Magyar utazásszervező

Október 4-én írtam az International Travel Partners működéséről. A Facebook oldalon Dren Norbitól kaptam egy tippet (ezúton is köszönöm), hogy van egy magyar utazási iroda is, a Pegazus, aki szintén szervez New York Maraton részvételi lehetőséget, biztos indulási joggal.

Azon nyomban fel is vettem velük a kapcsolatot emailben. Természetesen ez nem a reklám helye, de gyors választ kaptam, amiben korrekten és segítőkészen válaszoltak a kérdéseimre.

Szimpatikus volt, hogy egyből javasolták, hogy előbb mindenképpen várjam meg a tavaszi sorsolást, és csak akkor forduljak hozzájuk a biztos indulást jelentő csomag miatt, ha ott nem kerülnék be a szerencsések közé. Kérdésemre válaszolva megerősítették, hogy ők nem minősülnek ITP-nek (én sem láttam őket a hivatalos listán), valamelyik külföldi ITP partnerrel vannak kapcsolatban, rajtuk keresztül szerzik be az indulási jogokat.

Azt írták, hogy tavaly ők 950 dollárért kínálták a nevezési díjat, de remélik, illetve dolgoznak rajta, hogy idén kedvezőbb árral tudják ezt biztosítani. Konkrétumok majd csak február-március környékén lesznek. Ami számomra furcsa, bár persze ez pozitívum, hogy náluk lehet venni csak indulási jogot, azaz a repülőjegy és a szállás maradhat egyéni szervezésben. Persze tudnak benne segíteni, és kaptam is néhány tippet, hogy hol érdemes majd nézelődnöm, de nem kötelező.

Összefoglalva a lényeget: van még egy olyan opcióm a részvételre, ami eddig nem volt. Ez egy jóval drágább megoldás a nevezési díjat tekintve (950 USD szemben az egyik külföldi partnertől kapott 550 dolláros árral, illetve az egyébként 358 dolláros árral akkor, hogy ha a sorsoláson nyernék), viszont előnye, hogy nem kell hozzá kötelezően rajtuk keresztül szállást is foglalni, ami egyelőre a külföldi ajánlatokban elég drágának tűnik.

Persze részleteket mindenki csak 2018 elején tud majd mondani, és én is akkor fogom tudni alaposabban összehasonlítani a lehetőségeket. A március eleji sorsolást mindenképpen meg kell várnom, szóval nincs okom sietségre. Azt viszont jó tudni, hogy bőven van lehetőség akkor is, ha esetleg nem nyernék a sorsoláson.

Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy biztosan ott leszek 2018. november 4-én New York-ban. 🙂

2 hozzászólás “Magyar utazásszervező” bejegyzéshez

  1. Szia! Én is szeretnék iden futni, a repjegyem mär megvan!
    Ha a mai sorsoläs nem jönne össze akkor megprobalom elöször nemet utazäsi irodän keresztül ( van bejelentett lakcimem) legvégsö esetben pedig magyarorszagrol.. mennyire biztos a pegazusnäl hogy tudnak rajtszämot biztositani?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Verified by MonsterInsights