Nem fogok minden futásomról külön bejegyzést írni, de ez a második egész meglepő volt számomra, talán azt is mondhatom, hogy tanulságos.
Tegnap nem futottam, kicsit fájtak a lábaim is, inkább csak pihentem. Már tegnap eldöntöttem, hogy ma reggel futni fogok, megint 5 kilométert. Nem volt hozzá túl sok kedvem, még reggel is kitartott a lábfájás (amolyan izomláz szerű), kicsit hideg is volt. Illetve tartottam attól, hogy ha ma a térdem előbb kezd el fájni, akkor mihez kezdek majd.
Az első 2-300 méter nem is esett jól. De aztán valahogy bemelegedtem, nem esett olyan nehezemre a futás. Igyekeztem odafigyelni rá, hogy kiegyensúlyozottabban fussak. A cél az volt, hogy nagyjából tartsam a tegnap előtti futás 5:20-as kilométer átlagát, de úgy, hogy kb minden kilométeren ennyit fussak (és ne úgy, mint tegnap előtt, hogy az első km 4:54, míg az utolsó már 5:43). Ez persze az elején nem volt nehéz, hiszen ott csak lassabban kellett futnom. 🙂
A meglepő az volt, hogy egész jól bírtam az iramot. Olyannyira, hogy végül nem is a tervezett 5 kilométert futottam, hanem 6-ot, és még akkor is éreztem magamban az erőt, egy-két kilométert tudtam volna még futni, ha nagyon akartam volna. A kilométerátlag is jó lett, 5:21. És sokkal kiegyensúlyozottabb, a leggyorsabb 5:16, a leglassabb 5:28, ráadásul valahol a közepén, nem is az utolsó körben (amely 5:22 lett). Azaz nagyjából sikerült elérnem a kitűzött célt.
Vajon miért sikerült ilyen jól a második futás? Azért mert már egy alkalom után edzettebb lettem, azaz a testem máris hozzászokott valamennyire a futáshoz? Vagy a hűvösebb idő miatt? Olvastam, hogy elvileg hidegben jobban lehet futni. Esetleg azért, mert nem mentem magamhoz képest túl gyorsan az elején, és így kevésbé fáradtam el?
Már az is megfordult a fejemben, hogy akár még idén elmehetnék egy 10 kilométeres versenyre. Azért előtte még megvárom milyen lesz a következő két-három futásom.