Tegnapra Marci egy 20 kilométeres edzést írt elő, 5:00-5:30 közötti tempóban, ha tudom, akkor az utolsó kilométereket erősebben. Már többször eljátszottam a héten a gondolattal, hogy ezt kicsit megtoldom és félmaratont futok. Azt tűztem ki célul, hogy ennek akkor lesz értelme, ha tudom 5 percesekre hozni a kilométereket, ahogy anno Siófokon tettem a félmaratonon.
A héten hol így, hol úgy gondoltam, és a vasárnap reggel is úgy kezdődött, hogy marad a sima 20 km mondjuk 5:20-as tempóban. Aztán mire dél körül a futásra került a sor, addigra éreztem magamban erőt, hogy menni fog ez, amit az első néhány kilométer be is bizonyított.
Egyébként vasárnaphoz képest nem, de az egész délelőtt szakadó hóeséshez képest meglepően sokan voltak a Margit-szigeten, és legnagyobb meglepetésemre a futókör is jó állapotban volt, azaz nem volt havas. Amíg én futottam a család hóembert épített és hógolyózott.
Szóval a kérdés az volt számomra, hogy vajon a félmaratoni távon is fejlődtem-e. Azt már tudom, hogy 10 kilométeren igen, lásd a Zúzmara versenyt múlt héten. Siófokon november 26-án 1:46:26-ot futottam, úgy, hogy az akkori önmagamhoz képest nagyon elfutottam az elejét: 5:00-ás körüli, illetve általában éppen csak azon belüli kilométerekkel kezdtem, és már az is csoda volt, hogy ezt a tempót akkor 17 kilométeren keresztül bírtam. Csak a 18. kilométertől lassultam be (5.10, majd 5:08, 5:17 és 5:27), és az utolsó kilométert már nagyon szenvedve, belassulva (igaz, csak 5:27-ig), minden erőmmel elkészülve fejeztem be.
Ma ugyanazt terveztem, mint Siófokon, csak eltérő kimenettel: Az első 17 kilométer 5:00 körüli tempóban, majd belassulás helyett ráerősítés, egy nagyon erős utolsó kilométer, és 1:45:00-án belüli idő. Milyen könnyű ezt így leírni. 🙂
Persze tudtam, hogy más lesz, más edzettségi állapotban vagyok már. Míg Siófokon az 5:00-ás tempó erőn felüli volt, túl gyorsnak számított, és éreztem is, hogy ez komfort zónán kívüli, addig most az 5:00 egy kényelmesen gyors, lendületes tempó volt, de semmi esetre sem erőn felüli vagy extra fárasztó. Most érzésre úgy tűnt, hogy ezzel a tempóval kifutnék a világból és bármeddig el tudnék kocogni (ami azért nyilván nem igaz).
És hát igen, jött a nagy különbség. A 17. kilométer végéig nagyjából ugyanaz volt a tempóm, mint Siófokon. Csak ott ekkor készültem el az erőmmel, itt most pedig képes voltam erősebb fokozatba kapcsolni. Ott a 18. kilométer 5:10 lett, most 4:51. És hasonló különbség jött a 19. és a 20. kilométer során (előbbi 5:08 szemben 4:45-tel, utóbbi 5:17 szemben 4:40-nel). És hát mint a Zúzmarán, itt is az utolsó kilométerben volt a legnagyobb a különbség. Siófokon örültem, hogy beértem a célba, a 21. kilométer 5:27 lett (bár szerintem akkor az is nagy csoda volt számomra, hogy csak ennyire lassultam vissza), most a 21. kilométer lett messze a leggyorsabb kilométerem, 4:29 lett. Majdnem egy perc különbség az utolsó kilométer során: szerintem ha egy mondatban kéne összefoglalnom az edzettségi szintem javulását, akkor ez lenne az.
Persze jól kihajtottam magam, főleg az utolsó 1-2 kilométeren, és kellett egy kis idő, míg összeszedtem magam, de nem voltam annyira készen, mint Siófokon. Végül az 1:46:26-ot sikerült megjavítanom és 1.45:00-án belülre kerülnöm, ami a célom volt. Az eredmény: 1:44:35.
Volt egy másik hozadéka is a mai futásnak: mivel Ildi is jött, ezért végre nem szelfit kellett lőnöm magamról, hanem ő fényképezett. 🙂
