Ultrabalaton

Néha azok lesznek a legjobb bulik, amikhez semmi kedvünk.

A hétvégén volt egy Ultrabalaton. Illetve az Ultrabalaton, számomra pedig az első (és remélem nem az utolsó). Nem is tudom hol kezdjem, annyi gondolat van a fejemben róla még mindig. Talán azzal érdemes nyitni, hogy kvázi véletlenül kerültem be egy csapatba (jövőreinkábbátússzuk) – illetve így a verseny után már hívhatom úgy, hogy a csapatunkba. 🙂 Játszótéri ismeretség feleségemen keresztül, futás és Ultrabalaton, mint téma, a lehetőség, hogy futhatok én is egy csapatban, majd mégsem, végül azonban egy csapattag (egyébként sajnálatos) kiesése és jött a tény, hogy ott leszek. Ez körülbelül olyan két hónapja dőlt el, de valahogy nem élt velem a mindennapokban.

Nem tudtam sokat az UB-ről, csak annyit, hogy csapatban, felváltva futva kell megkerülni a Balatont. Ugye ez nem egy klasszikus egyéni verseny, én is úgy voltam vele, hogy inkább edzés jelleggel fogom majd fel, a megadott távokat lefutom, de nem halok úgy meg, mintha egyéniben futnék egy félmaratont, egyéni legjobb időre. Emiatt valahogy az edzés kategóriába került a fejemben ez az esemény, ezért annyira nem is készültem rá tudatosan. Eleinte tök jól hangzott, hogy Ultrabalaton, de ahogy közeledett a verseny hétvégéje, az az igazság, hogy úgy lett egyre kevesebb kedvem hozzá. A tervek szerint volt egy 8.1 és egy 16.5 kilométeres szakaszom, ami a felkészültségemhez képest rendben volt, de másik oldalról egy egész hétvégét beáldozni egy rövidebb és egy közepes (az én terveim szerint) edzés jellegű futásért, kicsit soknak tűnt. Tudtam, hogy szombat reggel fogunk indulni, és csak vasárnap délután érkezünk vissza, ráadásul kialvatlanul.

Persze ma már teljesen máshogy látom. Az eddigi legjobb versenyem, legjobb futós programom volt az Ultrabalaton!

UB futás
A csapatunk, jövőreinkábbátússzuk a rajtkor.

Szombat délelőtt indultam a Balatonra, a családot hátrahagyva az egész hétvégére (ekkor még emiatt inkább szomorúan). Kenesén gyülekeztünk Niki és Laci nyári lakjában, én itt találkoztam először a csapat többi tagjával. Ők együtt futották már tavaly is a versenyt, én voltam az új fiú a klubban. Nagyon jó kis társaság, négy házaspár (plusz két fő velem együtt), hasonló, jó fej emberekkel – és ezt nem azért írom, mert lehet, hogy ők is olvassák majd ezt a bejegyzést. 🙂 Innen együtt mentünk át Aligára, ahol megkaptuk az időmérő tépőzáras karpántot (ez volt amúgy a váltóbot gyakorlatilag), illetve itt volt a rajtunk is 14:20-kor.

Heten voltunk a futó csapatban, öt nő és két férfi: Csilla, Linda, Niki, Réka, Timi, Peti és én. Illetve volt két kísérő kerékpárosunk, akik felváltva kísérték a futókat, illetve persze mindketten körbetekerték a tavat: Attila és Laci. A csapat tagja volt még Roland, aki autójával vitte a futókat a váltópontok között. Így volt teljes a társaság.

A rajt után nekünk többünknek volt még egy kis szabadidőnk, mert Linda és Peti kezdték a versenyt, egy-egy hosszabb távval. Ők egyébként utána nem jöttek már velünk, az éjszakát alvással töltötték (milyen bölcsen), és a reggeli két utolsó táv volt még a feladatuk, akkor csatlakoztak hozzánk újra. Mi többiek addig ebédeltünk, elő-vacsoráztunk egyet Füreden, nekem még egy korsó sör is belefért (végre nem én vezettem valahol).

Sörözés, Ultrabalaton
A söröm Füreden, gyönyörű kora nyári időben, még a verseny előtt.

Aztán kezdődött számunkra az igazi verseny: 5-15 kilométer közötti távok, egy valaki futott, a többiekkel addig előreautóztunk a következő váltópontunkhoz, ahol a következő futó felkészült, a többiek pihentek(?), online nézték a részidőket, számolgattak, tervezgettek, a várható időjárást latolgatták. Váltás után aki futott, kicsit pihent, de egyébként irány előre az autóval a következő váltóponthoz. Ez nagyjából így ment délután 5-től reggel 7-ig, amikor újra Linda és Peti következett. A befutónk másnap délelőtt fél 10-kor volt, a teljes távot 19 óra 4 perc 40 másodperc alatt tette meg a csapat, ami szerintem szuper idő, amivel a kategóriánkban (7 fős férfi! csapat) ötödiket lettünk.

UB eredmények
A 7 fős férfi(!) csapat kategória első 20 helyezettje (62 csapatból) – nagyon jó eredménynek gondolom az 5. helyet!

Írtam, hogy amiatt, hogy a verseny elveszi az egész hétvégét (és persze hétfőn is fáradt és álmos vagy még), nem volt hozzá olyan nagy kedvem. Ez hamar megváltozott. Egy ilyen sok váltással fűszerezett csapatversenynek nagyon jó hangulata van és persze a csapaton is sok múlik, ami nálunk szerintem szuper volt. Persze voltak holtpontok, de a hangulatra, hozzáállásra, elszántságra egy percig sem lehetett panasz. Van egy üteme az egész UB-nek, azért olyan nagyon sok üresjárat nem volt (nem futott közülünk senki extrém hosszú szakaszokat), és mindig volt valami történés. Én most futottam először éjszaka, fejlámpával, az is újdonság volt. A váltópontoknál is jó hangulat volt, számomra meglepően profi volt a szervezés, mindenhol volt zene, sok ember (néha már tömeg), frissítés. A futás mellett az egész egy kicsit olyan buli jelleget öltött, ami jót tett a versenynek és persze a hangulatnak is.

Balatonfüred UB
A füredi váltópont

Sokkal izgalmasabb volt, mint egy egyéni verseny, ahol csak egy rajt van, egy cél, és a kettő között csak magadra kell figyelned. Ez persze lehetne hátránya is, hiszen nem csak rajtad múlik a csapat teljesítménye, de én most inkább az előnyét éltem meg. A csapat 5. helyezése számomra igazi pozitív meglepetés, egyébként pedig elsősorban a saját teljesítményemmel voltam elfoglalva, ami a saját céljaimhoz képest összejött, de erről később. Egy ilyen hosszú váltóverseny tényleg izgalmas, lehet tervezgetni, folyamatosan nézni az eredményeket, hogy mi várható, taktikázni (mint arra sor is került nálunk),

Ugyanakkor nagyon jó kihívás is volt. Eddig én mindig nagyon preferáltam a 10 kilométeres vagy félmaraton versenyeket. Ami 12 vagy 14 kilométer volt, vagy 25, az nem nagyon tetszett, hiszen úgy voltam vele, hogy nehéz összehasonlítani, lemérni a fejlődést. Egyszerű a logika: ha kéthavonta futok egy félmaratont, akkor le tudom mérni, hogy hol tartok. Azóta már egyre jobban érzem, hogy ez nem igaz. Egyszerűen nincs két egyforma verseny, mindegyik más valami miatt (időjárás, szintek, körülmények, stb), másrészt máshogy is lehet mérni (és érezni is) a fejlődést. Erre is jó példa volt nekem ez az UB.

UB futó
Még a Balatonfelvidéken, futó és kísérő biciklis.

Az eredeti tervek szerint két szakaszt futottam volna, egy 8.1 és egy 16.5 km-eset, ehhez végül taktikai okokból hozzá jött még egy harmadik is, 14.2 km. Az első szakaszom két részből állt, Zánka ÚNK – Zánka és Zánka – Köveskál. Kicsit aggódtam, hogy a második része emelkedős lesz, de végül csak kisebb dombok voltak (75 méter szint). Ez egy 8.1 kilométeres szakasz volt, és úgy voltam vele, hogy bírnom kell a 4:30-as tempót, vagy egy hangyányival lassabbat, amivel futottam már 10 kilométeres versenyen (Zúzmara). Éppen szürkület volt, a nap nem tűzött már, az idő tökéletes volt. Bele is kezdtem, és szerencsére túl jól ment. 🙂 Az első két kilométert 4:20-ra hoztam. Ekkor egy kicsit megijedtem, hogy el fogok fáradni, nem fogom végig bírni (vagy ezt a távot sem, de lehet, hogy a következő szakaszom sem), és tudatosan visszalassítottam kicsit 4:40 körüli időkre. Persze volt egy-két domb is. A pulzusom magas volt (169), éreztem is, hogy magas intenzitáson futok, de erővel jól bírtam. Aztán jött az utolsó két kilométer, egy kicsi lejtő is, és ekkor már magabiztosabban megnyomtam, futottam egy 4:19-es és egy 4:11-es kilométert. Összességében a szakaszt 4:29-es átlag tempóval hoztam le, ami kicsit még jobb is volt, mint vártam – főleg úgy, hogy bár persze elfáradtam, de azért éreztem, hogy maradt bennem erő bőven. Azaz ha ez egy szimpla 8 kilométeres verseny lett volna, akkor ennél biztosan tudtam volna jobb időt is futni, ami nekem azért nagyon nagy szó. A Stava Personal Record-okból is látszik, hogy az eddigi legjobb rövid távú futásom volt ez a szakasz.

UB PR-ek
A 8.1 km-es távom Personal Record-jai a Strava-n.

A második szakaszom a Badacsonytörmedic – Balatongyörök – Vonyarcvashegy 16.5 kilométer volt. Köveskálra este 9-kor értem be, itt pedig 23:46-kor indultam. Nem tudtam mit várjak, soha nem futottam még egy nap kétszer, éjfélkor pedig pláne nem. Ráadásul ez az előző táv több, mint duplája volt. Bár jó erőben éreztem magam, egy kicsit az ismeretlenbe futottam. Oda is figyeltem tudatosan az elején, hogy ne fussam el, igyekeztem visszafogni a tempóm ahhoz képest, amit a pillanat hevében tudtam volna. Szerencsére megint nagyon jó szakaszom volt, főleg sík, a második kilométernél egy 20 méteres, a 7. és 8. kilométernél meg egy 30 méteres szint volt csak benne, plusz a lejtők a végükön vissza az eredeti szintre.

4:24-gyel kezdtem az első kilométert, de utána visszafogtam magam 4:40, majd később 4:45 körüli időkre. Ez volt az álom idő számomra, 4:45-tel kellett volna Prágában a félmaratont futnom, valahogy ez maradt meg a fejemben, hogy ezzel fussam ezt a 16.5 kilométert (a már 4:30-cal megtett 8 km után). Ezzel úgy éreztem, hogy összességében bőven meglenne az egy óra negyven perces félmaraton, ami Prágában nem sikerült. Persze ez az összevetés mindenféle tudományos alapot nélkülöz, csak egy érzés. 🙂 Volt még egy-két kicsit gyorsabb kilométerem, a végére pedig nagyon kicsit belassultam (igazából tudatosan nem hajtottam ki magam úgy, mint egy félmaratonon), de a lényeg, hogy a 16.5 kilométeren végül 4:42-es lett az átlag tempóm (a Polar szerint, mert az UB verseny eredménye még ennél is jobbat hozott ki valamiért). Boldog voltam, kifutottam magam, jól esett abbahagyni, de itt is éreztem, hogy ha nagyon sok múlt volna rajta, akkor még egy kicsit rá tudtam volna tenni.

UB szakasz Polar
A 16.5 kilométeres szakaszom tempója a Polar-ból.

A két szakasz együtt számomra egy igazi lelki plusz volt. A februári-áprilisi kicsit csalódásos (betegség, lassabb idők, nem sikerült félmaratonok) időszakra egy nagyon pozitív válasz volt. Futottam 8 kilométert 4:30-on belül, majd kevesebb mint három órára rá 16.5 kilométert 4:45-ön belül. Ez számomra azt mutatta meg, hogy van bennem teljesítmény, tartalék, lehetőség még. Másképp fogalmazva: lehet, hogy az előző hónapokban nem jött ki belőlem a fejlődés, de az bennem volt eddig is. Ez azért nagyon jó érzés!

Ahogy írtam, végül jött egy harmadik szakasz is. Csapaton belül taktikai megfontolásból, a jobb csapat időeredmény elérése céljából – és mert persze ilyen jó időket futottam a nekem tervezett szakaszokon – kicsit megvariáltuk a tervet: én kaptam még egy szakaszt (Balatonmáriafürdő 2 – Fonyód) Nikitől, aki pedig Timi helyett futott két kisebb szakaszt. Erre ugye előtte nem készültem, bár nem tudom, hogy mennyire fogtam volna vissza magam, ha tudom, hogy még lesz ez a 14.2 kilométer is. Egyébként meglepően jó erőben éreztem magam és úgy voltam vele, hogy erőből megcsinálom 4:50 körüli átlag tempóval. Hát az nagyon gyorsan kiderült, hogy más dolog elképzelni valamit, és más megvalósítani, főleg ha az már a tudás zónánkon kívül van.

Csak az első három kilométeren sikerült 4:50-et hoznom, utána szép lassan belassultam. Éreztem, hogy egyre nehezebb ez. Nem szakadtam meg, nem erőltettem az utolsó leheletemig a 4:50-et. Szerintem jól tettem, mert ha már a 4. kilométeren nem bírom, akkor ki tudja egyáltalán végig bírtam volna-e a távot. Így is nagyon nehéz volt. A szakaszom több kisebb szakaszból állt, három helyen is volt váltópont és frissítés. Mindenhol megálltam, ittam kicsit, alatta sétáltam. Sőt, az utolsó szakaszon a kísérő biciklisemtől (Lacitól) is kértem frissítőt és ott is bele kellett gyalogolnom mikor ittam, pedig már csak 1.5 kilométer volt hátra. Ha nincs ott Laci motivációnak, ha nem egy csapat tagja vagyok, hanem egyedül futok, akkor biztos belegyalogoltam volna (a frissítőkön kívül is). Így nem tettem meg, de az utolsó előtti két kilométer az már halál volt, a frissítők miatt 5:40-es, 5:50-es idővel. Érdekes módon az utolsó kilométert, amikor már csak úgy a lendület vitt, valamiért meg tudtam csinálni 5:20-ra. Na mindegy, a megálmodott 4:50-től ez is fényévekre volt. Furcsa apróság, hogy bár a három futás közül itt voltam igazán kikészülve, a pulzusom itt volt a legalacsonyabb, 156, a végén pedig már 150 alatt. Egyszerűen elfáradt a testem és fejben is kész voltam. Mondjuk az is igaz, hogy ez már a harmadik szakasz volt, és az első kettőn nem kíméltem magam, ráadásul ekkor már hajnali négy óra volt, alvás nélkül. Szóval lehet, hogy ha mindent összeadok, akkor ez sem volt olyan rossz. 🙂

UB hajnal
Balatonboglári part hajnalban – a természet csodálatos volt végig.

Összességében úgy érzem, hogy az UB egy nagyon jó verseny, egy nagyon jó esemény volt. Szerencsém volt a csapattal, a rám jutott szakaszokkal. Valami olyat próbálhattam ki, amit még soha (éjszaka futás, egy nap három futás). Nagyon jó tapasztalatszerzés volt, és az időeredményeim is jól sikerültek, most újra bizakodó vagyok az őszi maratonok előtt. Most nyáron egy csendesebb időszak jön verseny szempontból, sok edzéssel, ezért lélektanilag nagyon fontos volt ez a jó eredmény.

Az Ultrabalaton nagyon tetszett, a csapat is fantasztikus volt, remélem jövőre újra ott leszünk! Köszönöm Csilla, Linda, Niki, Réka, Timi, Attila, Laci, Peti és Roland ezt a csodálatos sportos hétvégét!

3 hozzászólás “Ultrabalaton” bejegyzéshez

  1. “csapatban, felváltva futva kell megkerülni a Balatont. Ugye ez nem egy klasszikus egyéni verseny” Az UB eredetileg egyéni és nem bulis, valóban 212/226 km-es verseny volt, ultra. A csapatok, a váltótagok érdekei, közérzete, szükségletei igencsak különböznek az egyéni teljesítőkéitől, elég sok konfliktus is volt emiatt, utóbbiak emiatt csalódottan egyre kevesebben neveznek és botrányosnak tartják a bulis, újfajta UB-t, a lelkük mélyén pedig mélyen lenézik a 10-15 km-en “remeklőket”. De erről én is csak olvastam.

    1. Én teljesen megértem ezt is. Aki egyéniben fut, de akár két vagy három fős csapatban is, az is emberfeletti teljesítményt nyújt. Nyilván ezt nehéz összehasonlítani mondjuk a 12 fős csapatok futásával, főleg akik tényleg bulira veszik. Mondjuk szerintem mi nem ebbe a kategóriába tartoztunk. Nehéz megszervezni egy ilyen versenyt egy sima futóversenyhez képest, mert bár ott is együtt indulnak profik és amatőrök, de a profik elfutnak az elején és nem zavarják őket. Ugyanakkor igazi ultrafutókból néhány százan voltak, az amatőrökből meg sok ezren. Szóval nem irigylem a szervezőket, hogy ezt valahogy profibb módon hozzák össze…

      1. Jól átjött a hangulat! Komolynak, sportembernek tűntök a poszt alapján, nem a ti bírálatotok volt, amit írtam. De a versenyek néha (tendenciaszerűen) elinflálódnak, elüzletiesednek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük