Teljesítménydiagnosztika: az utolsó?

Tegnap elmentem újra az Ensport-hoz, egy éves teljesítménydiagnosztika kontrollra. Ez már összességében a negyedik ilyen vizsgálatom volt két év alatt. Már annyi mindent írtam a korábbi három bejegyzésben erről a vizsgálatról, hogy most nem annyira a kapott adatokat fogom elemezni, hanem inkább egy másik oldalról világítom meg ezt az egészet.

Korábbi tapasztalatok

Aki nem tudja, hogy mi az a teljesítménydiagnosztika vagy kíváncsi, hogy hogyan zajlik egy ilyen két órás program, milyen vizsgálatok és feladatok vannak, annak az első bejegyzésem ajánlom ebben a témában, ahol ezekről is részletesen beszámoltam. Továbbá itt írtam részletesen a laktátküszöbről és az edzészónákról.

A második vizsgálat utáni bejegyzésemben részletesebben írtam a légzésfunkciókról és a VO2 max-ról, meg természetesen összehasonlítottam a fél évvel korábbi vizsgálat eredményeivel. A fejlődés akkor elég szembetűnő volt, bár szinte a semmihez viszonyítottam, hiszen az első labormérésem akkor volt, amikor még csak pár hete futottam.

A harmadik diagnosztikán egy évvel ezelőtt vettem részt, fél évvel a második után. Itt kicsit részletesebben írtam a laktát küszöbről, egyéni anaerob küszöbről és az FTP küszöbről, illetve nagyon részletesen az anyagcsere folyamatokról és a frissítésről.

Ami összességében jellemezte az első három teljesítménydiagnosztikám az az, hogy folyamatos fejlődés volt megfigyelhető. Kitolódott a laktát- és anaerob küszöböm, javultak a várható versenytempóim, fejlődött a regenerációm.

A mostani diagnosztika eredménye

Nem ért meglepetés a vizsgálat során, minden feladat ugyanaz volt, mint korábban. Nyilván a futópados feladatot vártam a leginkább, lényegében emiatt mentem, kíváncsi voltam mennyit fejlődtem az elmúlt év során (most először nem féléves kontrollra mentem, hanem évesre). Ugyanazokat a három perces etapokat kellett megfutnom, 8-10-12-14-16-18 km/h sebességgel. Ha nagyon-nagyon összeszorítom a fogam, másfél perc lehet, hogy ment volna 20 km/h-val is, de mivel korábban megbeszéltük Sasi Gabriellával, aki a vizsgálatot végezte, hogy a maximális pulzust kivéve nem az a lényeg, hogy mi a max, ami kijön, hanem a küszöbök, ezért nem erőltettem. Összességében az tetszett, hogy simán megvoltak a tempók.

A hideg zuhany a végén ért, az eredmények kiértékelésekor. Az nem lepett meg, hogy a nyugalmi mérésből kiderült, hogy bár még éppen normális kategóriában volt a szimpatikus-paraszimpatikus idegrendszeri aktivitásom aránya, de a tavalyi szinte ideális értékhez képest a fáradt, stresszes határhoz nagyon közel. Az elmúlt 1-2 hónap elég durva volt munka és alvás szempontjából, nem is számítottam másra.

A légzésfunkcióim fejlődtek, a korábbi alacsony-normális értékek helyett most már a normális-sportos értékek a jellemzőek. És ezzel nagyjából véget is ért a pozitív eredmények listája. 🙂 A laktát- és anaerob küszöböm pont ott van, ahol egy éve, az edzészónáim sem moccantak, és a várható verseny tempóim és célidőim percre pontosan ugyanakkorák, mint a legutóbbi mérés során.

Nem titkolom, hogy csalódott vagyok kicsit. Nagyon konkrét elképzelésem nem volt, hogy milyen eredményeket várok, de abban biztos voltam, hogy valamiféle fejlődést látni fogok. Ehhez képest tényleg minden érték pont ott van, mint egy éve. Gabi konkrétan az 5:00-ás tempójú maratont javasolta, ami pont a 3 óra 30 perces tavalyi New York-i eredményem megismétlése lenne. Ő – és a meglévő tudásom alapján én is – ezt olvasta ki az eredményekből.

Persze tudtam én, hogy az elmúlt hetek nagyon hajtósak voltak, maradtak is ki edzések, de azért a közelmúlt edzései sokkal erősebbek, mint egy éve ilyenkor. Gyorsabbak a tempók, kicsit talán hosszabbak a távok is, és mennek, érzem, hogy gyorsabb vagyok, mint tavaly ilyenkor. Ezért is volt furcsa azt látni az eredményekből, hogy azok alapján elvileg kb ott vagyok, mint tavaly ilyenkor.

Chicago 9 nap múlva

Természetesen beszéltem Marcival, az edzőmmel is rögtön másnap. Ő is a fáradtságot emelte ki, ami nem annyira a futóedzések, mint inkább a munka miatt van. Illetve természetesen elmondta, amit eddig is minden ilyen vizsgálat után elmondott, hogy azért érdemes fenntartással kezelni a kapott eredményeket. Jó iránymutatók, nagyjából mutatják egy futó edzettségi állapotát, de olyan precízen, ahogy én szeretném elemezni ezeket, nem érdemes.

Chicago eddig is kérdés volt számomra, hogy milyen tempót merjek bevállalni. Abban biztos voltam, hogy 5:00-nál gyorsabban fogom futni, de a 3 óra 15-20 perc közötti időeredményhez szükséges 4:40 körüli tempó egy kicsit vakmerőnek, kockázatosnak tűnt. Hát, ez a teljesítménydiagnosztika most nem könnyítette meg a dolgom. 🙂

Végül úgy döntöttem, hogy kockáztatok, nem engedem el a 3 óra 20 percen belüli célidőt. 4:45-ön belüli tempóval kezdek és azt igyekszem végig tartani. Lehet, hogy eljön majd a fal, lehet, hogy nem fogom végig bírni, még az is lehet, hogy emiatt rosszabb időt futok majd, mint New York-ban. De mivel túl nagy tétje nincs ennek, muszáj megpróbálnom. Egyben kíváncsi is vagyok, jó fokmérője lesz ez a teljesítménydiagnosztikának, tudok-e jelentősen jobbat futni, mint amit előre jelez. Vagy pont, hogy nem, és továbbra is érdemes az eredményeire hagyatkozni.

Meglátjuk, én készen állok rá!