Generali Night Run

Az előző két évben valahogy nem éreztem túl nagy késztetést arra, hogy részt vegyek ezen a versenyen. Sőt, igazság szerint eleinte idén sem, aztán az utolsó pillanatban mégis regisztráltam. Ez sem annyira a verseny miatt volt, de mivel a chicago-i futós csapatból néhányan eljöttek és megbeszéltünk a verseny utánra egy sörözést, gondoltam akkor már futok is. Nem bántam meg. 🙂

Egyébként korábban pont azért nem szerettem ezt a versenyt, mert nem lehet igazán verseny tempót menni rajta. Mármint a várban lévő emelkedők miatt nem lehet olyan időket futni, mint síkon (az én esetemben mondjuk Siófokon), és nekem innentől egy kicsit elvette a verseny jellegét a dolog. Tudom, hülyeség, de valahogy nekem eddig ez is számított. Idén nem volt ilyen gond, síkon sem tudtam volna jó időt futni. 🙂

A Parlament, még odafele gyaloglás közben.

Előzmények, célkitűzés

Az nem titok, hogy nem vagyok túlzottan formában, március óta nem edzem rendesen, mármint edzésterv alapján, és csak heti egyszer-kétszer járok el terepre futni, akkor is inkább jólesően, mint teljesítményt leadni. Szóval eredetileg azt terveztem, hogy mindenféle időkényszer nélkül, egyszerűen csak futok egy jólesőt. A verseny előtt ez annyiban konkretizálódott, hogy Peti, az egyik chicago-i futótárs az egyik 5 perces iramfutó volt a versenyen, ezért vele terveztem tartani a lépést, esetleg az utolsó néhány kilométeren megelőzni. Ekkor még optimista voltam, mert bár tudtam, hogy kétszer meg kell mászni a várat, valahogy úgy számoltam, hogy azért az 5 perces tempót a félmaratonon, még a jelenlegi edzetlenségemet is figyelembe véve kéne tudnom hozni.

Fényfestés a Lánc-hídon, szintén még a verseny előtt.

A rajt előtt

A zempléni családi nyaralásból pont szombat délután, a verseny napján értünk haza. Szinte csak arra volt idő, hogy elszaladtam a rajtcsomagért (nem szeretem a ruhatárat használni, mondjuk nem tudom miért), hazamentem, kicsit rákészültem a versenyre, átöltöztem és már mentem is vissza, hogy kb 9-re odaérjek, és tudjak még beszélgetni a verseny előtt. Már odafele ahogy gyalogoltam a Duna-parton, éreztem, hogy szép lesz itt futni, Budapest gyönyörű az éjszakai fényekben.

Nem készültem túlságosan a félmaratonra. Hoztam magammal három gélt, két sótablettát és kb ennyi. Még a bemelegítésről is nagyjából elfeledkeztem. Az útvonalat próbáltam értelmezni a térképen, de hamar feladtam, csak annyi volt meg, hogy össze-vissza fogunk menni. Lényeg a lényeg, túl sokat nem készültem sem fejben, sem egyébként a versenyre.

Még a rajt előtt. Először nem tetszett ez a Tokióban kapott futópóló, de minél többet látom, annál jobban megszeretem. 🙂

A verseny

A rajt után elkezdtem kényelmesen kocogni. Páran elmentek mellettem, pár ember mellett én futottam el, a lényeg az volt, hogy a saját kényelmes tempómban mentem az első néhány száz méteren. Ami hamar kiderült, hogy ez kevés lesz. Bár Peti (az 5 perces iramfutó) mögül rajtoltam, de a rajt utáni egy-két percben csak távolodott tőlem. Látszott, hogy ez a kényelmes tempó nem lesz elég, ahhoz, hogy tartsam vele a lépést. Mondjuk túlságosan nem aggódtam, annyira azért már vagyok rutinos, hogy egy félmaraton nem az első pár száz méteren dől el, sőt, egy kicsit visszafogottabb kezdés még előnyös is akár, legalábbis jobb, mint elfutni az elejét. Azért pár száz méter után rágyorsítottam kicsit és az első kilométer végére utolértem az 5 perces iramfutókat.

Innentől unalmasabb kilométerek következtek. Még soha nem futottam iramfutók mögött, ez volt az első ilyen versenyem. Egyszerűen beálltam mögéjük, egy kisebb csoportba és nem foglalkoztam semmivel, csak futottam velük az ő tempójukban. Ez egyébként elég kényelmes volt, nem kellett kényszeresen az órámat figyelnem, hogy mi a tempóm, főleg az első néhány kilométer után, amit szinte másodpercre pontosan 5 percre hoztak, megbíztam bennük. Lelkileg tényleg nagy segítség volt, hogy csak a futásra kellett koncentrálnom.

A rakpart szép volt, a hidak, a parlament kivilágítva, a fordítóban zene, jó hangulat. Az első kihívás az első emelkedő volt fel a várba. Ezt becsülettel megfutottam az iramfutók mögött, bár persze felfele lassabban. Cserébe lefele gyorsabb tempót mentünk, a 11. és 12. kilométert 4:45-ön belül futottuk, pedig a második már inkább sík volt, mint lejtő. Ekkor kicsivel voltam túl a fél távon és azért éreztem, hogy tempót megyünk, ez nem az a kellemes kis kocogás volt. Meleg is volt, és a második körben a rakparton a szél is feltámadt, persze mindig szembe fújt. 🙂

A rakpartos kilométereket a fordítóig még jól bírtam. A fordítónál muszáj volt megállnom a frissítő pontnál. Ittam kicsit többet, bevettem a sótablettáim. Bőven lemaradtam az iramfutók mögött. Az is megfordult a fejemben, hogy innentől már csak kocogok, az utolsó 5 kilométer levezetés lesz, legalább tudom hol tartok, mennyit estem vissza teljesítményben. Igazából fejben már erre készültem, mikor láttam, hogy többen is ott vannak éppen előttem azok közül, akikkel az 5 perces iramfutókkal futottunk együtt. Ők is hosszabban frissítettek. És persze mások nem adták fel ilyen könnyen, a frissítést kihagyó iramfutók után eredtek. Úgyhogy gyors újratervezés és beálltam mögéjük, egye fene, egy ideig még megyek velük. Aztán ez olyan jól sikerült, hogy a többségüket szép lassan lehagytam. Nem mentem valami hú de nagy tempót, de közelebb kerültem Petihez, a második emelkedőre futás előtt már nem volt olyan messze.

De aztán valamiért ez a felzárkózás sokat kivett belőlem. Az emelkedő alján szinte automatikusan gyaloglásba váltottam. Itt adtam igazán fel, úgy voltam vele, hogy eddig bírtam. Azért a gyaloglásom az elég lendületes volt, bár mentek el mellettem akiket korábban leelőztem, de nem túl gyorsan, látszott, hogy felfele futni sem sokkal gyorsabb, mint lendületesen gyalogolni. Kétszer, talán háromszor gyalogoltam egy rövidebb szakaszt, majd az emelkedő második felét már futottam újra. Nem is volt olyan meredek, meg valahogy helyrebillentem fejben. De az 5 perces iramfutókat többet már nem láttam.

Aztán lefele begyújtottam a rakétákat, már ami a jelenlegi formámnál annak számít, és két 4:30-on belüli kilométerrel, és viszonylag sok embert előzve zártam a versenyt. A befutó időm 1:44:56 lett, de a verseny (szokás szerint, mint megtudtam) kicsit rövidebb volt, a Stryd-om 20.85 km-t mért. Azaz egy percet még hozzáadhatunk, a hivatalos félmaratoni időm valahol 1 óra 46 perc lett volna.

A célban, szokás szerint boldogan. 🙂

Értékelés

A célban kifejezetten boldog voltam. Végül nem kocogtam, hanem tényleg kihajtottam magam, maximum pár százalék maradt bennem, de nem sok. Ez most erre volt elég, az edzéseim újrakezdése előtt egy jó állapotfelmérő volt. Bár az emelkedők miatt nehéz a korábbi versenyeimmel összehasonlítani, érzésre úgy gondolom, hogy a félmaratoni tempóm visszacsúszott az 5 perces, illetve síkon valószínűleg a csak kicsit azon belüli teljesítményre. Nem rossz, de azért innen munkás lesz visszahozni a bőven 4:30-on belüli tempót ezen a távon.

A chicago-i csapatunk Generali Night Run-on indult különítménye.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Verified by MonsterInsights