Nemrég terepfutó helyszínekről írtam, ahol az elmúlt hónapokban futottam. Ezúttal inkább a tapasztalataim próbálom összefoglalni, részben saját magamnak, részben hátha segít valakinek.
Terepfutás terén teljesen kezdőnek számítottam néhány hónapja, amikor a karatén helyzet a hegyekbe űzött (persze lényegében még mindig az vagyok). Hiába futottam az elmúlt években néhány Szénás kört és Panoráma kört, vagy voltam tavaly életem első terepfutó versenyén Izlandon, a Laugavegur Ultramaratonon, ezek valahogy kivételes, egyedi alkalmak voltak, és bár beépültek a tapasztalatok, az elmúlt hónapokban mégis többet tanultam a terepfutásról, mint korábban.
Felszerelés
Azt hiszem ez az egyetlen pont, amivel nem volt gondom már. Tavaly vettem és használtam már terepcipőt, hátizsákot, ivózsákot. Más nem is kellett. Idén beruháztam még egy kompressziós szárra, de előtte sem éreztem annyira szükségét, és azóta sem érzem, hogy használt volna, de jól néz ki. 🙂 Egyedül túrabotom nincs, de valahogy ennek a hiányát sem érzem annyira égetőnek.
A jó terepcipő egyébként vizes, saras, csúszós körülmények között tényleg jól jön, ezt tapasztaltam. De az is igaz, hogy sima aszfalt cipőben, jó időben, normál ösvényeken sem volt semmi problémám. És egy 3-4 órás futásnál a hátizsák és a víz sem maradhat el, ezek tényleg minimum felszerelések. Bár futottam terepen ezek nélkül, de azok jellemzően maximum másfél órás időtartamok voltak.
Én mást jellemzően nem viszek magammal. Mármint a futó öltözet, a sportóra, a fejpánt alap, ezekről nem is írok külön. De szerintem a magyar terepekre, néhány órás futásra ennél több nem kell.
Track
Ha valamit nagyon megtanultam akkor az az, hogy egy jó track letöltve a futóórára minden jó futás alapja. Na jó, nem akarok ilyen végletesen fogalmazni, nyilván számít, hogy hol fut az ember, mennyire új helyen, milyen célja van, stb. Eleinte én is előre letöltött útvonaltervvel futottam a Kevélyen, de most már csak úgy kimegyek, és ha új utakon is futok, mindig tudom körülbelül merre vagyok, hova tartok.
De én kifejezetten szeretek és igénylem, hogy minél többször új útvonalon, új helyeken fussak. Sok bosszúságtól, telefon nézegetéstől és eltévedéstől tud megkímélni, ha van egy jó útvonal letöltve az órámra. De a hangsúly a jón van. Ugyanis nekem sikerült egyszer-kétszer megjárnom…
Hamar rájöttem, hogy a track fontos, így ráálltam arra, hogy eldöntöttem, hogy hova megyek futni, majd kerestem neten egy számomra megfelelő, letölthető útvonal tervet. Általában a kiindulási pont és a táv volt mérvadó, néha tudtam válogatni is. Persze nagyjából megnéztem, hogy mi vár rám, merre fogok futni, de a track-et pont azért töltöttem le, hogy ne kelljen minden egyes apró részletét memorizálni az útnak, majd az órám mutatja. Ez egyébként általában az esetek nagy százalékában tényleg jól működött. De néhány probléma rendszeresen jelentkezett eleinte:
- Az én mostani Suunto órámon egy kék vonallal jelzi az irányt, hogy merre kell futnom. Alternatív útvonalakat, ösvényeket nem jelöl, csak egy kék vonal van. Amikor jön egy 90 fokos kanyar, azt könnyű észrevenni, a megfelelő irányba fordulni. De ha egy Y elágazódás jön, ott néha már nehezebb az óra alapján kitalálni, hogy akkor balra vagy jobbra, főleg, ha közben folyamatosan kanyarog az út. Párszor megjártam már, egy idő után láttam, hogy nem a kék vonalon futok, jött a visszafordulás.
- Volt olyan is, amikor egyszerűen elment a GPS jel 1-2 kilométerre. Egy mélyebb szurdokban futottam, és bár azt hittem, hogy nem volt elágazás, mire visszajött a GPS jel már nem ott jártam, ahol kellett volna. Visszafutva észrevettem egy kisebb ösvényt leágazni a fő csapásról, ott kellett volna befordulnom. Persze GPS jel nélkül nehéz…
- Az eddigi legnagyobb eltévedésem egy hibás gps track-nek volt köszönhető. Már annyira rutinná vált a letöltés, hogy meg sem néztem az útvonalat. A Börzsönyben futottam, és sikerült egy olyan track-et letöltenem, ahol aki korábban futotta biztos GPS jel gondjai voltak. A lényeg, hogy bizonyos szakaszokat légvonalban kötött össze a track, én pedig nem tudtam mitévő legyek. Az út egyenesen ment, a jel pedig jobbra be az erdő közepébe. Persze én a jelet követtem, lett is belőle jó kis eltévedés, az erdő mélyének megjárása.
Távolság, terepviszonyok
Terepen minden relatív. 10 kilométer síkon nekem általában 50 percen belüli, terepen van, hogy másfél óra. Minden attól függ, hogy milyenek a terepviszonyok, a szint, a talaj, az ösvény minősége, hányszor tévedek el. Az aszfaltos edzéseimnél tökélyre fejlesztettem azt, hogy egy-egy edzést percre pontosan meg tudtam mondani, hogy mikor fejezem be. Kiléptem a kapun mondjuk 17 óra 10 perckor és tudtam, hogy 18 óra 17 perckor fogok végezni. Terepen nincs ilyen. Illetve lenne, ha mindig ugyanott futnék, de én nem ilyen vagyok.
Érdemes megfelelő időt szánni a futásokra. A kilométer önmagában semmit nem mond, a szint is fontos információ. És az is igaz, hogy terepen, ahol szép kilátás van, egy patak, egy őz, valami más, ami megfogja a tekinteted, akkor megállsz, gyönyörködsz egy kicsit. Minél több ilyen van, annál később végzel. Az az igazság, hogy a hétvégi hosszú futásaim terepen kilométerben rövidebbek, időben hosszabbak, mint korábban aszfalton.
Frissítés
A megfelelő frissítés elengedhetetlen része a terepen való futásnak. Persze én is voltam már olyan rövidebb terepen történő futáson, amikor nem vittem magammal semmit, de azért ez nem ideális. Nyilván időjárás függő is, meg távolság és időtartam függő, plusz az sem mindegy, hogy milyen vízvételi lehetőségek vannak útközben, de azért egy 2-3 órás, 20+ kilométeres, szintes edzésnél, főleg késő tavasszal, nyáron, nehéz elképzelni, hogy ne vigyem magammal a hátizsákot és az ivózsákot. Egyébként én vízen kívül sokszor nem is viszek magammal semmit. Néha egy-egy szelet nasit (műzli szeletet) vagy egy-két zselét, de kb csak ennyit.
Számomra a karantén nagy előnye lett, hogy rászoktam a terepfutásra, nagyon élvezem, teljesen feltölt és mindig új helyszíneket ismerhetek meg.
