Betegség, betegség, betegség…

Emlékszem még, amikor tavaly szeptember végén elhatároztam, hogy le fogom futni a New York Maratont, akkor alig pár napra rá írt egy ismerősöm, hogy ő is éppen most készül a maratonra (ő a Spar Budapest Maratont futotta). Majd a verseny után egy igen hosszú levélben részletesen megírta, hogy hogyan nézett ki a felkészülése, hogyan edzett, milyen versenyeken volt, mi jött be neki frissítés terén, milyen zenét hallgatott közben és ilyenek.

Emlékszem, az egyik bekezdése, amire felkaptam a fejem, az volt, hogy milyen sok edzést ki kellett hagynia kisebb sérülések vagy betegségek miatt. Annyira, hogy szerinte sokkal jobb időt tudott volna futni, ha ezek nem hátráltatják. Olyan furcsának, már már hihetetlennek tűnt, hogy ilyenek előfordulhatnak. Gondoltam én erős vagyok, ritkán vagyok beteg, nekem ezzel biztosan nem lesz gondom, nem fogom a kifogásokat keresni.

Aztán eltelt négy hónap, és eddig mind a négy hónapban volt valamilyen bajom. Októberben, rögtön az elején még a rossz edző cipőmben a lábujjam sérült le és kényszerített néhány napnyi kihagyásra. November folyamán jött az első betegség, enyhe lázzal. Csak pár nap kihagyás, de megtapasztaltam ezt is. A leghosszabb szünetem decemberben volt az izomhúzódásom miatt, ez komolyabb volt, másfél hét teljes kihagyással járt, és utána is még kellett egy-máfél hét, hogy újra teljes intenzitáson tudjak edzeni.

És most újra előjött egy betegség. Már múlt héten kerülgetett valami, a csütörtöki és a pénteki edzést ki is hagytam miatta. Sima téli náthának indult, orrfolyás, köhögés, ilyenek. Még büszke is voltam magamra, hogy megálltam, hogy fussak. Aztán vasárnap és kedden edzettem, lehet mégsem kellett volna. A köhögésem nem múlt, csütörtökre pedig teljesen lerobbantam, ritkán vagyok ilyen beteg, de kb az ágyból kikelni nem volt kedvem. Most, szombaton, már jobban vagyok, illetve pont úgy, ahogy múlt héten ilyenkor: az orrfolyás és a köhögés még megvan, de legalább láz és erőtlenség, illetve rossz közérzet nincs. Tanultam a múlt hétből, most megvárom, míg teljesen felépülök, mielőtt újra futnék.

Ami durva, hogy átlagban kb minden hónapban ki kellett hagynom egy hetet, kétszer sérülés, kétszer betegség miatt. Csak bízom benne, hogy a tavasz és a jó idő közeledtével ez csökkenni fog, mert nyilván hiányoznak ezek az idők az edzettségemből is, illetve csak önmagában a futás is hiányzik ilyenkor.

Egyébként, a fentiektől függetlenül, eddig minden hónapban sikerült növelnem a havonta lefutott kilométereim számát, ahogy az az alábbi nagyon buta grafikonon is látszik:

Futás táv
Havi futott kilométereim

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Verified by MonsterInsights