Tegnap Marcitól azt a feladatot kaptam, hogy fussak két órát (és abból az utolsó fél óra legyen 5 perces tempó alatt). Osztottam-szoroztam és eldöntöttem, hogy akkor megint megpróbálok egy 25 kilométeres futást összehozni (ami csak kicsivel több, mint két óra), hátha most úgy alakul, mint ahogy kéne.
Eddig háromszor futottam 25 kilométert, és különböző okokból ugyan, de mindig 2 óra 9 perc valahány másodperc lett az eredménye. Először március közepén futottam. Az akkori edzettségemnek szerintem akkor megfelelő volt a 2 óra 9 perces eredmény, végig is futottam, nem gyalogoltam bele. Igaz, hogy nagyon elfáradtam és elkészültem az erőmmel a végére. Másodszor nemrég (május végén) futottam Kecskeméten a Mercedes Benz Futóversenyen 25 kilométert. Tűző napon, melegben, kialvatlanul, másnaposan. Nem csoda, hogy nem tudtam hozni, amit elterveztem. Végül többször is belesétáltam és bár az adott körülményekhez képest a 2 óra 9 perces eredmény nem volt rossz, azért tudtam, hogy ez nem volt az igazi. Ezek után örültem, hogy június 10-én is 25 kilométert tartalmazott az edzésterv, mondván, itt az idő a javításra. Hát, nem volt. Szintén meleg volt, a táv második felén tűző nap és sok emelkedő. Végül nem bírtam, itt is bele kellett gyalogolnom. Ugyanúgy 2 óra 9 perces időeredményem lett, amit egyértelműen csalódásként éltem meg.
Most szombaton többször is a vasárnapi futás járt az eszembe. Örültem, hogy lehűlt a levegő, tele voltam energiával, szívesen futottam volna már aznap. Ehhez képest a vasárnap nem indult túl jól. Azt terveztem, hogy jó korán futok, hogy a napsütést elkerüljem. 6-kor fel is keltem, de valahogy nem éreztem magam kipihentnek. (Pedig a nagyszülőknek köszönhetően a gyerekek péntek és szombat este se nálunk aludtak, és 7-8 órát végig tudtam aludni egyhuzamban, ami elég ritka.) Visszafeküdtem aludni, ráadásul a fél 9-es ébredés után se a futáson járt az agyam. Végül 11-re mentem ki a Margitszigetre. Szerencsére bár pont délben futottam, ebből nem sokat éreztem. A nap sütött, de sokszor felhők takarták el és tényleg kellemes hűvös levegő volt, széllel. Ideális futó idő volt.
Nem akarom túlragozni a futást. A tervem az volt, hogy 20 kilométert futok 5 perc körül tempóban, majd az utolsó 5 kilométert kicsit megnyomom és 4:45-ös tempóban futom le. Ez 2:03:45-ös időeredményt jelentett volna, amivel teljesen elégedett lettem volna. Okulva az előző két sikertelen futásomból a célom elsősorban tényleg az volt, hogy bírjam végig a 25 kilométert, ne sétáljak bele és ne haljak meg, azaz érezzem azt a végén, hogy ha többet kellett volna futnom, akkor az is ment volna.
Jól ment a futás, simán jöttek a kilométerek. A tempóm is jó volt, 4:50-4:55 közötti kilométerekkel belül maradtam a tervezett 5 perces tempón. 17 kilométer környékén bevettem a sótablettáim. Bár nem izzadtam annyira, de mivel Marci ajánlására most vettem őket, mindenképpen ki akartam próbálni, hogyan reagálok rájuk. Azt nem tudom, hogy miattuk bírtam-e jól, de az biztos, hogy ártani nem ártottak, nem lettem rosszul vagy rosszabbul. Kb négyszer állhattam meg 10 másodpercekre frissíteni, azaz ittam néhány kort vizet a kutakból. Végül a 20. kilométert már meghúztam, az 4:39 lett, és innen úgy döntöttem, hogy akkor a 20-24 kilométereket húzom meg (sikerült is a 4:45-ön belüli idő, sőt, a 24. kilométert még jobban meghúztam és 4:30 lett). Így az utolsó 25. kilométer egy lazább levezetésre jött ki.
Azt hiszem az időeredményeket nem kell magyarázni, látványos a különbség a mostani és a korábbi futások között. Amivel talán érdemes összehasonlítani, az az első, március közepi futás. Csak azért, mert akkor a mostanihoz hasonlóan ideálisak voltak a körülmények (ugyanúgy a Margit-Szigeten futottam, jó futóidőben), azt is végig futottam, nem sétáltam bele. Az időeredmények mellett az érzés is más volt most, mint akkor: márciusban alig bírtam végig, most bőven maradt még bennem.
A 25 kilométert végül 2:02:06 alatt tettem meg, amivel nagyon boldog vagyok. Összehasonlíthatatlanul jobb idő, mint az eddigi 2 óra 9 percek. Persze a körülmények is ideálisak voltak, kipihenve, hűvös időben, szint nélküli terepen futottam. Eddig is tudtam, hogy bennem van ez az eredmény, és nyilván 30 fokban, emelkedőkkel tarkított pályán ezt nem lehet megfutni, de akkor is lélektanilag nagyon fontos volt nekem, hogy most már hivatalosan is megvan ez az idő. A következő cél természetesen a 2 órán belüli 25 kilométer lesz. Ami az időeredmény mellett bizalommal tölt el, az az, hogy egyáltalán nem futottam ki magam. Persze, elfáradtam, kihajtottam magam. De mégis, tudtam volna még kilométerek futni, vagy ugyanezt a távot gyorsabban. Az is sokat mondó számomra, hogy a pulzusom szinte végig 150 alatt volt, a 155-ös anaerob küszöböm is csak az utolsó, gyorsabb kilométerek közepén érte el. A maximum pedig “csak” 162 volt.
Örülök, hogy most kijött a lépés, mert önbizalmat ad a további hetekre a felkészülésre. Jöhet az 1:40-en belüli félmaraton és a 2 órán belüli 25 kilométer, mint új célok!
