Ez a hét nem a legszerencsésebben alakult a futás szempontjából. Még a keddi edzésen sikerült meghúznom a bal combhajlító izmom, ami miatt a csütörtöki futás ki is maradt, és a holnapi nagyatádi félmaraton miatt is aggódtam. Egyébként nem tudom, hogy hogyan és miért történt, elvileg pont egy könnyebb héten voltam túl és az első félórában nem is éreztem semmit. Aztán jött az emelkedőzés, és ott már a legelején éreztem, hogy kicsit feszül a belső combom. Nem is mentem maximális lendülettel, de nem gondoltam volna, hogy abba kéne hagynom a futást. A harmadik emelkedő közepén aztán meghúzódott, legalábbis azt hiszem, a lényeg, hogy hirtelen elkezdett fájni. Ekkor már egyből abbahagytam a futást és hazasétáltam.
Szerencsére csak enyhe húzódás lehetett, mert sétálni simán tudtam, az nem fájt egyáltalán, csak ha kicsit megerőltettem. Most már okosabb voltam, mint februárban, hazaérkezés után egyből jegeltem és pihentettem. Szerdán és csütörtökön még éreztem, aztán pénteken már szerencsére nem. Ma, szombaton pedig már megfutottam a 25 perces átmozgató edzést, és nem éreztem semmit. Azért a repülőket kihagytam a végém, biztos ami biztos.
Holnap félmaraton Nagyatádon. Ide azért neveztem, mert közel van Kaposvárhoz, és tudtam, hogy a hosszú hétvégét úgy is itt töltjük Ildi szüleinél. Holnapra egy kicsit esősebb, hűvösebb időt mondanak, ami pont szuper lesz futáshoz, bár azért 20 fok (és pára) valószínűleg így is lesz. A célt nem szeretném túlragozni, meg akarom futni az 1:40-en belüli félmaratont, ami Prágában nem sikerült.
Ez lesz egyébként áprilisban a harmadik félmaratonom, ami persze lényegében kettő, mert a Vivicittán nem időeredményre futottam, az inkább edzés jellegű volt. Mivel nyáron nem nagyon lesz verseny, és mivel ez az utolsó tavaszi félmaratonom (még májusban lesz egy 25 kilométeres verseny Kecskeméten), ezért nincs mire tartalékolni, mindent beleadhatok. Remélem a combom is bírni fogja.
