Tegnap délután megint futottam. Igyekszem ráállni arra, hogy minden második nap fussak. Egész kipihent voltam, először nem volt sem izomlázam, sem enyhe fáradtságom. Szóval most nem volt nehéz elindulni. Már előre eldöntöttem, hogy most csak 5 kilométert fogok futni, azt viszont időre, megpróbálok végig 5:20-as kilométereket futni.
Az első kilométer túl jól is sikerült, 4:52-es idővel, ami eddig a leggyorsabb kilométerem. Meg is ijedtem, hogy ezt jól elrontottam, a végét biztosan nem fogom már bírni. Aztán persze bár lassultam, de végül egész jó és stabil kilométereket futottam, mind 5:15 alatt. Az 5 km átlag kilométer ideje végül 5:03 lett, ami sokkal-sokkal jobb, mint amit vártam magamtól.
Ami nagyon furcsa volt számomra az az ellentmondás, hogy hiába próbáltam, főleg az utolsó körben gyorsabban futni, egyszerűen nem igazán ment. Valahogy nem tudtam messzebbre vagy gyorsabban lépni, dinamikusabban mozogni. Viszont nem lettem hulla fáradt a végére, megint úgy hagytam abba, hogy egy kilométert minimum még biztos tudtam volna futni. Azaz maradt bennem energia, mégsem tudtam kiadni magamból. Olyan mintha lenne egy felső korlátom a sebességben. Pedig ma tényleg úgy voltam vele, hogy beleadok mindent és azt fogom érezni a végén, hogy itt a végem. Biztos ennek a jelenségnek is megvan az oka, csak nem értek hozzá. 🙂
A Facebook oldalamon kapott tanácsok alapján úgy döntöttem, hogy váltogatni fogom a rövidebb (5 km), de gyorsabb, és a hosszabb (8-10 km), de lassabb tempójú futásokat. Szóval lesz még bőven lehetőségem gyakorolni, hogy milyen gyorsan tudom lefutni az 5 kilométert, akár úgy is, hogy a végén tényleg azt érezzem, hogy most aztán tényleg nem maradt bennem több.