Ultrabalaton 2020

Tartottam ettől a versenytől, sőt, igazság szerint kicsit reménykedtem is abban, hogy talán elmarad majd. A tavalyi és azelőtti 7 fős csapatból még a 2019-es sikeren felbuzdulva, illetve új kihívásokat keresve, 3 fős csapatra váltottunk, és Nikivel és Zsófival eredetileg fejenként kb 75 kilométert futva terveztük megkerülni a Balatont.

A legutóbbi versenyem, a Generali Night Run óta elkezdtem egyszer edzeni, kb egy hónapig tartott, aztán szeptember elejétől újra bedurrant a munka és én heti egyszer jutok csak el futni. Szóval nem számítottam túl sok jóra, és még időben szóltam a lányoknak, hogy ha van kedvük és motivációjuk, akkor szívesen átadok nekik még néhány kilométert. Így lett végül a leosztás Zsófinak 87 km, Nikinek 82, nekem pedig 54 km, a lányoknak négy, nekem három részletben. Valahogy úgy voltam vele, mint nyáron az UTT előtt, hogy bár az edzettségi állapotom nem indokolja ezt a versenyt és ezt a távot, de majd lassan futok, és akkor nem lehet baj. Hát, ez egyszer már nem jött be, most sem. De ne szaladjunk ennyire előre. 🙂

Előkészületek

Mivel péntek reggel 8:30-kor volt a rajt, idén sikerült összehozni, hogy előző este lemenjünk Füredre és ott aludjunk. Örültem, hogy végül meg tudtam oldani munka fronton a csütörtök estét és a pénteket, és egy aránylag nagyobb alvás is belefért a napba. Sokat nem gondolkoztam, összepakoltam mindent egy nagy táskába, amire szükség lehet, a kocsi elbírja. Itt most sok időnk lesz az egyes váltások között, nem kell mindennek kéznél lennie, lehet készülődni a kocsiban is majd. Szerencsére semmit nem hagytam otthon.

A versenyközpontban sok teendőnk már nem volt, csak egy csapatfotó készítése. A három futót elkísérte a három férj/feleség, így összesen hatan voltunk, eredetileg két biciklis kísérő (egymást váltva) és egy sofőr. Mivel ketten mindig a pályán voltak, így a kocsiban négyen kényelmesen elfértünk, legalábbis így terveztük az elkövetkező 22-23 órát. Az összes 3 fős csapatnak 8:30-kor volt a közös rajtja, ez egy kicsit furcsa volt a Covid-os óvintézkedések közepette, de a lényeg, hogy elrajtoltunk.

Mivel az én első szakaszom csak fél 2-kor volt, Niki rövidebb futását pedig Zsófi egy maratonnal követte, így volt bőven időnk kávézni, majd ebédelni egyet. Az idő szuper volt, kicsit hűvös, de a napon már érződött, hogy azért meleg nap lesz. Egyáltalán nem bántam, hogy az előrejelzések szerint nem fogunk megázni, egyáltalán nem kellemes egy ilyen versenyen, ahogy azt a másnapi csapatok biztosan meg is tudják erősíteni. 🙂 Lassan elérkezett az én rajtom időpontja is.

Első szakaszom

Idén a Varga Pincészettől Balatongyörökig futottam, ami pont 21.1 kilométer volt a kiírás szerint. Ez már a harmadik Ultrabalatonom, de még sosem futottam át a pincészeten. Hát… Egynek jó volt, de én azt hittem, hogy hosszabb, nagyobb, érdekesebb. A fénykép azért jó lett. 🙂

Lehet, hogy többet kellett volna készülnöm a szakaszaimra, de engem nagyon durván meglepett, hogy a tervezett sík szakasz helyett dimbes-dombos, sőt, hegyes szakaszt futottam. A Badacsony megkerülésénél azért annyira nem volt meglepő, hogy nem sík, hanem dombos, nem volt vészes egyébként, csak a lelkemnek nem tett túl jót. 🙂 Átlagban 5:20 körüli tempót mentem, ami gyorsabb volt, mint amit nagyon biztonsági tempónak kitaláltam (6 perc körüli), de a lányok mellett nem engedhettem meg a lazsálást, és egyébként egész jól is bírtam.

Majd Badacsonytörmedic után jött a kellemetlen meglepetés. Elkezdett emelkedni az út, majd egyszer csak megláttuk Lacival, a biciklis kísérőmmel a Szigligeti várat. Elég hamar egyértelmű lett, hogy a Szigligeti várat meg kell másznunk. Nincs mit szépíteni, ez durva volt. A nap is sütött, kifejezetten meleg volt már. A nagyon meredek részeken belegyalogoltam, de egyébként a táv nagyját becsületesen lefutottam. A vár utáni lejtő után egy frissítőpont, majd onnan már nagyjából sík szakasz következett. Itt 13 kilométeren voltam túl, azaz hátra volt még 8, síkon.

És igazából pont ezen a sík szakaszon fogytam el először. Végig figyeltem rá, hogy a pulzusom 165 alatt vagy körül maradjon, és a kaptató után ez valahogy 5:45-ös tempó környékére állt be. Tudtam volna gyorsabban menni, de egyrészt nem akartam a pulzust elengedni, másrészt tudtam, hogy van még két futásom, nem most kell kiadnom magamból mindent. Azért furcsa volt, hogy ilyen alacsony tempónál ilyen magas a pulzusom, és mint később kiderült, valószínűleg csalt is az órám, mert nem húztam elég szorosra a szíját a csuklómon.

Mindenesetre innen nagyjából stabilan, ezzel a tempóval mentem tovább. Összefutottam ismerősökkel, ez nagyon jó motiváció volt, igazi futó ünnep. A végén persze örültem, hogy beértem, de összességében egy jól eső, erős futás volt. Csak ne lett volna még kettő hátra. 🙂

Az első szakaszom 20.6 km volt, 1 óra 55 perc alatt tettem meg 5:36-os átlag tempóval.

Második szakaszom

A következő szakaszom előtt, ami Balatonlelle kelet és Zamárdi között volt, laza 5-6 óra pihenőm volt, mert a lányok megint hosszúkat futottak. Volt egy kis pihenés, kipróbáltam az egyik biciklis kísérőnk e-bike-ját, találkoztunk apósommal, aki vendégül látott minket frissítőkre, majd átautóztunk Balatonlellére, ahol én készülődtem a második futásomra.

Nem éreztem magam egyébként túlságosan fáradtnak, viszont a géleket elfelejtettem, így saját frissítés nélkül vágtam neki a távnak. A déli part mindig sokkal monotonabb, mint az északi, hosszú egyenesek vannak, kis kanyar, majd újabb hosszú egyenes. Kevés a változatosság. Viszont cserébe majdnem teljesen sík. Gyors átszervezést követően ezen a szakaszon feleségem, Ildi kísért biciklivel, ilyen sem volt még soha. 🙂 Az első kilométereket alig 5:30-as tempón kívül tettem meg, viszont jól meghúztam az órám szíját, így a csuklómon immár jól mérte a pulzusom, az ehhez a tempóhoz teljesen reális 140-145 körüli értékekkel futottam. Ekkor tudtam, hogy az első etap során mutatott gyanúsan magas értékek tényleg falsok voltak.

Ahogy telt az idő, fogytak a kilométerek, úgy fogytam el én is folyamatosan. A táv felénél lassultam vissza 5:45 körüli tempóra, majd a 16. kilométertől tovább lassultam és már bőven 6 perces tempón kívül futottam. Egyre nehezebb volt a futás. Illetve nem is kifejezetten nehéz volt, hanem egyszerűen elfogyott az erőm. Azt éreztem, hogy csak vánszorgok, és néha-néha már megálltam inni (ami jó kifogás volt arra, hogy sétáljak pár másodpercet). Szerencsére Ildi kísért biciklivel, aki előtt nem tudok olyan lassan futni, hogy szóvá tegye, ez egyébként kifejezetten jól esett ebben a szituációban. Most nem volt miért motiválni, nem múlt 5-10 percen semmi.

Az sem tett túl jót a lelkemnek, hogy amikor az utolsó frissítőponton jártam, akkor bár tudtam, hogy onnan kb 6 kilométer van hátra, ott mégis az volt kiírva, hogy a következő váltópontig hátralévő távolság 4.5 km. Nyilván az utolsó másfél kilométeren minden kanyarban azt vártam, hogy na hátha itt lesz már vége. Persze nem volt. 🙂 Teljesen kimerülve értem a váltáshoz, az utolsó két kilométeren (a kis sétákkal együtt) 6:45-tel haladtam már csak.

Az volt az érdekes egyébként, hogy nem fájt semmim, nem a lábam fáradt el, hanem a testem. Egyszerűen ki voltam merülve. 145 fölé nem ment a pulzusom a táv során. A váltóponton gyorsan összeettem és összeittam ezt-azt, majd ugyanezt tettem a kocsiban is, és kihasználva, hogy volt szűk három órám az utolsó szakaszom előtt, még aludni is tudtam egy kicsit.

A második szakaszom 20.9 km volt, 2 óra 6 perc alatt tettem meg 6:04-es átlag tempóval.

Harmadik szakaszom

Eddigi futó életem leglassabb futása következett. Balatonakarattyától Balatonfűzfőig, egy számomra teljesen új szakasz, itt még sosem futottam. Nem voltak illúzióim, fáradt voltam már a futás előtt, mégis csak hajnali négy volt, egy óra alvással egy kocsiban, két futással a hátam mögött. De legalább idén nem esett. 🙂

6:45 körüli tempóval kezdtem, és nagyjából ezt is tartottam végig. Egyszer-egyszer becsúszott lejtmenetben egy 6:30-as tempó, amit néhány sétálós frissítős szakaszon kompenzáltam, nehogy túl gyors legyek. Viccet félretéve, még a legelején, amikor elkezdtem futni, akkor sem futottam soha 6 percen kívüli ezreket. Félelmetes volt megélni, hogy a 6:45 az a tempó, amivel el tudtam kocogni. Nem haltam meg, egyszerűen csak nem volt bennem semmi erő.

Valahogy sikerült néhány száz métert eltévednem, ami azzal járt, hogy kihagytam az egyetlen frissítő pontot a szakaszon. Az utolsó néhány kilométerre átlendültem a lelki holtponton és a nem túl acélos tempómat azért stabilan tartva tettem egyik lábam a másik elé. Még az is lehet, hogy ilyen tempóban tovább is tudtam volna futni. 🙂 Mindenesetre ettől függetlenül nagyon megörültem, mikor megláttam a váltópontot.

A harmadik szakaszom 11.3 km volt, 1 óra 17 perc alatt tettem meg 6:47-es átlag tempóval.

Összegzés

Elég rossz érzésem volt a futásaim után bennem. Nem volt semmi elégedettség, hogy milyen jó, hogy lefutottam három részletben 54 kilométert. Elvégre ennyit futottam már egyszer egyben is, Izlandon. Azt hiszem csalódott voltam. Tudtam, hogy nem vagyok top formában, de a valóság még a legrosszabb elképzeléseim is alulmúlta. Az utolsó 11 kilométerem 6:45-ös tempóját egyszerűen nem tudtam hova tenni, és az az igazság, hogy máig nem tudom. Furcsa érzés volt a három fős csapatban a leggyengébb láncszemnek lenni. Persze Niki és Zsófi is megszenvedett, de ők mégis csak 80+ kilométert futottak, és talán még gyorsabb tempóban is, mint én.

Azóta gondolkodom rajta, hogy mi történhetett. Nyilván nem voltam edzésben, ez nem kérdés. A futás attól szép, hogy annyit tudsz kivenni belőle, amennyit beleteszel. Én most nem sokat tudtam beletenni, nem is várhattam, hogy sokat tudok kivenni. De mégis… Az edzetlenséghez hozzájött még persze a sok munka, fáradtság, kialvatlanság. Én még arra is gondoltam, hogy esetleg valami betegség bujkált bennem, más racionális magyarázatot nem nagyon találtam erre a teljesítményre.

Azért így másfél hét távlatából visszatekintve már megszépültek az emlékek. Azért mégiscsak körbefutottuk hárman a Balatont (végül 22 óra 24 perces idővel), barátokkal és Ildivel töltöttem egy hétvégét, összefutottam ismerősökkel, és nem utolsó sorban ezt is megéltem, tapasztaltabb lettem. Azért kellett a most hétvégi Spar Maraton is (váltóban), ahol 10 kilométert futottam és a körülményekhez képest újra gyors voltam, de erről a következő bejegyzésben.