Berlin: élménybeszámoló

Úgy döntöttem, hogy Berlinről két blogbejegyzést is írok, egy élménybeszámolót (ez az), amiben az egész hétvégéről írok, a hangulatról, hogy hogyan éreztem magam, és egy elemzést, ami főleg magára a futásra koncentrál majd.

Péntek reggel utaztunk feleségemmel, Ildivel Berlinbe, kettesben. Már önmagában ez, a maratontól függetlenül biztossá tette, hogy jó hétvégénk lesz. 🙂 Nagyon szeretjük három gyerekünket, de amióta megvannak, nem nagyon volt kettesben ilyen hosszú hétvégénk, nagyon vártuk. Már a reptéren összefutottunk más magyarokkal, akik a maratonra mentek. Berlinben is hamar feltűnt, hogy sokan a maratoni pólóban, vagy táskákkal róják az utcákat.

Feleségem mellett, egyéni szervezésben, barátaihoz, öcsém Zoli is kijött Berlinbe, vasárnap drukkolt is rendesen. Pénteken vele látogattam ki a Berlin Vital Marathon Expo-ra. Eddig egy ilyen futó expo-n voltam, tavasszal Prágában. Az persze azért kisebb volt, de nekem valahogy az jobban tetszett. Ez nyilván szubjektív, lehet, hogy pont az jelentette a különbséget számomra, hogy ott kevesebben voltak, kicsit személyesebb, hangulatosabb volt. Ez a mostani nagyobb volt, talán szervezettebb is, de valahogy olyan üres. Persze a karszalag felcsatolása és a rajtszám átvétele profin meg volt szervezve, voltak kiállítók és boltosok számosan, de mégis, egy kicsit olyan hideg volt minden, legalábbis számomra. Egy kimondottan rossz élményem is volt, mégpedig az, hogy már péntek kora délután elfogyott a hivatalos Adidas verseny pólóból az M-es méret. Ez azért elég gáz szerintem…

Szombaton sokáig aludtunk, sikerült jól kipihennem magam. Volt egy kis városnézés, de nem jártuk le a lábunkat, este pedig egy közös csapatfotó a magyar résztvevők egy kisebb csoportjával. Jó kis társaság gyűlt össze, nekem nagy élmény volt más, tapasztaltabb futókkal is találkozni. Utána készülődés a hotelszobában, majd korai vacsora. A hotelban, ahol voltunk, szerveztek külön tészta partis vacsorát, ez jól jött. Persze az elalvás egy kicsit nehezem ment a drukk miatt, de végül azért jót aludtam.

Másnap reggel korai reggeli, öltözés, majd irány a start vonal. Fél 8 körül indultam, kisétáltam a parkba, kb 20-25 percre lehetett csak a hoteltől. Kicsit hűvös kora reggel volt, de jól esett, tudtam, hogy ilyen időben jó futni. Persze mire eljött a rajt ideje, azért már bőven kisütött a nap… A szervezés itt is igazán németes, nagyon profi volt. Sokat kellett gyalogolni, de mindent elsőre megtaláltam. Az E blokkból rajtoltam, több, mint egy órával előbb ott voltam. Tudtam egy kicsit pihenni, ülni, gondolkodni, hogy hova is jutottam el. Majd egy gyorsnak tervezett WC elvitt 20 percet, így gyakorlatilag a 9:15-ös rajt előtt nem sokkal értem vissza a zónába. Visszaszámlálás és rajt. Majd  kiderült, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mi csak a második rajtra indulunk, így volt még plusz 10 percem. De a hangulat jó volt, én is teljesen készen álltam, jó érzéseim voltak.

A verseny hosszú is volt meg rövid. 3 óra 37 perc sok idő, és volt amikor kifejezetten lassan vánszorgott az óra (és a méterek). Ugyanakkor a célból visszatekintve úgy éreztem, hogy gyorsan elszállt. A futás részleteiről majd a következő bejegyzésben írok, most röviden csak annyit, hogy 20-22 kilométerig kifejezetten élveztem, 30-32-ig simán ment, utána viszont nagyon szenvedős volt, csak az utolsó két kilométer volt újra úgy ahogy élvezetes, valószínűleg a célvonal közelsége miatt. Persze hatalmas élmény volt átfutni a Brandenburgi kapu alatt, majd az utolsó pár száz métert megtenni és befutni a célba.

A tömeg egyébként hatalmas volt, az első 20-25 kilométeren kifejezetten zavaró. Hiába voltak aránylag szélesek az utcák, tényleg olyan sok futó volt, hogy a tömeg a legjobb szó rá. A frissítések profin voltak megoldva, sok-sok asztallal, hosszan, minden földi jóval (víz, tea, izo, banán, alma). Meglepően sok volt a néző, szurkoló, én azt hittem kevesebben lesznek. Persze voltak nagyobb csoportosulások, zenével, dobokkal, de majdnem mindenhol voltak emberek és a legtöbb helyen hangosan szurkoltak is. Mondjuk én nem éreztem úgy, hogy túl nagy hatással lennének rám, inkább a különleges performanszokra kaptam fel a fejem. Ami viszont inkább zavart, főleg a vége felé, amikor már nagyon szenvedtem, hogy sok kocsma az út mellé tette ki az asztalait, és ott söröztek a vendégek, minket nézve. Néha ideges voltam rájuk, hogy a fene vigye el őket, én itt szenvedek ők meg röhögnek rám, néha meg csak arra gondoltam, hogy elemelem az egyik sörös korsót és beleiszom. 🙂

A célzónában is minden nagyon profi volt: fényképek, köpeny, hogy melegen tartson, majd érem, újabb fényképek és frissítő csomag. Pihentem és nyújtottam egyet, bár meglepően jól voltam. A lábaim persze fáradtak voltak, de semmi durva, semmi görcs vagy túlzott merevség. Megittam két korsó sört, majd a Meeting Pont-nál találkoztam Ildivel, akivel kis pihenés és néhány fénykép után hazaindultunk. Jó volt látni, hogy a város tele volt rajtszámos, befutó érmes emberekkel. És persze az is jó érzés volt, hogy én már hazafele tartottam, amikor láttam, hogy milyen sokan futnak még. Kis pihenés, zuhany után egy jól megérdemelt késői ebéd vagy korai vacsora egy kis desszerttel – jól esett, na. 🙂 Végre azt ehettem, amit akartam, a futástól függetlenül.

Jó döntés volt, hogy vasárnap még ott maradtunk és csak hétfő reggel indultunk haza. Még a repülőtér is tele volt maratoni karszalagos futókkal, voltak akik az érmüket is a nyakukban hordták. 🙂

Mindent összevetve hatalmas és nagyon jó élmény volt a maraton. Egy csöpp hiányérzet sincs bennem, hogy nem sikerült 3:30-on belül futnom, a szenvedős szakasszal együtt is élveztem az egészet és már aznap délután azon gondolkoztam, hogy ide de jó lenne még visszajönni egyszer!