16. Dabasi Futónap

Vasárnap délelőtt Rizmajer András meghívására részt vettem a 16. Dabasi Futónapon. Sokáig gondolkoztam, hogy elmenjek-e, persze nem András vagy a helyszín miatt, hanem mert az elmúlt hetekben kicsit sok volt már a verseny, és hát a szombat esti Bajnokok Ligája döntő miatt sem voltam biztos benne, hogy nekem másnap kora reggel futnom kell majd. De mivel András kitartóan hívott, és vasárnapra így is úgy is megvolt a 20 kilométeres edzéstervem Marcitól, végül úgy voltam vele, hogy bevállalom ezt a félmaratont, szigorúan csak az edzésterv szerint. És milyen jól tettem, hogy így döntöttem, szuper verseny és fantasztikus hangulat volt Dabason!

Persze a focimeccs miatt csak hajnali egy után kerültem ágyba egy kis alkohollal a szervezetemben, de a vasárnap reggel 6 órás kelés így sem volt vészes. Kipihent nem voltam, de egy rövid reggeli és egy kávé még kényelmesen belefért az időmbe. Andrásnak azt ígértem, hogy fél 8 és 8 között megérkezem Dabasra, hogy tudjunk beszélgetni is a 9 órás rajt előtt. A két nagy maratonom (Berlin és New York) leszámítva nem szoktam ilyen korán érkezni a futóversenyekre, bár az is igaz, hogy általában magányosan készülődöm a kezdésig. Meg is lepődtem milyen kényelmes volt így a ráhangolódás a rajtig.

Andrással beszélgetünk még bőven a rajt előtt.

András útbaigazított és a parkolónál várt, nagyon segítőkész volt, előre intézett nekem rajtszámot és pólót is kaptam. A rajtszámom a nagyon előkelő 21004-es sorszámú volt. 🙂 Ráadásul chip-es mérés is volt a versenyen, nekem ez pozitív meglepetés volt, nem számítottam rá. Maga a verseny, a felvezető műsor, a rajt zóna és az ott lévő programok nagyon jól szervezettek és profik voltak, látszott, hogy azért ez a futóverseny már több, mint egy sima kisvárosi csak futásról szóló esemény. Ráadásul még engem is színpadra szólítottak néhány gondolat erejéig. 🙂 A verseny fényét persze nem én emeltem, hanem Jenkei Péter, akit szintén András hívott meg. A tavaly őszi budapesti Spar Maraton második helyezettje edzésképpen jött, már a verseny előtt bemelegített 6 kilométerrel, és még utána is levezetett néhány kilométert, és persze kiemelkedett a mezőnyből. Jó volt őt testközelből látni, beszélgetni, kicsit megismerni. Nagyon más dimenzió ő a hobbi futókhoz képest.

Színpadon sem álltam még eddig futóverseny előtt. 🙂 Bár azt hiszem inkább elrémisztettem az embereket a futástól, mint meggyőztem őket, hogy ez miért jó dolog…

Tudtam, hogy a verseny négy kör lesz, aminek örültem, mert azt már a múlt hét végi Mercedes Futásnál megállapítottam, hogy a néhány körből álló versenytávok nekem kifejezetten segítenek fejben felépíteni a futásom. Jobban bejön az ilyen típusú verseny, mint ahol egy hosszú pályán kell végigfutni. Ha néhány kör van (de azért nem túl sok), az segít megismerni a pályát, visszaszámolni, hogy még hány kör van hátra, jobban be tudom fizikailag és mentálisan is osztani az erőmet. Nekem ez tetszik. Amire még készülhettem, az a meleg és a tűző nap. Persze a naptejet megint otthon hagytam és most kérni is elfelejtettem. Mindegy, hamar eljött a kilenc óra és a rajt.

Egy gyors csoportkép a dabasi futó barátokkal a verseny rajtja előtti másodpercekben. 🙂

A félmaratoni távon aránylag kevesen indultunk, összesen csak 54-en. Végre nem volt tömeg a rajtnál, nem kellett helyezkedni, senki nem tartott fel a dudaszó (egész pontosan az ágyú dörrenés) után. Természetesen egy félmaraton soha nem a rajt utáni pár száz méteren dől el, de azért nekem erről vannak rossz emlékeim (lásd a tavaly tavaszi prágai félmaratonom). Úgy éreztem kellemes tempóban rajtoltunk, de most így utólag visszanézve azért az első jó pár szár métert 4:30-on belül tettük meg.

A rajt utáni másodpercek, elől már a későbbi dobogósok.
Én is lendületes rajtot vettem! 😀

Egy rövid bekötő úton futottunk ki a négy körös pályára, ami rögtön egy hosszú, sunyi, lapos emelkedővel kezdődött. Én azt hittem teljesen sík lesz a terep, hát nem így volt, gyakorlatilag a kör több, mint negyede, egy jó másfél kilométeres szakasz egy nagyon enyhe, de folyamatosan emelkedő rész volt. Ez szerintem rosszabb, mint egy rövid, keményebb hegymenet. Persze ez az elején még nem esett rosszul, és jó szokás szerint el is futottam az elejét.

Azt már írtam, hogy edzésképpen tekintettem a versenyre, Marcitól az 5 km bemelegítés, 3×4 km fokozó (4:40, 4:35 majd 4:30 tempó) 3 km levezést kaptam feladatul, amihez gondoltam hozzácsaptam az utolsó 1.1 km-t, mint levezetés és így kijön a félmaraton, ráadásul majdnem pont 1 óra 40 perc alatt. Ez az időeredmény már amúgy is a fejembe égett, mint a tavalyi év egyik legnagyobb célja, szóval el is döntöttem, hogy akkor az edzés jellegű versenyem célja ez az 1 óra 40 perces félmaraton lesz, a megbeszélt fokozókkal.

Nagyon futok. 🙂

Na ehhez képest sikerült elfutnom az elejét. (Már megint.) Az első 5 km 5:00-ás tempójú bemelegítés lett volna. Ehhez képest az első kilométer 4:31 lett, majd a többi 4:35-4:40 között alakult. Hiába, most már biztos vagyok benne, hogy ezek a versenyek, amikre úgy próbálok eljárni, hogy az edzésprogramom hajtom végre, nem nekem valók. Egyszerűen egy versenyen nem tudok ennyire kívülálló maradni, hogy akkor én 5 kilométert bemelegítek… Persze, tudom, ez az én hibám, ha fejben erős lennék és minden külső tényezőt kizárnék, akkor menne. De nem tudom megcsinálni, ha verseny van, akkor nekem verseny van. Ez egyébként jó hozzáállás és sok plusz ad akkor amikor tényleg verseny van, de ilyenkor inkább hátrány. Át kell majd gondolnom, hogy a jövőben célszerű-e nekem edzésként versenyekre járnom…

A gyors kezdés azt jelentette, hogy a mezőny elejére kerültem, valahol a 9. helyen futhattam ekkor. Az 5 km bemelegítés után 4 km 4:40-es tempó következett. Ez simán ment, hiszen csak ugyanúgy kellett tovább futnom. 🙂 Közben egyre melegebb lett, éreztem is, hogy ez sokat ki fog belőlem venni. Szerencsére sok frissítő pont volt, egy körön összesen négy is. Mikor ezt még a rajt előtt hallottam, akkor kicsit túlzásnak éreztem, de most így utólag azt mondom, hogy a nagy meleg miatt elkelt ennyi pont.

Az egyik frissítő pont előtt még egy locsoló is kikerült – egyáltalán nem bántam!

A második kör eleji enyhe emelkedő menet már nem esett túl jól. Két gélt vittem a versenyre, az egyiket ekkor (kb a 7-8. kilométernél), a másikat a 13. kilométernél ittam meg. Ezen kívül csak vizet fogyasztottam, a verseny második felében már locsoltam a kezeim, nyakam, az utolsó körben már a fejem is.

A 9. kilométertől 4:35-re kellett gyorsítanom. Ezt a tempót is tudtam tartani, de a frissítésekkel már egyszer-egyszer kicsúsztam belőle. Egy futót megelőztem, de szerencsére valahol a távolban mindig láttam valakit előttem, így azon, hogy merre fussak, nem kellett sokat gondolkozni, főleg a második körtől, hiszen a pálya ugyanaz volt. Kicsit zavaró volt egyébként, hogy hol az út mellett a bicikli sávban kellett futni, hol járdákon, oszlopokat kerülgetve, de mivel a rendezvény jellege miatt nem vártam teljes útzárat, ezért ezen most egyáltalán nem akadtam fenn. Ahol át kellett futni az úton, ott mindig volt egy-két szervező, aki megállította a forgalmat, ez a rész profi volt.

A harmadik kör volt a legnehezebb, mert a 14-17 km közötti négy kilométert 4:30-cal kellett megtennem, amibe persze szerencsémre a sunyi emelkedő is beleesett. 🙂 Mentálisan nagyon sokat jelentett, hogy nem a verseny végére, hanem csak a 17. kilométer végére kellett koncentrálnom, addig kellett kibírnom. Nem volt már könnyű, de azért egész jól tudtam tartani a tempót. Átlagban 3-4 másodperccel kicsúsztam ugyan a 4:30-ból, de mivel ez a frissítéseket is tartalmazza, összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel. Ekkor már utolértem a körön néhány félmaratonistát, jöttek a lekörözések, és csakúgy, mint a Mercedes Futáson, itt sem tudtam már, hogy hol tartok, hányadik vagyok.

Ez a kép már a befutó pillanata.

A 18. kilométertől jöhetett a levezetés, a terv szerint 5:00 körül, illetve azon kicsit belül. A frissítések miatt itt is egy-két kilométernél néhány másodperccel kicsúsztam, de azért összességében tudtam tartani a levezetés egyébként könnyebb, mégis nem egyszerű tempóját. Mert ugyan bár nem kellett már teljesen odatennem magamat, de ekkor már a korábbi tempó, a meleg, a kis kialvatlanság bőven megtette a hatását. Nagyon örültem, hogy ez tényleg csak egy edzés, és nem kell még inkább megnyomnom a végét, nem is tudom, hogy ment volna-e. Innen már csak arra figyeltem, hogy beérjek 1:40-en belül.

Az utolsó kör végén azért majdnem sikerült eltévednem, mert valamiért a szervezők vagy nem nézték ki belőlem, hogy az utolsó körömön vagyok, vagy csak valamiért váratlanul érte őket a megjelenésem, de egy egész hosszú párbeszédet kellett lefolytatnom ahhoz, hogy megtudjam, merre kell mennem a befutóhoz. 🙂 Végül sikerült ezt az információt begyűjtenem, és tényleg már csak pár száz méter választott el a pihenéstől és az árnyéktól. 🙂 Végül 1:39:42 alatt értem be, amivel tökéletesen kihoztam ebből a versenyből amit elképzeltem. Ráadásul megtudtam, hogy 5. lettem, ami pozitív meglepetés volt, bár persze különösebb jelentősége nincs.

Az első tíz helyezett időeredménye – a negyedik hely meglehetett volna, a dobogóra biztos nem lett volna esélyem. Péter más kategória. 🙂

Gyors mosdás, majd pihenés és nyújtás az árnyékban. Át is öltöztem, mert vagy az izzadságtól vagy a sok magamra locsolt víztől bőrig áztam. Érdekesen nézett ki a kocsiban a szárító program. 🙂 Megettem mindent, ami a befutó zacskóban volt és a másfél literes ásványvíz is elfogyott.

Az autóban (ahol kb 50 fok volt) gyorsan megszáradtak az izzadt-vízes ruháim.

Nemsokára beért András is, majd az eredményhirdetésre várva tovább beszélgettünk. Megvártam még, míg Jenkei Péter átveszi az első helyért járó kupát, utána viszont indultam haza, hogy a családdal is töltsek valamennyi időt a vasárnapból.

A férfi félmaraton dobogója.

Nagyon tetszett, hogy milyen összetartó, jó futó társaság van Dabason. Engem András hívott, de kiderült, hogy sokan követik az oldalam, és mindenki barátként fogadott. Jó volt átélni egy ilyen kisebb futóversenyt, látni, hogy egy ilyen esemény milyen szerepet tölt be egy kisváros életében, hogy barátok, ismerősök jönnek össze és töltenek el egy vasárnap délelőttöt – egész vasárnapot. Nagyon hálás vagyok a vendéglátásért, a meghívásért és nagyon örülök, hogy elmentem és részt vehettem a 16. Dabasi Futónapon! Köszönöm!

A verseny után sem maradhatott el a csoportkép.
Andrással és Péterrel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük