Hogy volt ez lehetséges?

A vasárnapi, siófoki félmaraton óta van egy megoldatlan rejtélyem. 🙂 Azóta erre próbálok választ keresni, de nem igazán sikerült. Ugyanis olyasmi történt, ami szembemegy az eddigi (egyébként persze nem túl alapos és széles) tudásommal.

Ahogy írtam, vasárnap a verseny elejét bár tudatosan, de teljesen elfutottam. 5:00-ás kilométer átlaggal kezdtem a versenyt, ami bőven gyorsabb az eddigi tempóimnál, nem igazán szoktam ilyen “gyorsan” futni. Ráadásul ez stabilan 160 (majd 165) feletti pulzust jelentett, ami a teljesítménydiagnosztikám alapján bőven az anaerob állóképességi tartományomban van (a 165 már a maximális intenzitású zónában). Ez ugye azért fontos, mert ebben a zónában a mért eredményeim alapján már nagyon intenzív a laktát termelésem, aminek egyenes következménye, hogy aránylag rövid idő alatt elsavasodom, elnehezülnek a lábaim, és egy idő után lépni is alig bírok. Elvileg. Ugyanis ezt a tempót és pulzust tudtam tartani majd 18 kilométeren át, másfél órán keresztül.

Polar M400 adatok
Főbb adatok a siófoki félmaratonról

Először is arról, ahogyan belülről megéltem a versenyt. Meglepően jól bírtam az 5:00-ás tempót, jól esett a futás, nem volt semmilyen problémám. Először csak 10 kilométer után éreztem, hogy jaj, van még egyszer ugyanennyi, biztos bírni fogom-e ezt. Fizikailag valahol 13-14 kilométer környékén éreztem azt, hogy a természetes, laza futás helyét átveszi a koncentrált, “tartanom kell a tempót” futás. De ez is aránylag könnyen ment, bár már számoltam vissza a kilométereket. A 15-ös kilométernél lévő frissítésnél már fáradt voltam, ott még eggyel jobban oda kellett koncentrálnom (motiválnom magam), hogy tudjam tartani az 5:00-át, de még tudtam, egy utolsó “hajrára” jó voltam. Egészen kb 17-18 kilométerig. Ott fogyott csak el az energiám, ott éreztem azt, hogy nincs erőm gyorsabban menni, hogy most már csak érjek be. Azonban itt sem a lábaim nehezültek el, hanem inkább a teljes testemből fogyott el az erőm. Nagyon vártam már a cél-t, és csak azt döntöttem el nagyon keményem, hogy nem baj, ha lassú vagyok, csak gyalogolni ne kezdjek. A legnagyobb meglepetésemre itt is csak 5:20-ig, majd 5:30-ig lassultam, belülről ezt sokkal lassabbnak éltem meg.

A verseny után persze fáradt voltam, ittam sokat, nyújtottam, de egyébként hamar rendbe jöttem. 15 perc után már teljesen jól voltam, hazavezettem, délután még sétáltunk a családdal. Másnap is csak enyhe izomlázam volt, egyébként teljesen jól voltam. Amikor elkezdtem futni két hónapja és még csak 5-6 kilométereket futottam, rosszabb állapotban voltam utánuk másnap, mint most a félmaraton után.

Szóval a lényeg, hogy érzésre egyáltalán nem éltem meg nehéznek a verseny első 12-15 kilométerét, amit végig 5:00-ás tempóval tettem meg.

A teljesítménydiagnosztikám alapján két furcsaságot is észrevettem. Egyrészt a sebességem és a pulzusom kapcsolata. Az 5:00-ás kilométerátlaghoz a kapott eredményeim alapján kb 146-os pulzus kéne, hogy tartozzon. Illetve ha fordítva nézem, az első kilométereken mért 160-as pulzusomhoz elvileg 4:10 körüli kilométerátlagnak kéne tartoznia. Nálam meg ugye az 5:00-hoz tartozott a 160-as pulzus. Ez már önmagában egy ellentmondás, ráadásul a különbség sem kicsi. Persze a laktát szinthez elvileg a pulzusom kell nézni.

edzészóna
Az egyéni edzészónáim

És ez a második furcsaság. A 160-as pulzus bőven az egyéni anaerob küszöböm felett van, azaz ebben a tartományban már igen jelentősen megindul a laktát termelésem. Elvileg ilyen feltételek mellett nem kéne tudnom vígan futni 12-15 kilométert. De mégis tudtam és még jól is esett, egy pillanatig sem éreztem annak a tüneteit, amit kellett volna.

A teljesítménydiagnosztika eredményeiben megbízom, a pulzusmérésben is (mellkaspánttal mértem), az időeredmény is objektív, azaz elvileg minden adat helyes.

Kérdeztem Flander Marcit (edzőm), hogy ő mit gondol erről. Szerinte a vizsgálat biztosan pontos és megbízható, és mivel van azért egy komolyabb amatőr sport múltam, a 165-ös pulzus is kezelhető, bár tény, hogy jobban igénybe veszi a szívem.

Thaller Jánossal (Jánosfut) is leveleztem. Ő a Polar beállításaim nézte, segített, hogy piros zónát rosszul állítottam be, illetve hogy nem kéne ilyen magas pulzussal futnom, mert egészségügyi kockázatai vannak. És akkor még finoman fogalmaztam, ő durvábban szokott. 🙂

Illetve megkérdeztem még Sipos Fannit, aki a teljesítménydiagnosztikám végezte. Megerősítette, hogy őt is meglepi ez az eredmény, mert 10 km/h-nál (6 perces kilométer átlag) már sok tejsavat termelek. Amire ő tippelt, hogy minden bizonnyal jól tolerálom a savas közeget és gyorsan tudok tejsavat bontani.

Szóval összességében objektíven okosabb nem lettem, de azért van néhány tanulság:

  • Nem kell nagyon erőltetni a magas pulzus melletti futást. Lehet, hogy a szervezetem jól tolerálja a tejsavat, de a szívemre is figyelnem kell.
  • Elképzelhető, hogy a szervezetem jól tolerálja a savas közeget és gyorsan tudok tejsavat bontani, ami ha tényleg így van, akkor azért nagy szerencse, nagy előny. Gyorsabb tudok lenni miatta. Persze így is ki kell tapasztalnom a határaim.
  • Bőven van még fejlődési potenciál bennem, hiszen csak két hónapja edzek, annak is csak egy kisebb részét tudatosan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük