Chicago Marathon: élménybeszámoló

A múlt hét végi Chicago Marathon-ról két bejegyzést is írok. Egyet, ahogy szoktam, a verseny elemzésének szentelek majd, ez pedig inkább egy amolyan élménybeszámoló a hosszú hétvégéről, a városról, a verseny körítéséről.

Ezúttal nem feleségemmel, Ildivel utaztam, hanem egy futótárssal, Erdélyi Tamással, akivel már Izlandon is jártunk együtt, igaz, akkor csak néhány perc erejéig tartott a közös út metszete. A sorsolás szerencséjének köszönhetően több olyan magyar is jött erre a versenyre, akikkel New York-ban is futottam, így szuper hétvége elé néztünk.

Mi csütörtökön utaztunk ki, estefele értünk a szállásra. Airbnb-n foglaltam egy lakást, kicsit messzebb a belvárostól. Nagy szerencsénk volt, mert közlekedési szempontból is aránylag jó helyen volt a lakás, bár így is egy jó órára a belvárostól, de elég tágas volt, szuper belső kialakítással. A következő napokban csináltunk is néhány beállított képet a nappaliban. 🙂

Csütörtök este már csak egy rövid vacsorára maradt időnk a szálláshoz közeli puerto rico-i étteremben. A város már szinte teljes halloween-i pompában volt, az étterem pedig szuper választás volt (a házigazda ajánlotta), egy könnyed vacsorát választottunk: fokhagymás grillezett polip és patacone (sült banán).

Pénteken a fő program a Marathon Expo volt, ahol egyrészt a rajtszámunkat és a rajtcsomagunkat kellett átvennünk, másrészt ha már ott voltunk, körbenéztünk, vásároltunk.

A szervezés az expo-n nagyon profi volt. A biztonsági ellenőrzés után beszkennelték a kapott emailen lévő QR kódot, megnézték az igazolvány alapján, hogy tényleg én vagyok-e, majd a gép kiosztott egy sorszámot, hogy melyik pulthoz kell mennem. Mire odaértem, ott már elő is készítették a rajtszámom és sorbanállás nélkül megkaptam. Mi viszonylag korán mentünk, nem a legnagyobb tömegben még, ekkor csak kb 10 perc volt a várakozási idő összesen. Azért később többen voltak… A rajtszám után még egy másik helyen kellett átvenni a pólót, és mehettünk is volna – ha nem futónk lennénk. 🙂

A szombati 5 km-es verseny rajtszám átvételéhez azért volt egy kisebb sor.

Maga az expo rész nekem nem különösebben tetszett. Kicsit zsúfolt volt, nem csak a sok látogató, hanem a szűk helyek miatt is, sok volt az amolyan piactéri stand (egy-egy asztalra kipakolva a portékák), és talán a szükségesnél több volt a kínálatok közötti átfedés. Ahogy telt az idő, úgy a tömeg is nőtt, és egy idő után már sétálni sem volt olyan egyszerű.

Itt még nincs is akkora tömeg. 🙂

A Nike boltban már korán is tömeg volt. Már a bejutáshoz is sorba kellett állni, benn lépni is alig lehetett, és persze a pénztárakhoz is kígyózott a sor. A körülményekhez képest persze profi szervezés volt, sokan dolgoztak, elég hamar sorra is kerültünk. Mivel most időben mentünk, itt legalább volt még minden ruhából minden méretben (nem úgy, mint tavaly Berlinben például). Persze az árak horrorisztikusak, tudják, hogy a hülye futók úgy is mindent megvesznek. Mi is vettünk egy-két felsőt, elvégre csak egyszer van itt az ember. 🙂

A vásárfiák.

Lehetett még fényképezkedni, termékeket kóstolni, szóró ajándékokat gyűjteni. Nem mondhatni, hogy nagyon rápörögtünk volna a dolgokra Tamással, de mire végignéztünk mindent, így is elment 2-3 óra.

Tamással – valami csoda folytán – még a rajtszámunk is két egymást követő szám volt.

Az expo végén találkoztunk Mátyással és Dáviddal. Mátyással egy utazási irodánál szereztünk indulási jogot tavaly a New York Marathon-ra, Dávid pedig Mátyást kísérte el, illetve Chicago városa miatt és a szombati 5 kilométeres versenyre érkezett. Bevezettek minket a chicago-i deep dish pizza rejtelmeibe. A pizza nagyon finom volt, csak kicsit túltoltuk az adagot, aznap este a vacsorát és még másnap reggel a korai reggelit is ki kellett hagynunk miatta, egyszerűen nem voltunk éhesek. 🙂

Na ennek a felétől lettem majdnem rosszul. 🙂

A péntek este kajakómában telt, illetve én készülődtem a szombat reggeli 5 kilométeres versenyre. Természetesen nem mint verseny, hanem mint egy jó hangulatú átmozgató kocogás a vasárnapi maraton előtt. Kicsit aggódtam az idő miatt, mert nem hoztam hosszú futó ruhát. Szombat reggelre +2 fokot mondtak, és mivel a tempót is kocogósra terveztem, végül a vasárnapra hozott eldobható mackó nadrágot választottam. Jól tettem, tényleg baromi hideg volt kora reggel.

Az egyik kedvenc képem a hétvégéről.

A futást Dáviddal teljesítettem. Ő azzal a céllal érkezett, hogy 5:30-as kilométereket fut és 27:30-on belül érjen célba. Dávid nagyot futott, de sajnos a körülmények nem voltak túl ideálisak. Egyrészt elég nagy szél volt, de talán ez volt a kisebb baj, a nagyobb probléma a tömeg volt. A C blokk végéről tudtunk csak indulni, eleve nem volt túl acélos a tömeg tempója, ráadásul sok helyen előzni is nehéz volt. Dávid is sokszor kerülgetett, padkára ugrott, cikázott. Ez – én már tavaly Prága óta tudom – rengeteget kivesz egy futóból. Sokan pedig (egyébként hozzám hasonlóan) bemelegítő futásra jöttek, sokszor megálltak fényképezni, szelfizni. Egy szó mint száz, végül 27:40 körül értünk be, de ennél szerintem egy perccel is tud jobbat Dávid, ha normális futóversenyen fut. Mindenesetre ő elég hamar eldöntöttem, hogy jövő júniusban visszajön Chicago-ba egy félmaratonra!

Dáviddal az 5 km-es verseny után a befutóéremmel.

A verseny után Dáviddal és Mátyással megnéztük a másnapi maraton rajtvonalát. Még mindent akkor építettek, kicsit furcsa volt New York után, ahol már napokkal a verseny előtt állt minden. Megejtettük a kötelező fényképeket is természetesen.

Mátyás és én (továbbá az építőmunkás) a másnapi maraton rajtjánál.

Utána Ivettel és egy barátjával találkoztam, akivel ezt már korábban leszerveztük. Ő is lefutotta az 5 kilométeres versenyt a másnapi maraton előtt, ami nem kis bátorság volt tőle, tekintve, hogy korábban sérült volt és az első maratonjára készült. Levezettük a verseny további néhány kilométer gyaloglással míg sikerült egy jó helyen asztalhoz jutnunk, hogy elfogyasszunk egy igazi amerikai brunch-ot.

Délután Tamással jártuk le a lábunkat a városban, hiszen mi mást is lehetne tenni egy maraton előtt, mint jól elfáradni egy hosszú sétában. 🙂

A maratonról külön itt most nem írok, az a következő bejegyzés témája lesz. A lényeg, hogy mivel korán indult a verseny (7:30-kor), ezért viszonylag korán végeztünk is, délután 1-re ha jól emlékszem már otthon voltunk. Pihenés? Á, dehogy! 🙂 Gyors fürdés, kis szusszanás és indultunk is vissza Tamással a városba. Meg akartuk nézni a Willis Tower-t, Chicago legmagasabb felhőkarcolóját. Nem volt jó döntés. Mármint a kilátás szuper volt, de olyan sokat kellett sorba állni, hogy szinte jobban lefáradtam benne (főleg mentálisan), mint magában a maratonban.

Kilátás a Willis Tower tetejéből.

Aznap egyébként természetesen az éremmel a nyakunkban jártuk az utcákat, Amerikában ennek nagy divatja van. Jó pár elismerő pillantást, gratulációt begyűjtöttünk. 🙂

Este a magyar maratoni csapat egy részével szerveztünk egy közös vacsorát-sörözést. Jó volt meghallgatni, hogy kinek hogyan sikerült a verseny, ki hogy élte át a maratont, meg ki milyen versenyeket tervez. Nagyon szuper időeredmények születtek egyébként, volt egyéni csúcs, Boston kvalifikációs szintidő, első maraton. Innen is gratulálok még egyszer mindenkinek!

A csapat: Ivett, Ákos, Péter, én, Tamás, Mátyás, Éva.

Másnap bevallom voltak gondjaim a járással. Szerintem nem is annyira a maraton, mint a Willis Tower-ben töltött sok egy helyben állás viselte meg jobban a lábaim. Azért Tamással lebicegtünk a tengerpartra és megnéztük a Navy Pier-t, napsütéses időben sétálgattunk (botorkáltunk) kicsit. Délután már indult a repülőnk, sok időnk nem volt, de ami akadt, azt azért kihasználtuk.

Navy Pier

Gyorsan elrepült ez a négy nap Chicago-ban, nem unatkoztunk, igazi futós kirándulás volt egy nagyszerű versennyel és egy jó csapattal! Chicago nem egy New York, de egy szuper, élhető város, ahol nagyon jól éreztem magam.

Újra itthon.

Egy hozzászólás “Chicago Marathon: élménybeszámoló” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Verified by MonsterInsights