Elő-maraton?

Már egy ideje gondolkodom azon, hogy vajon a New York Maraton legyen-e az első 42 kilométerem, vagy tervezzem be, hogy előtte már futok egyet valahol máshol. Tudom, tudom, sokak szerint A New York-i is túl korai, hogyan gondolom, hogy még korábban futni akarok egy másikat?

Igazából csak a biztonság kedvéért. Nagyon vonzó, hogy a New York-i legyen A MARATON, ugyanakkor kicsit félelmetes is, hogy vajon bírni fogom-e, mire készüljek, mi az a tempó, amit még bevállalhatok az első 10-20-30 kilométeren úgy, hogy a végét is bírjam. Persze addig még tervezek futni félmaratonokat, és biztos lesznek hosszabb (mondjuk 30 km-es) futásaim edzésen is, de azért az mégsem ugyanaz.

Nem szeretnék abba a hibába esni, mint az utolsó két versenyemen, ahol nem bírtam ki, hogy ne fussam el az elejét. A siófoki félmaratonon 18 kilométer után éreztem is, hogy nagyon nehéz lett, bár a sebességem nem romlott annyit, de érzésre alig bírtam elvánszorogni a célig, biztos nem bírtam volna még néhány kilométert. Persze így lett magamhoz képest igen jó az időeredményem (1:46:26), de azért ez nem egy életbiztosítás a célba érkezést tekintve. Szegeden a 10 km jobban alakult, az, hogy magamhoz képest nagyon durván elfutottam az elejét megint meghálálta magát egy jó időeredménnyel (47:16), és itt egész jól bírtam is, hiszen “csak” 10 kilométer volt.

Ugyanakkor 42 kilométer nagyon hosszú táv, a New York-i verseny meg egy egyszeri esemény, azaz túl nagy a tét ahhoz, hogy ott kísérletezzek. Jó lenne előtte megtudni, hogy milyen egy maraton belülről, milyen megélni, lefutni, hogy bírom a végét, azért, hogy New York-ban biztosan célba érjek egy aránylag (magamhoz képest) jó idővel.

Néztem, hogy október elején van a Spar Maraton Budapesten, ami a helyszínt tekintve tökéletes lenne, viszont időzítésben szerintem nekem már nem fér bele. Kb egy hónapon belül biztos nem akarok (és tudok) két maratont lefutni, így a november 4-i New York-i verseny előtt azért korábban szeretném ezt az elő-maratont lefutni. Saját logikám szerint ennek a versenynek szeptember elején kéne lennie, hiszen tavasz az biztosan túl korai lenne még, nyáron meg nem is nagyon van verseny, meg nem is terveznék 35 fokban futni.

Ha jól láttam szeptember elején Budapesten csak félmaraton van (Wizz Air), és nagyon máshol sem találtam az országban ebben az időpontban maratont. Szeptember 16-án van a Berlin Maraton, illetve ha jól láttam lehet, hogy lesz valami Szlovéniában, de annak még nincs konkrét dátuma… Szóval jelenleg a berlini versenyen kívül nem látok más lehetőséget, de persze tudom, hogy oda sem lehet simán bekerülni. Persze az utazás és a város vonz, Berlinből szép emlékeim vannak korábbról.

Persze még alszom rá néhányat és hátha találok egy közelebbi versenyt valamikor szeptember első felében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Verified by MonsterInsights