Kategória: Edzők

Itt van az év vége, és ilyenkor szokás, illetve divat értékelni az előző évet, és természetesen célkitűzéseket, fogadalmakat tenni a következő időszakra vonatkozóan. Én nem vagyok olyan, aki túl nagy feneket kerítene ennek, ritkán elmélkedek azon, hogy milyen volt (vagy nem volt) az előző év. Nem szoktam újévi fogadalmakat sem tenni. Persze vannak céljaim (ilyen a New York Maraton is), de ezek nem az újévvel kapcsolatban vagy január 1-jén születnek.

A kezdetek

Mégis, úgy gondoltam, most a futással kapcsolatban időszerű összefoglalnom, hogy hol tartok, illetve mi van még előttem. Szeptember 24-én döntöttem a New York Maraton mellett, azóta bő három hónap, azaz egy negyed év telt el. És hátra van még 10 hónap a versenyig, azaz kis túlzással a felkészülés negyedén vagyok túl. Elég sok minden történt ez alatt a negyed év alatt, össze is foglalom miben vagyok most más, mint három hónappal ezelőtt, illetve hogyan látom magát a futást, illetve persze a maratont.

Emlékszem még, szeptember 24-én Szentendrén voltunk feleségemmel, Ildivel egy szűk két napos kiruccanáson, gyerekek nélkül. Ez volt az a nap, amikor egyrészt eszembe jutott, másrészt el is döntöttem, hogy le fogom futni a New York Maratont. Az ötlet tényleg a semmiből jött, 5 perccel előtte még se a futáson nem gondolkoztam, se maratonon, se New York-on. Egyszerűen csak bevillant. Valahogy úgy, ahogy a Kilimandzsáró megmászása egy évvel korábban. Fontos különbség volt, hogy tudtam, ez egy családos utazás lesz. Még aznap meg is beszéltük Ildivel, szerencsére támogatott benne.

Pár napra rá el is kezdtem futni (kocogni), akkor még mindenféle ismeret, tudás, edzésterv nélkül. Mivel 10+ éve nem futottam igazából, gondoltam úgy is ezzel kell kezdeni, elrontani nem tudok semmit. Ez végül is bejött, bár azóta nem kicsit bővültek az ismereteim a futásról.

Emlékszem még a nagy meglepetésre, hogy a New York Maraton-on nem úgy lehet indulni, hogy simán jelentkezem, hanem jobb esetben sorsoláson húznak ki valakit (kb 20% eséllyel), vagy rosszabb esetben utazási irodákon vagy jótékonysági szervezeteken keresztül lehet (több pénzért) részvételi jogot szerezni. Persze azóta ezt is jól körüljártam. A sorsolásra január 15-től február 15-ig lehet jelentkezni és február 28-án lesz. Ha nem húznának ki rajta, akkor már megvannak azok az ITP-k (International Travel Partner-ek), akiknél aránylag elfogadható áron lehet indulási jogot szerezni. De ez egyelőre csak B terv.

Futócipő

Ahogy elkezdtem futni, úgy jöttek sorban a futással kapcsolatos meglepetések is. Persze ezek csak nekem, teljesen kezdőnek voltak új dolgok, ha egy kicsit is jobban utánaolvasok vagy utánakérdezek, akkor nem értek volna meglepetésként. Azt még sejtettem, hogy egy jó futócipőre szükségem lesz, bár azt nem tudtam, hogy ehhez már a futásod és lábtartásod is elemzik és annak megfelelő cipőkből válogathatsz. Egyébként a cipőt is úgy vettem meg, hogy a régi futócipőmben (amit csak én használtam futásra) elég csúnyán lesérült az egyik ujjam már a második héten, ezért “muszáj” volt újat venni.

Az első versenyem

Az első egy-két hétben egyébként elég sok pozitív meglepetés ért. Elég könnyen vettem a kilométereket. Persze nem valami eszeveszett tempóban, de ahhoz képest, hogy tavasszal, mikor egyszer-kétszer próbálkoztam, 4-5 kilométert is szenvedve futottam le, hamar meglett a 7-8-9, majd a 10 kilométer is. Annyira hamar, hogy két hétre rá már el is indultam az október közepi Spar Maratonfesztivál 10 kilométeres távján. Sőt, nagyon jól éreztem magam futás közben, jó erőben futottam le, az 53:02-es időeredmény főleg annak fényében volt (hozzám képest) jó, hogy a végére tudtam igazán begyorsítani, és szinte el sem fáradtam a verseny végére, azaz bőven maradt még bennem.

Október második felében jött minden egyéb: ekkor hallottam először a pulzuskontrollról, meg egyáltalán arról, hogy miért vannak pulzusmérős futó órák. Ekkor mentem el a teljesítménydiagnosztikára is. Aztán jött minden szép sorban: személyi edző, hengerezés, törzserősítés, pulzusmérős óra, dietetikus. És igen, mindegyik csak úgy jött a másik után, mondván, mindegyik fontos ahhoz, hogy megfelelően felkészüljek egy maratonra.

Hengerezés

És valóban. A hengerezés – bármilyen meglepő is volt számomra – tényleg segített. Az első egy-két hét során kifejezetten fájt (de tényleg nagyon), amikor használtam. Elsősorban a combom hengereztem vele. És tényleg segített. Az Ensportnál Fanni azért ajánlotta, mert látta, hogy erős tempónál kimozdul a jobb lában, és rá is kérdezett, hogy nem szokott-e a jobb térdem alatt fájni. De szokott. Erre ajánlotta a hengerezést, hogy az ott lévő szalagjaim fellazuljanak, rugalmasabbak legyenek. És ez 100%-ban be is vált: amióta rendszeresen hengerezek azóta egyszer sem fájt a térdem alatt, pedig azóta 2-szer, 3-szor annyi időt és távolságot futok. És azóta már maga a hengerezés sem fáj, hozzászokott a lábam.

Az első sérülésem

Ez egyébként igaz a cipőre is, mármint az, hogy bevált. Amióta igazi futócipőm van, azóta a talpam és a lábujjaim sem fájnak. És ha már sérülés, akkor szintén ebben az első három hónapban letudtam az első igazi, komolyabb sérülésem is. Bár orvosnál végül nem jártam, jó eséllyel izomhúzódásom volt a jobb vádlimban, aminek a hatására másfél hétre teljesen kidőltem, és még most is, két héttel a sérülés után, csak kocogok, még csak most érzem azt, hogy a jövő héten szép lassan visszatérhetek a normál edzésekhez. Amiért mégis örülök, hogy ez megtörtént, az pont az, hogy megtörtént és most már sokkal jobban fogok figyelni a sérülések megelőzésére.

Az az igazság, hogy eddig elég lazán vettem mind a bemelegítést, mind a futás utáni nyújtást. Egyrészt egyszerűen sajnáltam rájuk az időt, másrészt soha nem is éreztem a hiányuk hatását. Nem fájt a lábam, nem okozott gondott a futásban. Egészen az izomhúzódásomig. Tudom, nagyon amatőr hozzáállás ez is, de hát ez van. Aki nem tanul más kárán, az tanul a sajátján…

Szóval mostantól sokkal jobban figyelek mindkettőre. Nem 1-2 percben csapom össze a bemelegítést sem, és persze a nyújtást sem. Annak is örülök, hogy még jókor jött ez a sérülés és az intő jel. Nem versenyek előtt, vagy nem egy keményebb és fontosabb felkészülési periódus közben. Persze a jövőt senki sem látja, és semmi sem garantálja, hogy elkerülnek majd a további sérülések, de az biztos, hogy ami rajtam múlik, azt most már megteszem majd.

Személyi edző

Igen, végül személyi edzőt is kerestem és választottam. Dolgoztam pár hetet együtt több edzővel is, végül Flander Marcit választottam, mert úgy éreztem, hogy az én stílusomhoz ő áll a legközelebb. Azóta sem bántam meg, mindig segít ha kérdésem van, és persze rendszeresen küldi a kihívást jelentő edzésterveket is.

További versenyek

Amilyen gyorsan és hamar jött az első 10 kilométeres verseny, olyan váratlanul és gyorsan jött az első félmaraton is. Ugyanúgy 3-4 nappal a verseny előtt döntöttem el, hogy indulok rajta, mint a Spar Maratonfesztivál 10 kilométerén. Siófokra egyébként is mentem volna, de eredetileg egy harmadmaratont terveztem volna csak. Az előtte lévő hétvégén futottam a Margitszigeten 18 kilométert egész jó idővel, és ott javasolták többen is, hogy nyugodtan menjek a félmaratonra, biztos sikerülni fog, sőt, a 2 órán belüli idő is meglehet. Szóval gondoltam egyet és úgy döntöttem, hogy miért ne.

És milyen jól döntöttem: sikerült a félmaraton, ráadásul magamhoz képest egészen hihetetlen 1:46:26-os idővel. Nem úgy futottam, ahogy a profik (kiszámolt tempóval, negatív második féltávval), hanem úgy, ahogy nem szabad: elfutottam az elejét. Szerencsémre 18 kilométerig bírtam ezt az elfutott tempót, és csak az utolsó 3 kilométeren szenvedtem, igaz, akkor nagyon.

Idén még egy szegedi 10 kilométeres versenyen voltam, szakadó hóban, latyakban, kisebb emelkedőket (hidakat) tartalmazó pályán, ahol érzésem szerint a szervezés sem volt a legtökéletesebb (többször is rossz irányba fordultam), mégis hatalmas egyéni legjobbat futottam: 47:16-ot 10 kilométeren (és 48:43-at a hivatalos 10.2 km-es távon), amivel egyébként a férfiak között 4. lettem közel 100 indulóból. Erre nem számítottam és a körülmények miatt úgy érzem, időben még van bennem, tudok ezen javítani.

Táplálkozás

Mindent mérlegre téve elég sikeresnek ítélem ezt az első negyedévet. Talán csak egy olyan terület van, ahol nem találom magamat: ez a táplálkozás. Tudom, hogy fontos, igyekszem is odafigyelni, de valahogy nem megy annyira profin, annyira jól. Nem is azzal van a gond, hogy délben köretnek zöldséget válasszak, vagy hogy ne egyek csokit. Ami a legnehezebb, az az, hogy előre kéne készülni. Azaz megfelelő élelmiszereket vásárolni, és ráadásul gyakran. Mindig legyen olyan reggeli és vacsora, ami ajánlott, és a munkahelyen is egy kis tízórai és uzsonna az ajánlott listáról.

A másik nagy kihívás az a fehérje pótlás. Két hétig jegyeztem aránylag pontosan, hogy mit és mennyit eszem, és az egyik nagy tanulsága az volt, hogy bár odafigyeltem rá, így sem tudtam szinte egyik nap sem annyi fehérjét enni, amit javasolt a dietetikusom. Sajnos ezt a kihívást még nem tudom, hogy hogyan fogom teljesíteni az újévben.

Új év – új kihívások

Ha azt nézem, hogy a 2018 november 4-i verseny előtt eltelt a felkészüli időszakom negyede, akkor érzésre úgy gondolom, hogy jó úton haladok, jól állok. Ha azt nézem honnan indultam bő három hónapja, hogy mennyire keveset tudtam a futásról, illetve távban és gyorsaságban hova jutottam, akkor elég nagy utat bejártam már azt hiszem. Persze mindig a legelején a leglátványosabb a fejlődés, de most úgy érzem, hogy nem kérdés le fogom tudni futni a New York Maratont.

Marci folyamatosan időeredményekben gondolkozik, és ez nekem is tetszik, hiszen én is ilyen vagyok. Tudom, hogy a maratonon az a lényeg, hogy lefussa az ember, és az elsőnél azt mondják, hogy az sem baj, ha belesétálunk. Én viszont nem tudok így gondolkozni, mire ott fogok állni a rajtvonalon, biztos vagyok benne, hogy lesz konkrét célom, konkrét időeredmény, amit szeretnék majd megfutni. Marci az első 10 km-es versenyem alapján 4 órán belüli futást vízionált, a félmaratonom után 3:30-on belülit. Nekem ezek most még álom kategóriák, de azért fogok edzeni 2018-ban hónapokon keresztül, hogy reális célokká váljanak.