Nehezen akart megszületni ez a bejegyzés, hiába közeledett az év vége, majd teltek a hetek a januárból, valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy nekiálljak írni. Lehet, hogy azért, mert 2019-ben, saját magam számára, olyan kimagasló futóeredményem nem jött össze. Ettől persze még egy csodálatos év volt, jó versenyekkel, örömfutásokkal.
Visszatekintés 2019-re
2018-ban szinte a semmiből (hiszen 2017 vége felé kezdtem el futni) jött össze a 3 óra 30 perces maraton (New York), egy 1:35:33-as félmaraton (Siófok) és a 10 kilométert is sikerült akkor év végén 43 perc környékén futnom (Szeged). Folyamatos és látványos volt a fejlődésem, ezért a 2019-es célkitűzéseket sem apróztam el:
- 10 kilométer 41 perc alatt,
- Félmaraton 1 óra 30 perc alatt,
- Maraton stabilan 3 óra 30 perc alatt,
- Laugavegur (ultramaraton) lefutni.
10 kilométeres versenyt nem is futottam 2019-ben. Tavasszal futottam a Vivicitta félmaratont párban, ahol a rám eső szakasz 10.4 km volt, és amin a 10 kilométeres időeredményt fókuszban tartva álltam neki. A teljes távot 42:39 alatt futottam le, amiből a 10 kilométer – a saját órám mérése szerint – 40:49 volt. Tehát ha innen nézzük, ez a cél sikerült, bár nem egy hivatalos ilyen távú verseny keretein belül.
A félmaratonnál egyértelműen elszámoltam magam, vagy pedig nem edzettem eleget és elég hatékonyan ahhoz, hogy legyen reális esélyem elérni a másfél órán belüli szintidőt. Az év első felében futottam néhány félmaratont (Kaposvár, Dabas), de ezekre elsősorban edzés jelleggel mentem, egyiken sem a PB volt a cél. Mire eljött a szokásos novemberi siófoki félmaraton időpontja – tanulva a Chicago Marathon tapasztalataiból – meg sem próbáltam másfél órán belüli félmaratont futni, csak az volt a célom, hogy simán meglegyen a PB, azaz 1 óra 35 percen belül érjek be, ami sikerült is, az új egyéni csúcsom a távon 1:33:19. De ez azért még nagyon messze van a másfél órától, most már tudom, hogy ezen a szinten is milyen sokat számít 2-3 perc, milyen nagy edzettségbeli és teljesítménybeli különbség van egy 1:33-as és egy 1:30-as félmaraton között.
Visszanéztem a félmaratoni időeredményeim (nem az összeset, csak azokat, amikor tudatosan PB-t akartam futni), az érzés mellett az adatok is visszaigazolják, hogy a fejlődés üteme az idő múlásával lassul. Azaz míg 2017-ről 2018-ra kb 10 percet tudtam javítani, addig 2018-ról 2019-re már csak 2-3 percet. Tudom, ez sok minden mással is összefügg (például az edzettségemmel, kipihentségemmel, időjárással, stb), de mégis biztos, hogy van benne valami.
Maratont kettőt futottam 2019-ben, egyet buli jelleggel, LIege-ben, a sörös maratont, és egy Majort, Chicago-t, amit korábban elemeztem már. Itt is elszámoltam magam, nekiindultam egy 3 óra 20 perces célidőnek, amit nem bírtam, ezért csúnyán elvéreztem. De továbbra is úgy gondolom, hogy a 3:30-on belüli idő magabiztosan meglett volna, ha az annak megfelelő tempóban indulok neki. Nem baj, tapasztalatnak nagyon jó volt.
2019-ben azért voltak még olyan versenyek, futások, amikre büszke vagyok. Futottam 4 km-t 15:20 alatt (Wekerle Székelykapu Futás), Szénás kört 3 óra 13 percen belül és az Ultrabalatonon is elértük a célként kitűzött 3. helyett a hét fős csapatunkkal. Ezekre mind jó szívvel, sikerként gondolok vissza.
Céljaim 2020-ra
Most már egy fokkal megfontoltabb vagyok, de persze szeretnék fejlődni, ezét az alábbi célokat fogalmazom meg saját magam számára 2020-ra:
- 10 kilométer: 40 percen belül,
- Félmaraton: 1 óra 30 percen belül,
- Maraton: 3 óra 20 percen belül,
- Egyebek: Ultrabalaton (75 km), 100 mile of Istria (67 km), Salomon Ultra Trail (53 km) – lefutni. Szénás kör 3 órán belül.
Hogy ezek mennyire reálisak? Szeretném hinni hogy azok, illetve pontosabban, hogy lesz időm, energiám és kitartásom az elérésükhöz szükséges edzés munkát elvégeznem, mert végső soron ezen fog múlni.
És hogy milyen versenyekkel tervezek? Még változhat a program, de most ezeket látom előre:
- Február 9: Kaposvár, félmaraton
- Március 1: Tokió Maraton
- Április 5: Vivicitta (?)
- Április 17: 100 miles of Istria, Green Course, 67 km
- Május 14: UltraBalaton, 3 fős csapatban
- Május 31: UTH, Szentendre Trail, 55 km
- Ősszel: New York Maraton (ha összejön sorsolással), Athén vagy Budapest
Persze tudom, hogy a fentieken kívül lesznek még versenyeim, akár edzés jelleggel is, szívesen visszamennék a dabasi futóversenyre, de ha jó időpontban lesz, akkor a Mercedes Benz Gyárfutásra is, és hátha egyszer egy Wizzair félmaraton is összejön, majd meglátjuk. Mindenesetre az biztos, hogy izgalmas lesz ez a 2020-as év!