Az elmúlt két-három hét a betegség miatt nem a legjobban alakult, túl vagyok egy kisebb mélyponton is. Az egyetlen pozitív a futás szempontjából, ami ezalatt az idő alatt történt, hogy megejtettem egy három alkalmas sportegészségügyi, kardiológiai vizsgálatot.
Amióta elkezdtem futni és készülni a New York Maratonra, azóta sok baráttal, családtaggal, ismerőssel és ismeretlennel jön fel a futás és maraton, mint téma egy-egy beszélgetés során. A biztatás, edzéstervek, futócipő és futóhelyszínek mellett igen gyakran előkerül az egészség témája is. Egészen pontosan az, hogy mindenkinek van olyan ismerőse, vagy ismerősének ismerőse vagy valaki, akiről hallotta, hogy komoly egészségügyi gondjai lettek a futás miatt. Minden második történetben halálesetekről van szó.
Természetesen a téma nagyon komoly, nem szeretném elbagatellizálni. Nekem nincs ilyen ismerősöm, és a környezetemben nem is hallottam ilyesmiről, eddig. Sok-sok tízezren futnak maratont bármiféle egészségügyi probléma nélkül. Ettől még persze biztos vannak szomorú esetek is. A lényeg, hogy annyi irányból hallottam már ezt az aggódást, figyelmeztetést, hogy végül úgy döntöttem, hogy érdemes lenne elmenni egy szakemberhez (sportorvoshoz), aki kivizsgál és elmondja, hogy javasolja-e a maraton futást vagy sem.
Van még valami, amit azért érdemes tudni ahhoz, hogy miért döntöttem a kivizsgálás mellett. Születésem után valamilyen enyhe szívzörejt diagnosztizáltak nálam, egész pontosan pitvar-kamrai sövényhiányt. Én nem tudom, hogy ez mit jelent, de a lényeg, hogy évente kivizsgálásra jártam. Szerencsére ahogy nőttem, úgy tűnt el ez a zörej, utoljára 18 éves koromban voltam szív ultrahangon, ahol megállapították, hogy teljesen egészséges vagyok, nem kell többet kontrollra járnom, nyugodtan sportolhatok – és sportoltam is (futottam, fociztam). De azért néha-néha eszembe jutott ez a dolog, és végül úgy voltam vele, hogy fő a biztonság, inkább elmegyek egy kivizsgálásra.
Minden máshoz hasonlóan sportorvost is a neten kerestem. Végül egy futó pár évvel ezelőtti blogbejegyzésében akadtam a Sportorvosi Központra. Tetszett, amit a futó írt róla, illetve a kivizsgálásról, és mivel egyéb szempontoknak is megfelelt (lokáció, honlap minősége, telefonos érdeklődésemre kapott válaszok), ezért bejelentkeztem először egy konzultációra.
Három hete voltam a konzultáción, ahol a kardiológus doktornőnek elmeséltem a gyerekkori szívzörejem, azt, hogy nemrég kezdtem el futni, illetve, hogy maratonra készülök. Konkrétan azt kértem, hogy mondjon szakvéleményt arról, hogy futhatok-e biztonságosan maratont, vagy sem. Vicces volt, hogy egyből mondta, hogy hát rossz helyre jöttem, mert ő a maratonok nagy ellenzője. De erről majd a bejegyzés végén. Szóval végzett néhány alapvizsgálatot (vérnyomás, EKG), ami alapján minden rendben volt. Megbeszéltük, hogy visszajövök előbb egy szívultrahangra, majd egy futás közben mért terheléses EKG vizsgálatra.
A szívultrahangon múlt héten voltam. Hasonló volt ahhoz, amin utoljára voltam még 18 éves koromban. Az orvos megállapította, hogy szerencsére minden tökéletes, kb referencia felvételnek lehetne eltenni amit láttunk. Ez azért megnyugtató volt.
Tegnap pedig visszamentem a terheléses EKG-ra, illetve utána meghallgatni a szakvéleményt, konklúziót. A terheléses EKG emlékeztetett az Ensport-os teljesítménydiagnosztikához, amin még tavaly októberben voltam, bár csak hasonló volt. Futópadon kellett különböző sebességekkel futnom, kb kétszer húsz percet. Kaptam mobil EKG készüléket, vérnyomásmérőt, és egy oxigén maszkot, ami ha jól értettem nem mért semmit, csak szűkítette a légzési kapacitásom.
Az első menet sétával kezdődött enyhe emelkedőn, majd szép fokozatosan nőtt mind a tempó, mind a dőlésszög. A tempó nem volt őrjítő a végén sem, de olyan meredek volt, hogy konkrétan kapaszkodnom kellett, hogy ne essek le. A vérnyomásom kb 3-5 percenként mérték futás közben, egy kicsit zavaró volt, de hát azt hiszem ezt nem lehet máshogy csinálni. A második menet sík volt, enyhe tempóról indulva egyre gyorsabban. Nem készültem úgy ki, mint az Ensportnál a teljesítménydiagnosztikán, de azért a végére jólesően elfáradtam. Azt hiszem a légzőmaszk működött, mert a tempóhoz és a futással töltött időhöz képest sokkal nehezebbnek tűnt a gyakorlat. Azt persze már a vizsgálat közben megtudtam, hogy aránylag jó eredményeim lettek, kondícióban, teljesítményben jól bírtam a programot.
Zuhany és átöltözés után a doktornőnél folytattam, aki kielemezte a szívultrahang és a terheléses EKG eredményeit, majd megbeszéltük a következtetéseit. Szerencsére nincsen semmi nyoma semmi problémának, teljesen egészséges vagyok és ami a legfontosabb, hogy bekerült a jelentésbe, hogy futhatok maratont. 🙂 Igaz azt írta, hogy csak 6-8 km/h-s tempóval (ami kb 5+ órás időeredményt jelentene, én pedig 3 és fél órás célt kaptam Marcitól, ami kb 12 km/h-s tempó), ami az extra nagyon biztonságos orvosi vélemény.
Szóval a lényeg az, hogy az eredményeim jók lettek, sőt, igazából átlag felettiek, azaz nyugodtan futhatok, sportolhatok. Ami a doktornő szubjektív véleményét illeti, ő nem javasolja a maratont. Ahogy mondta, nem véletlen, hogy a világ első maratonfutója (a maratoni csata utáni görög hős) is meghalt, miután átadta az üzenetet. Az ő véleménye az, hogy futni egészséges, naponta, kétnaponta egy jó futás a friss levegőn az kell és hasznos – de egy maraton felesleges kockázatvállalás. Szerinte nincs értelme. Nyilván ő nem a kihívás, extra teljesítmény, mentális erő és hasonlóak oldaláról közelíti meg a kérdést, hanem az egészség és egészséges életmód oldaláról. Innen nézve nyilván igaza van. Én is tudom, hogy ha évtizedeken keresztül futok 5 kilométert kétnaponta, az sokkal jobb az egészségem szempontjából, mint, hogy most egyszer eldöntöttem, hogy lefutom a maratont és egy év alatt felkészülök egy extrém teljesítményre (ami sokkhatás a szervezetemnek), majd újra hagyom az egészet (ami persze nem célom). A doktornő szerint a kockázatokat nem lehet 100%-ban kizárni, és innen nézve bármilyen kicsi kockázatról is beszélünk, a maratont csak a divat és a hiúság miatt nem érdemes bevállalni. Ami azért megnyugtató volt, hogy az szerinte is igaz, hogy a megfelelő felkészülés, edzettségi állapot az igenis fontos és sokat számít, nem csak az időeredményben, hanem egészségügyi szempontból is.
Végül úgy váltunk el, hogy bár a szakvéleményre azt írta, hogy futhatok maratont (és egyébként szerinte jó állapotban vagyok), de egyébként azt tanácsolja, hogy csak fussak rendszeresen, kisebb távokat, de maratont ne.
Nyilván ezen sokat lehetne vitatkozni. Én nem vagyok orvos, nem értek hozzá. El tudom fogadni, hogy tisztán egészségügyi szempontból igaza van. Azonban tudjuk, hogy akik maratont futnak, azok nem konkrétan azért futják a maratont, mert egészségesebbek szeretnének lenni. Nyilván az ellenkezőjét sem szeretnék. De mindenki tudja, hogy 42 kilométer az kihívás, nem egy egyszerű kocogás. Extrém terhelés, mind fizikailag, mind mentálisan. De éppen ez az, ami olyan vonzó benne. Ha könnyű lenne, engem sem érdekelne. Sok olyan dolog van, amit elért az emberiség, ami nem a tökéletes biztonságra törekvés és a maximális kockázatkerülés miatt sikerült. Én nyilván nem fogom megmászni az Everestet, vagy gyalog eljutni a Déli Sarkra. De egy maraton éppen elég nagy kihívás számomra, amiért megéri küzdeni, edzeni.
Összességében megtudtam amit akartam, hogy minimális, bőven átlagos alatti kockázattal futhatok egy maratont, nincs semmi jele annak, hogy bármi kardiológiai problémám lehetne a futástól. Ez azért megnyugtat természetesen. A lényeg mostantól az edzésen van, hiszen minél inkább felkészült leszek, annál inkább biztonságban leszek ebből a szempontból is.