November 4-én lefutottam a New York Maratont.
Köszönöm, hogy követtétek a blogomat és a Facebook oldalamat, és hogy velem tartottatok ebben a csodálatos utazásban. Köszönök minden bátorítást, drukkolást és gratulációt!
Mindenkinek sok sikert kívánok!
…
…
…
Így kéne, hogy véget érjen a történet, véget érjen a blog? Volt, amikor így gondoltam. Tényleg csak egy kicsivel több, mint egy éves kalandnak szántam az ötletet, felkészülök, lefutom és jöhet a következő kihívás, utazás, világlátás. De valahogy megtetszett a futás. Írtam már róla, hogy miért szeretem. Elindulni edzeni sokszor nehéz, de közben és utána is nagyon jó érzés. Nem volt olyan edzésem, futásom, amit megbántam voltam. Na jó, a Szegedi Holdfény Félmaratont leszámítva. 🙂 A versenyekről, fejlődésről, eredményekről nem is beszélve. Kicsit a rabja lettem.
Az elmúlt hetekben – sőt, lényegében már hónapokban – sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan tovább. Az alábbi fő csapásirányok merültek fel.
Ironman
Igen, egy ideje már játszom a gondolattal, hogy ez egy igazán ambiciózus következő kihívás lenne. A maraton is nagy munka volt, de egy ironman az más dimenzió. Sokan mondták, hogy a maraton után válasszak, hogy ultrafutás vagy ironman. Ha ebből kéne választani (egyébként nem kell), akkor nálam egyértelműen az utóbbi lenne a nyerő. De ha maradok a futásnál, félmaratonoknál, maratonoknál, szerintem ott is igazi kihívás az időeredmény javítása, nekem ez is szép cél lenne.
Visszatérve az ironman-re: Gyerekkoromban nagyon sokat futottam és bicikliztem. Azt hiszem, amilyen gyorsan visszajött a futó múltam, valószínűleg ugyanolyan gyorsan visszajönne a biciklis ösztön is. Mondjuk a biciklis edzéseket Pest belvárosában elég nehéz lenne kivitelezni… Úszni viszont nem tudok. Mármint nem fulladok bele a vízbe, de a medencébe hiába úszom kétszer olyan sűrű karcsapásokkal, a “lassú” nyugdíjasok is lehagynak. 🙂 Szóval biztosan borzasztó a technikám, meg kéne tanulnom újra úszni. De ez igazából tetszene a dologban.
Ami végül eltántorított tőle – átmenetileg? – az a rá fordítandó idő és energia. Egyszer Marci véletlenül az egyik triatlonos tanítványának küldte át az edzéstervét az enyém helyett. Azt hiszem akkor döntöttem el, hogy ebbe egyelőre nem vágok bele. 🙂 Futni hetente négyszer futok, kb kétnaponta. Abban az edzéstervben mindegyik napra volt program, a legtöbbre reggelre és estére is. És még ha nekem, mint amatőrnek valamivel kevesebb is lenne a terhelésem, azt hiszem most nem tudnék, nem akarnék ennyi időt erre áldozni. Marcit is megkérdeztem róla, és bár persze támogatna benne, de azt ő is megerősítette, hogy jelentős időbefektetést igényel a felkészülés.
Abbott World Marathon Majors
Amikor eldöntöttem, hogy New York előtt lefutom a Berlin Maratont is, akkor tudtam meg egyáltalán azt, hogy ez a két verseny az Abbott World Marathon Majors sorozat két állomása. A WMM a világ hat (talán) legnagyobb és leghíresebb maratonját foglalja magában, úgy mint: Tokió, Boston, London, Berlin, Chicago és New York. Aki teljesíti mind a hat versenyt, kap egy külön, hetedik érmet.
Ez persze csak egy érem, a lényeg számomra a kihívás és az utazás. Bár Londonban és Boston már jártam, szívesen visszatérnék egy-egy verseny erejéig, Chicago és persze Tokió pedig még inkább vonzóvá teszi ezt a sorozatot számomra. Egy kicsit az is mozgatja az egómat, hogy egy aránylag szűk körhöz tartozhatok, ha mind a hat versenyt megcsinálom. A New York Marathon előtt láttam a falat, ahol az összes “Six Star Finisher” fel volt sorolva. Nem számoltam meg, de max kétezren lehetnek. Magyarországról pedig csak hatan voltak a NY-i verseny előtt. Persze még sokan teljesítik majd a sorozatot, mire nekem is meglehet a 6. érmem, addigra nőni fog ez a lista, de azért akkor is majd egy aránylag szűk körhöz tartozhatok.
Félreértés ne essék, ez sokkal inkább elhatározás, szabadidő és pénz kérdése, mint sport teljesítmény. Mármint pont ezt a hatot lefutni. De akkor is kellő motivációd adna nekem a folytatáshoz.
Ugyanakkor kicsit lekéstem a szervezésről. Bár jelentkeztem London és Tokió 2019-es sorsolására is, egyik sem sikerült. December 11-én lesz Chicago sorsolása, arra még van esélyem. Mivel azonban két őszi versenyt már lefutottam (Berlin és New York) és Chicago is ősszel van, jól jönne jövőre egy tavaszi verseny is. Boston van még, de oda eleve nincs sorsolás, csak szintidő (amit én kb 1% eséllyel tudnék csak megfutni), vagy nagyon drága jótékonysági indulási jog, esetleg egy-két utazási iroda, de azok jellemzően már 2020-ra is tele vannak.
Igazából azt eldöntöttem már, hogy ezt szeretném megcsinálni. Még próbálom felderíteni, hogy hogyan juthatnék be az egyik tavaszi versenyre, írok majd róla, ha van információ.
Egyedi versenyek
Ha esetleg egyik WMM verseny sem jönne össze jövőre, vagy csak Chicago, akkor sem csüggedek, van még olyan hely ahova szívesen utaznék és persze kötném össze az ott tartózkodást egy futóversennyel.
Hirtelen ötlettől vezérelve pár napja beneveztem a Liege-ben (Belgium) tartandó sörmaratonra, hivatalos nevén “Beer Lovers’ Marathon”. Megtetszettek a promóciós videók, a képek, az egész verseny laza hangulata. 5 kilométerenként vannak sörös frissítőpontok, ahol a legjobb belga söröket lehet végigkóstolni, minden szükséges körítéssel (kocsma hangulat, együttesek, nézők). És erről is szól a maraton, azaz tényleg mindenki megáll és iszik, kóstol. És jelmezben fut.
Legjobb barátom is Belgiumban él átmenetileg, így a versenyt össze tudom kötni egy látogatással is. De ami leginkább vonzott benne, az az, hogy milyen lehet nem versenyszerűen, a pályán a legjobbadat nyújtva lefutni egy maratont. Lehet, hogy furcsán hangzik, de kíváncsi vagyok rá, hogy milyen érzés lassabb tempóban, meg-megállva teljesíteni 42.2 kilométert. A videókat és fényképeket elnézve egyébként hihetetlen elképzelni, hogy tényleg egy teljes maratont teljesíteni kell, és a szintidő is a nagy versenyeken szokásos. Meglátjuk. A felkészülésem mindenesetre nem erre a versenyre fog kifutni. 🙂
A másik úti cél, ami már régóta mozgat, az Izland. Erről is írtam már, amikor a kezdetekről meséltem. Soha nem jött össze, pedig nagyon kíváncsi vagyok az országra, a természetre, a vulkánokra, vízesésekre, gejzírekre. Valahol szembejött velem, hogy Izlandon is tartanak maratonokat, ráadásul nyáron. Ez azért tetszik, mert ott nyáron 10-15 fok van, szinte ideális futóidő, amikor itthon 30-35 fokban kell edzeni.
A Reykjavik Marathon augusztus 24-én lesz, amit pont össze lehet kötni egy kellemes családi nyaralással. Persze télen is megvan Izland varázsa, de családdal biztos jobb időszak nyáron utazni. A maraton különlegessége, hogy egy kisvárosban (Reykjavik) és környékén, csodaszép környezetben zajlik. Sok hasonló verseny van még persze, számomra Izland felfedezése és a nyári időpont miatt került fel a listámra.
Egyelőre nem gondolkozom több versenyben, a fő célom a World Marathon Majors egy-két futama lenne jövőre, meglátjuk, hogy összejön-e. Még tartok egy-két vasat a tűzben velük kapcsolatban. 🙂
