Mezei futóverseny célok

Holnap lesz Szegeden a tavaszi mezei futóverseny. Szegedre öcsém miatt járok futni, ő most ott lakik ideiglenesen. Novemberben is voltam itt már egy versenyen, érdekes volt egy sokkal kisebb rendezvényen is részt venni A BSI-s szervezések mellett. Ráadásul akkor ez volt az első verseny, amire a család is elkísért – most is így lesz. Viszont a verseny sem tavaszi, sem mezei nem lesz, az már biztos. 🙂

Szegedi futóverseny
ProgRun útvonal teszt futás a verseny előtti nap

A fenti kép csak a töltés, a parton és az utcákban bokáig érő hó van, és persze a +1 fokban nyilván meg is olvad majd kicsit, szóval szuper lesz. Valahogy úgy, mint novemberben, akkor is sikerült hóban és latyakban futnom. Mondjuk akkor esett a hó, az elég zavaró volt, remélem holnap lesz egy kis napsütés is esetleg.

Nyilván az elsődleges célom, hogy jól érezzem magam, jól essen a futás és persze vigyázzak magamra, azaz ne csússzak el, ne sérüljek meg. Szerencsére a táv amin indulok 12 kilométer, ezért lelkileg nem fog inspirálni arra, hogy próbáljam megdönteni az eddigi legjobb időm 10 kilométeren. A körülmények nyilván egyébként sem teszik lehetővé, de így legalább belül sem érzek késztetést rá. Ráadásul ez terepfutás, bár a hótól nem látszik, de nem aszfalton futunk a táb nagyobb részében. Néhányszor fel és le kell majd futni a töltésre, ez sem az a klasszikus síkterepi verseny, szóval ebből a szempontból is szabadon futhatok, nem akarom a korábbi vagy későbbi versenyeimhez hasonlítani majd az itteni időeredményem.

A fentiektől függetlenül azért kell egy cél, anélkül azért én nem tudok elindulni. 🙂 A gond az, hogy nehéz reálisan tervezni, hiszen terepen sem voltam még soha, plusz a holnapi versenyen lesznek egyedi kihívások (töltésre fel és le), és akkor még itt van a hó, illetve a talajviszonyok, amik eléggé kérdésessé teszik, hogy az eddigi edzéseim és versenyeim alapján vajon tudok-e egyáltalán holnapra jól tervezni.

Érzésre – a betegségem miatt – nem vagyok csúcsformában, a Zúzmarán futott tempóm (4:30-as km átlagok) most biztosan nem tudnám megismételni. Az eheti edzések alapján viszont simán menni fog az 5:00 belüli 12 kilométer, tehát most úgy tippelem – hogy talajviszonyoktól függetlenül – nagyjából 4:45-ös kilométereket tudnék menni. Ez 12 kilométeren 57 perces eredményt jelentene. Erre fog rájönni valószínűleg 1-2-3 perc (nem tudom mennyi) a terepviszonyok és a hóhelyzet miatt. Azért azt nagyon remélem, hogy 60 percen belül be fogok érni.

Egyébként az elmúlt két évben az 57 percen belüli idővel még dobogóra is állhattam volna – persze csak képzeletben, nem tudom akkor és ott milyenek voltak a viszonyok. Ugye ez egy kis verseny, néhány százan indulnak csak, és ez a résztvevői létszám is eloszlik a 6, 12 és 18 kilométeres mezőnyben, plusz férfiak és nők kategóriájára. Ráadásul a legtöbben a 6 km-en vagy 18 km-en indulnak, szóval 12 km-en eddig 40-50 fő között volt a rajtlétszám. Holnap nem tudom mi lesz, és persze nem számít igazából semmit, de az álmom (célom?), hogy odaérjek a dobogó legalsó fokára. A novemberi versenyen végül is 4. lettem, pedig akkor még messze nem voltam olyan formában, mint idén. Meglátjuk. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Verified by MonsterInsights