A júliusi Laugavegur Ultramarathon és az izlandi nyaralásunk után kezdődött a felkészülésem az október közepi Chicago Marathonra. Akkor szűk három hónap, 12 hét volt hátra az idei évem fő versenyéig. Ez a 12 hét ideálisnak tűnt egy jó felkészülésre, a megfelelő alapokra építkezni.
Ezen időszak elején még megfordult a fejemben, hogy a korábban befizetett Wizz Air félmaratont lefussam, vagy esetleg benevezzek a Spar Budapest Maraton Fesztivál 10 kilométeres távjára és megpróbáljam az idei évre célként kitűzött 41 (esetleg 40?) percen belüli célidőt, de Marcival egyeztetve abban maradtunk, hogy ezeket a versenyeket, illetve úgy általában a versenyeket elengedem Chicago-ig.
Persze tudom én, hogy teljesen más felkészülés kell egy maratonra és egy 10 kilométeres rövidebb, sokkal intenzívebb és gyorsabb versenyzést kívánó távra, mégis eljátszottam a gondolattal. Szeretem a versenyzést, a futóversenyek hangulatát, tesztelni a határaim. De ezúttal nem volt nehéz belátnom, hogy Marcinak igaza van. Fontos a Chicago-i verseny, hogy felmérjem hol tartok tavalyhoz képest, mennyit tudtam fejlődni ezen a távon, van-e esélyem a következő 1-2 évben akár a Boston Marathon szintidejét is megfutni – vagy éppen ellenkezőleg, ezt el kell felejtenem.
Tavasszal volt egy öt hetes periódus, amikor minden hétvégén, azaz összesen öt versenyen indultam egymás után, még ha több olyan is volt, amin csak edzés jelleggel vettem részt. Az egy kicsit tényleg sok volt. De azért egy-egy verseny hiányzik, az nagyon jól meg tudja törni a felkészülés monoton hangulatát. Illetve azt hittem hiányozni fog. Aztán mégsem… A nyár vége nagyon meleg volt, és bizony egymás után több olyan vasárnapi hosszú edzésem is volt, ahol a Marci által megadott komolyabb tempókat nem tudtam végig megfutni. Majd az előző két hetem munka szempontjából volt nem kicsit kimerítő, ki is maradt két edzés, egy kicsit még mindig fáradt vagyok. A lényeg, hogy valahogy ezek miatt nem is hiányoznak most a versenyek, nem érzem úgy, hogy kicsattanó erőben vagyok és milyen jó lenne egy komoly tempóval PB-t futnom valamelyik távon.
Szóval maradnak az edzések. Most már a finisben vagyok, pont egy hónap van a maratonig, az edzések mellett nemsokára a formaidőzítés is fontos lesz. És hogy milyen céllal vágok majd neki az október 13-i versenynek? Tavaly szeptemberben Berlinben 3:37:49-et futottam, majd november elején New York-ban (egy emelkedőket is tartalmazó pályán) 3:30:35-öt. Idén szeretnék 3 óra 15 perc és 20 perc között futni, ami a tavalyi időket, a laposabb pályát és az egy év fejlődést figyelembe véve még reálisnak is tűnne, ha nem számoltam volna ki, hogy ez milyen tempót jelent: 4:37 és 4:44 perc/km közötti tempót… Ezt így elég durvának tűnik most még elképzelni, így már mintha nem is lenne olyan egyszerű a feladat. De Chicago-ról és a célokról írok majd még egy következő bejegyzésben!
