Az utóbbi időben már nem nagyon írtam az edzéseimről, futásaimról részletesen. Kivételek voltak a versenyek, illetve a valamiért számomra újdonságot jelentő alkalmak (mint például az első futásom a Margitszigeten). Nyilván nem is tudnék mindig érdekeset írni róluk, másrészt azt sem gondolom, hogy olyan izgalmas lenne olvasni őket kétnaponta.
Visszatekintve viszont az első futásaimra, azért elég nagy a különbség, hogy akkor, két és fél hónappal ezelőtt hogyan nézett ki egy edzésem, illetve hogyan néz ki ma. A kezdetekkor, október elején, annyira nem tudtam semmit a futásról, hogy kb úgy képzeltem az egészet, hogy meghatározok egy távot (akkor 6-7-8 kilométer volt a kihívás) és egy tempót (5:40 volt a kezdet) és végigcsinálom. Az előrelépést úgy terveztem, hogy majd egyre hosszabb távokat és egyre gyorsabb tempóval fogok futni.
Persze azóta jött a pulzusmérés, repülők, iramjátékok és társaik. Azt nem bánom, hogy változatosak az edzések, megvan a ritmusuk, tudom, hogy vasárnap hosszú futás, hétfőn pihenés, kedden átmozgatás, szerda-péntek pedig egy-egy komolyabb, váltakozó iramú edzés. Jelenleg a legtöbb edzésem úgy néz ki, hogy van néhány kilométer vagy 15-20 perc bemelegítő kocogás. Utána változó, vagy két nagyobb etap (mondjuk 2 x 5 km, az egyik 5:15-ös tempóval, a másik 5:00-ás tempóval, köztük 1 km kocogás), vagy több kisebb rész (3 x 2 km, egyre erősebb tempóban, köztük 1-1 km kocogás), vagy egyre fokozódó, de rövidülő távok (3×1 km lendületesen, 4×500 méter erős-lendületesen, 5×200 méter erősen, köztük 1-1 perc kocogással). A levezetés 2-3 kilométer vagy 10-15 perc kocogás, kényelmes tempóban.
Azt be kell ismernem, hogy jelenleg még küzdök a pontos tempó tartásával. Ha túl sűrű a váltás (1 km így, 1 km úgy), akkor nekem még gyors ahhoz, hogy stabilizáljam a tempóm, nagyon oda kell figyelnem, hogy most éppen melyik szakaszban vagyok. De egyébként is, néha-néha belefeledkezem a futásba és nem koncentrálok eléggé az előírt tempóra, csak azt veszem észre, hogy gyorsabb vagy lassabb vagyok hozzá képest. Persze az órám csipog bizonyos tempóknál, de a lényeg, hogy egy komolyabb edzés pontos kivitelezése odafigyelést igényel, ami ellentétes azzal, hogy én azt (is) szeretem a futásban, hogy el lehet gondolkodni, merengeni, vagy néha egyszerűen csak kikapcsolni. Ezen még gondolkozni kell, hogy tudom a kettőt összeegyeztetni. 🙂
Az utóbbi pár hétben elég nagy változatosságot jelentett az is, hogy milyen az idő, esik-e vagy fúj, esetleg kicsit melegebb van, vagy fagy. Amikor délután futok, elsősorban vasárnap, akkor süt-e a nap, vagy felhős-e az ég. Persze még csak most jön majd az igazi tél, szóval attól kicsit tartok, hogy azért elég kemény lesz nemsokára futni.
A futásaim helyszíne többségében elég monoton. Így is sok időt visz el a heti négy edzés, ezért legtöbbször egyszerűen csak kilépek az ajtón és futok köröket a környéken. Sajnálnám azt a plusz 10-20 percet oda-vissza, amíg elmennék valami olyan helyre, ahol szebb vagy jobb futni (Margitsziget vagy futópálya). Egyszer-egyszer persze eljutok, de inkább hétvégén jellemző ez és már tényleg azért, mert nekem is szükségem van a környezetváltásra.
Úgy gondolom, hogy most jön majd a legnehezebb időszak, a leghidegebb, legsötétebb, amikor a legnehezebb lesz majd elindulni. Ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy kitart majd az energiám, motivációm, hiszen január-február a New York Maraton szervezésben is aktív hónap lesz, elsősorban a sorsolás miatt. Izgalmas lesz!