó 2 kilométert, és most itt is. Viszont akkor ott “csak” 8 kilométert futottam előtte, most 22-t. Ezután a verseny után is teljesen elégedett voltam, illetve még vagyok. 🙂
“Közepes” versenyek
Első versenyem, a 2017 október 15-i Budapest Maraton Fesztivál 10 kilométeres versenye kívánkozik ide. Annak örülök, hogy kb három hét újkori futó múlttal végül hirtelen felindulásból elmentem erre a versenyre, jó tapasztalatszerzés és élmény volt. Az az igazság, hogy nem is sikerült rosszul. Nem nagyon tudtam mit várhatok, mentem egy óvatosabb tempót, és meg tudtam azt is, hogy milyen az, amikor az ember nem futja ki magát, mert gyakorlatilag az utolsó kilométer 4:40-es “sprintje” után sem voltam még fáradt. Az akkori 53:02 időeredményemmel is elégedett voltam, bőven egy órán belül voltam, ami sokaknak az első 10 kilométeres célkitűzése. Mégis, szupernek nem értékelném a versenyt, mert egy kicsit bele futottam a nagyvilágba, nem tudtam mire készüljek, nem annyira volt stratégiám, és nem is futottam ki magam teljesen.
Szeged, Hózápor 10 km, 2017. december 3. Szó szerint hózápor volt a futás előtt. 🙂 Ez is egy 10 kilométeres verseny volt, illetve 10.2 km. Ezen már tudatosabban versenyeztem, mint októberben, ki is futottam magam, éppen 49 percen belüli idővel végeztem, ami nagy javítás szintén októberhez képest. Valamiért mégsem szuper jó versenyként emlékszem rá, volt néhány zavaró körülmény. A hó miatt itt-ott csúszott a pálya, óvatosnak kellett lenni. Néhol autók mellett kellet futni, a vége felé a járdán, gyalogosok között, és hát most már tudom, hogy a szokásos szegedi útvonal mizéria már itt is jelentkezett, egyszer-kétszer rossz irányba indultam, úgy szóltak utánam, hogy nem arra. Ezek miatt nem tökéletes versenyként éltem meg az első (de nem utolsó) szegedi versenyem.
Vivicittá félmaraton, 2018. április 15 – egy verseny, amikor nem az időeredmény volt a cél. Ekkor futottam az olasz vendégeinkkel együtt, egy olyan tempóban, ami nekem nem a maximum volt. Így nem is PB-re vagy a régóta kergetett 1:40-es időre hajtottam, hanem csak “lekocogtam” a távot. Tapasztalatszerzésnek így is nagyon jó volt ez a verseny, mert ahogy akkor írtam, itt tapasztaltam meg élőben is, személyesen, hogy tényleg nem a távolság, hanem az iram öl. Ezt a félmaratont 1:46:01 alatt futottam le, de belül tényleg laza futásnak éltem meg az 5:01-es tempóját. Ami azért hatalmas fejlődés a siófoki félmaratonhoz képest, ahol ennél egy kicsit rosszabb időért szinte meghaltam a pályán.
Berlin Marathon, 2018. szeptember 16. Igen, nincs a szuper jól sikerült versenyeim között, mert bár nagyon élveztem és örökre szóló élményt adott, de hát nem sikerült szuper jól. 🙂 Persze a 3:37:49-es időre lehetek és vagyok is büszke, és aránylag azt is könnyen el tudom engedni, hogy nem jött össze a három és fél órán belüli eredmény, de maga a verseny képe azért jól mutatta mi történt: kifáradtam a végére, nem bírtam. Nem egy Zúzmara vagy Spar 30 km volt, amikor még beleerősítettem az utolsó 2 kilométerre, hanem örültem, hogy nem sétáltam bele. Ugyanakkor a célját száz százalékosan betöltötte, nagyon jó felkészülés volt New York-ra, nagyon sokat tanultam rajta, aminek majd hasznát veszem, az erőbeosztástól a frissítésig. Egy nagyon hasznos verseny volt, életre szóló élmény, de nem szuper jó verseny, ha az eredményt nézzük.
A nem túl jó versenyeim (hogy finoman fogalmazzak)
Szeged, Mezei futóverseny, 2018. március 4, 12 kilométer. Ez egy rossz verseny volt, nincs mit szépíteni. Ami jó volt benne, az az, hogy öcsémmel futottam és hogy elkísért a családom. Ami pedig elkeserítő volt benne, az főleg az, hogy nem miattam vagy a futásom miatt volt rossz, hanem a körülmények miatt. A pálya havas volt, több helyen jeges és nagyon csúszott. A gáton pedig kemény hóban kellett futni, ahol csak néhány lépés volt kitaposva. A táv felén szembe futottunk a lassabb futókkal és állandó kerülgetés, ugrálás lett belőle. A jég miatt már az elején letettem arról, hogy itt időre fussak, kis túlzással csak egy edzés és a túlélés volt a cél. Ez volt a kettőből az egyik olyan versenyem, amire azt mondom, hogy nem érte meg.
Prága, félmaraton, 2018. április 7. Ez volt az első külföldi versenyem. Prága szép város, szerettem ott lenni. A verseny is szép helyen volt, a belvárosban, a hangulat is jó volt. Máig emlékszem a rajtzenére, ami klasszikus zene volt. Igazából minden adott volt ahhoz, hogy megfussam a már akkor nagyon áhított 1:40-es félmaratonom, de végül ez nem sikerült. Így több, mint egy év tapasztalattal most már biztos vagyok benne, hogy ennek a fő oka az volt, hogy hátulról indultam és a tömegben, a szűk utcákon hiába előztem le sok ezer embert, ez nagyon sokat kivett belőlem, mert nem volt egyszerű feladat. Persze így is PB lett (1:42:24), de számomra sokat levon az értékéből, hogy ebbe bizony bele is gyalogoltam. Talán az egyetlen ilyen versenyem volt. Betehetettem volna a közepes versenyek kategóriájába, mert persze ebből is sokat tanultam (például ennek hatására intéztem el, hogy Berlinben normális rajtzónából indulhassak), de amikor csak eszembe jut ez a verseny, akkor csalódott vagyok – ezért úgy gondolom, hogy jó helyen van itt.
Mercedes Benz futóverseny, 25 km, Kecskemét, 2018. május 27. Ez a verseny lehetett volna nagyon szuper is, hiszen a Mercedes gyár nagyon izgalmas volt számomra, a pálya sík volt (bár sok kanyarral) és itt találkoztam Bíró Gáborral is, aki a versenyre hívott. Bár edzésként tekintettem a 25 kilométeres távra, külön edzés tervem is volt rá, de még azt sem sikerült megfutnom. Igazából ezen nincs mit szépíteni, én rontottam el. Előző este volt a BL döntő, hajnalig italoztunk komolyabban, az is csoda, hogy végül elmentem Kecskemétre, az meg, hogy még futottam is 25 kilométert – a tűző napon – még inkább. Ebből a versenyből csak azt tanultam meg, hogy vagy nem iszom és éjszakázom a verseny előtt, vagy nem versenyzem. 🙂 Viszont ide jövőre is nagyon szívesen elmennék!
És hát igen, mindennek a legalja, a most nyár végi Szegedi Éjszakai Félmaraton volt. Nem ezt kellett volna utoljára hagyni, mert csak felhúzom magam rajta, de hát még mindig ideges leszek ha eszembe jut, hogy hogyan fordulhat elő ilyen. Ez volt eddig az egyetlen versenyem, amit feladni kényszerültem. Nem kimerültem vagy összeestem, hanem egy nagyon jó féltáv után eltévedtem… Háromból háromszor Szegeden. Csak ekkor totálisan. Pedig máig úgy érzem, hogy meglehetett volna az az 1:40-es félmaraton. Na mindegy, erről nem is akarok többet írni, mert már most felhúztam magam…
Az év főversenye viszont még hátravan, már csak bő négy hét, és New York-ban fogok rajthoz állni a maratonon. Végső soron az összes fent felsorolt verseny, akár sikeresek voltak, akár kevésbé, azt a célt szolgálták, hogy New York-ban minél jobb eredményt érjek majd el. Nagyon várom már!
