A szegedi félresikerült félmaraton

Kellett pár nap, hogy megemésszem, hogy a II. Szegedi Holdfény Éjszakai Félmaratont nem tudtam befejezni, azon okból kifolyólag, hogy féltávnál eltévedtem. Nem volt jó érzés, és még most sem az, nem tudom szépíteni. Ugyanakkor sikerült a csalódottságot és a dühöt átfordítanom pozitív energiává, és most még eltökéltebb vagyok az edzések és a maratoni felkészülés terén, mint valaha.

Pedig olyan jól indult mindent.

Cseke Mátyással mentem Szegedre, akivel a New York-i maratonra is együtt neveztünk. Jó volt kicsit beszélgetni, ki hogy áll a felkészüléssel, mit tervezünk majd NY-ban, milyen függőben lévő témák vannak még. (Mátyás, Neked ezúton is gratulálok a szuper 1:43-as idődhöz!) Időben érkeztünk, volt időnk átvenni a rajtcsomagokat, ráhangolódni a versenyre. Én külön örültem a pólónak, amit adtak, ujjatlan atléta volt, mondhatjuk, hogy az évszaknak megfelelő. Bár este 10-kor indult a verseny, még akkor is nagyon meleg volt. A célom egyértelmű volt, 1 óra 40 percen belül futni. Nem izgultam túl, bár két-három edzés sajnos kimaradt a nyaralás során az elmúlt két-három hétben, de tudtam, hogy meg tudom futni a célom, nem kérdés.

Szegedi éjszakai félmaraton
Bemelegítés

A rajtnál előre helyezkedtem, a prágai félmaraton tapasztalatiból kiindulva nem akartam embereket kerülgetni. Erősen kezdtem, túl erősen is. Igazából a terv az volt, hogy a 21 kilométert 4:45-ös tempóval fussam le, esetleg ha tudok, akkor az utolsó néhány kilométeren erősítsek rá. Ehhez képest az első két km 4:30-on belüli lett. Jó erőben éreztem magam, meg persze vitt a tömeg is, de azért utána tudatosan visszalassítottam, bár még így is 4:40 körüli, vagy azon belüli kilométereket futottam.

A pályával nem volt gond. Bár aránylag sok volt a kanyar, a legtöbb rész nagyon jól ki volt világítva, egyáltalán nem kellett a sötéttől tartani. Ami kicsit zavaró volt, hogy hol az úton futhattunk, hol a járdán kellett, nem volt egyértelmű, hogy mikor miénk az úttest. Egy-két helyen gyalogosok kerülgetése nehezítette a futást, illetve volt egy pár száz méter ahol elég sötét volt. De összességében megfelelőek voltak a körülmények, és persze szerencsére nem tűzött a nap. Hiszen ezért jöttem erre a versenyre.

Az első kört (elvileg 7 km, szerintem kicsivel kevesebb) 31:11 alatt teljesítettem, ami szuper idő. És bár a második körre tudatosan visszavettem kicsit, a 4:45-ös átlag így is megvolt. A saját órám szerint 10 kilométert 46:16 alatt futottam. Persze féltávból nehéz messzemenő következtetéseket levonni, ki tudja mennyire fáradtam volna el a végére, de az tény, hogy nagyon jó erőben éreztem magam. A részidők alapján simán meglett volna az 1 óra 40 percen belüli idő, legalábbis így gondolom (aztán ki tudja)…

Szegedi Éjszakai Félmaraton
A rajt előtti pillanatok, aránylag elől állva.

És ekkor jött az eltévedés. Ha jobban belegondolok, voltak bőven előzményei. Egyrészt az eddigi két szegedi futásomon mindkétszer volt már gond. A december eleji havas-latyakos versenyen is nagyon elől futottam, és már akkor megjegyeztem a blogbejegyzésben, hogy furcsa volt, hogy a szervezők, önkéntesek nem aktívan irányítottak, hanem passzívan álltak, megvárták míg rossz irányba futok, majd utánam kiabáltak, hogy hé, nem arra. Ez már akkor is nagyon bosszantó volt. A március eleji, szintén havas mezei futóversenyen meg konkrétan rossz irányba futottam egy jelöletlen elágazásnál, ott a mögöttem futók kiabáltak rám, hogy nem arra. Ezt sem értettem, hogy miért nem lehetett valahogy jelezni, hogy merre kell futni.

Sajnos a rossz irányba futás most is megismétlődött. Nyilván a mezőny közepén, ahol sokan futnak, ott nem kell ezzel foglalkozni, hiszen egyértelmű, hogy merre megy a pálya: arra, amerre a többi futó is. De elől (illetve talán hátul is) ez nem annyira egyértelmű. Amíg látom az előttem futókat, nincs gond. Így is megtörtént, hogy az előttem futó indult rossz irányba és rá kiabáltak utólag, hogy nem arra, majd ugyanez velem is megtörtént. Természetesen az önkéntesek egy része segített, mutatta az irányt, de egy jó része vagy a telefonját nyomkodta, vagy egy ismerősével beszélgetett. Szinte meg sem lepődtem, hogy én is rossz irányba futottam kétszer is, és utánam szóltak, hogy nem arra kéne. Nagyon bosszantó volt, de azt nem gondoltam volna, hogy ennél durvább is lesz.

Szegedi futópóló
A futópóló egyébként tök jó volt, kár, hogy ez az emlék fog hozzá kötődni.

Pedig lett. Persze most már utólag vicces leírni, de az történt, hogy a második kör felénél (és így a táv felénél) lévő frissítő ponthoz én az ellenkező irányból érkeztem, a többi futóval szemben. Ugye milyen vicces így olvasni? 🙂 Most már nekem is az, de ott nagyon nem volt az. Néhány ott álló váltásra várakozó egyből lecsalózott, én pedig azt sem tudtam, hogy mi történt. Illetve a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam, hogy hogyan tovább. Megfordultam, elkezdtem futni pár métert, de aztán megálltam. Eldöntöttem, hogy ezt hagyom. Nem tudom mennyivel futottam többet vagy éppen kevesebbet, egyértelműen levágtam (vagy kibővítettem) a pályát, szóval az időeredménynem úgy is mindegy, ráadásul olyan lelki állapotba kerültem, amiben nem esett jól futni. Végig azon gondolkoztam, hogy vajon hol mehettem félre?

Utólag megnéztem a verseny útvonalát. Nagyon érdekes, hogy a verseny honlapján meghirdetett útvonalhoz képest nagyon sok helyen végül máshol futottunk. Végül a Polar Flow térképe nyújtott segítséget. Egy kereszteződésben, ahol balra kellett volna fordulni (az első kör alapján), én tovább futottam egyenesen, itt volt a hiba. Az 110%, hogy abban a kereszteződésben (akkor) nem állt senki, én pedig ilyenkor mindig futok egyenesen, azt hiszem ez egyértelmű. Nem tudom, hogy mások hogyan vették a kanyart, valószínűsítem, hogy ott egyébként állt valaki, csak éppen valami dolga akadt, amikor én érkeztem.

Félmaraton útvonal
A hivatalos verseny útvonal

Most már bánom, hogy akkor abbahagytam a futást és nem futottam le a 21 kilométert, csak úgy, versenyen kívül. Edzés miatt is, és persze az időeredmény miatt is. Persze annyira sokkolt a dolog (velem ilyen még soha nem történt), hogy hirtelen azt sem tudtam mi tévő legyek. Egyszerűen nem voltam olyan lelki állapotban.

A szervezőknek természetesen panaszt tettem, bár rajtam ez nyilván már nem segít, talán ők tanulnak belőle, és egyszer, majd valaki másnak ez előnyére válik. Részben nagyon csalódott vagyok, hogy megint nem sikerült 1:40 alatt futnom, most már hónapok óta. Mintha átok ülne rajtam ezzel a céllal kapcsolatban. Másrészt viszont annyira biztos vagyok abban, hogy meglett volna (bár ilyen persze nincs), hogy kicsit úgy is érzem, hogy meglett és el tudom engedni a dolgot. 🙂 Illetve ahogy a bevezetőben írtam, dupla elszántsággal és kitartással edzek tovább, hiszen most már tényleg nincsen több verseny, legközelebb szeptember 16-án, Berlinben állok rajthoz, a maratonon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük