Szénás kör egyedül

2017 szeptember vége óta futok, és rá egy évre, 2018 szeptemberében voltam először terepen, akkor a Hármashatár-hegyen jártam. Lényegében akkor kezdtem el viszonylag többet terepen futni, miután beneveztem az izlandi Laugavegur Ultra Marathon-ra 2019 júliusára. Idén tavasszal többször is voltam a Hármashatár-hegyen, a Panoráma-körön, illetve már négyszer teljesítettem a Szénás-kört is – de erről még kicsit később.

Eddig egyetlen egy terep versenyem volt, a már említett izlandi ultramaraton, a maga 55 kilométerével és meseszép tájaival. Akkor azért megtapasztalhattam, hogy ez más világ – így utólag már tudom, hogy egyáltalán nem voltam rá felkészülve. Persze ettől még teljesítettem, és nagyon tetszett, annyira, hogy nem sokkal utána be is neveztem 2020-ra egy tavaszi 67 kilométeres terep versenyre (100 Miles of Istria). Azóta neveztem a Salomon Szentendre Trail-re is (54 km). Ezek miatt továbbra is tervezek terepen futni és edzeni, amikor tehetem, bár a fő célok továbbra is a városi maratonok. Ezért kaptam is az alkalmon, amikor tegnapra 2 óra kötetlen hosszú futás volt előírva, akár terepen.

A Szénás-körön először március végén voltam, az Ultrabalatonos csapatból Niki szervezte, én előtte nem is tudtam róla. Arról a közös futásról írtam egy elég hosszú bejegyzést, akit érdekel, ott utána olvashat az útvonalnak, terepviszonyoknak, szintnek, mindennek, amit érdemes tudni erről a körről. Akkor hárman futottunk együtt, majd még kétszer tavasszal, egyszer hármasban, egyszer ketten Nikivel. Mindegyik futást nagyon élveztem, az erdő és a táj mindig más arcát mutatta, de mindig gyönyörű volt, és a társaság is szuper. Idén ősszel pár hete pedig elmentünk négyen, ezúttal már az őszi erdőben gyönyörködni. (Erre a negyedik futásra már nem regisztráltam be, nem láttam értelmét.)

Az eddigi futásokat társaságtól, hangulattól, időjárástól függően kétszer négy órán kívül, kétszer pedig éppen csak négy órán belül fejeztük be. Nagyon jók voltak ezek a közös Szénás-körök és nem cserélném el őket semmi pénzért, de mindig is ott motoszkált a fejemben, hogy egyszer meg akarom egyedül is futni. Egyszerűen kíváncsi voltam rá, hogy hogyan és mennyire bírnám, mennyire halnék bele, és persze milyen idővel tudnám megfutni.

A korábbi 3 óra 57 és 59 perces közös teljesítésekből kiindulva azt a célt tűztem ki magamnak, hogy 3 óra 30 percen belül érjek be, azzal már maradéktalanul elégedett lettem volna. Úgy éreztem, hogy a lányokkal a futható részeket általában jól megfutottuk, csak az emelkedőket sétáltuk végig, ott éreztem azt, hogy van bennem tartalék. Persze nyilván egyedül a többi részen is kicsit gyorsabbnak képzeltem magam, de úgy voltam vele, hogy majd több emelkedőt is megfutok, és így összejön az a fél óra plusz, amivel 3:30-on belül meg tudok érkezni.

Szokásomhoz híven más szombat este kikészítettem mindent, vasárnap hatkor keltem, fél hét után nem sokkal indultam autóval Solymárra, ahova hét után néhány perccel meg is érkeztem. Tökéletes futóidő ígérkezett, ilyen kora reggel egy kicsit hideg, 1-2 fok, de napközben is maximum 8-10 fok, napsütéssel, csapadék nélkül. Az elmúlt két napban már nem esett, bíztam benne, hogy jól járható lesz az út. Rövid bemelegítés, nekivetkőzés, hátizsák fel és már indultam is a rajt kódot beolvasni és indítani az órám.

Az egyetlen dolog amire az első percekből emlékszem az az, hogy szétfagy a kezem. 🙂 Kicsit fújt a szél is, de alapból nagyon hideg volt, tényleg 1-2 fok, ráadásul a futás menetszele is hűtötte a karomat. Nem is értettem, hogy miért nem hoztam kesztyűt, hiszen a futótáskában jól elfér ha már nincs rá szükség. Egyszerűen nem számítottam rá, hogy ilyen hideg lesz. Alig vártam, hogy beérjek az erdőbe, hátha ott kicsit melegebb lesz, de nem volt. 🙂

A kép talán nem adja vissza annyira, de sok helyen zúzmarától volt fehér a talaj.

Aztán persze ahogy szép lassan bemelegedtem (ahogy jöttek a kisebb emelkedők) a kézfejem is felengedett. Nemsokára a nap is kisütött. Tényleg tökéletes futóidő volt, kellemesen hűvös. A Paprikás-patak mellett még itt-ott foltokban volt talajmenti fagy, zúzmara, befagyott pocsoják. De később ilyet már nem láttam, a napsütésben felengedett a talaj. A futós részeken kellemes tempót vettem fel, de jól haladtam, de a komolyabb emelkedőket ugyanúgy gyalogoltam, mint a közös futásokon. Egyedül a kisebb emelkedőket kocogtam, úgy voltam vele, hogy inkább tartalékolok a táv második felére, nehogy idő előtt elfogyjak.

A Suunto-m már egész megszoktam terepfutáshoz, a navigációja nem rossz (bár lennének fejlesztési javaslataim), és az is sokat segített, hogy már ötödszörre futóttam ezt az útvonalat, így szerencsére ezúttal már egyszer sem tévedtem el. Frissítésnek csak egy ivótasak vizet és hat gélt vittem, amiket kb fél órás ütemben ittam meg. Mással nem készültem, azt már kitapasztaltam, hogy futás közben én nem nagyon szeretek és nem is igen tudok szilárdat enni (akár csokit, akár mogyorót, bármit). De jó volt ez így.

Az első QR kódos ponthoz, a remeteszőlősi zenélő ivókúthoz 53 perc alatt értem. 50-55 perc között terveztem, szóval terv szerint haladtam. Ezúttal nem kellett megmosdanom a kútban, mivel nem volt meleg, így hamar tovább tudtam indulni. A felállás nem változott: a futható részeket futottam, biztosan gyorsabban, mint csapatban, de nem hajtottam ki magam, a pulzusom átlagban bőven 150 alatt maradt. Az emelkedőket (a kisebbeket kivéve) továbbra is gyalogoltam. Igyekeztem persze lendületesebben, amolyan teljesítmény túrásan, de azért mégis csak gyaloglás volt.

Én és az erdő – az egyik legszebb tisztás az útvonalon.

A második QR pont a Nagy-Kopasz-hegy alatt van. Idáig néhány nagyobb kaptató mellett sokat lehetett futni is és szerintem jó tempót mentem. 1 óra 40 és 45 perc között terveztem megérkezni és valahogy így is sikerült. A kódot leolvastam, de előbb a térerő hiánya, majd valószínűleg a telefon hibája miatt nem tudtam megnyitni és bejelentkezni. Innen felgyalogoltam a kilátóig, majd egy hosszabb lejtmenet következett Nagykovácsiig. Ezt jól megfutottam, lefele persze könnyű, de azért a nedves falevelekkel borított talajon mindig kérdés volt, hogy hova merjek lépni. Végig kezemben a telefonnal futottam és próbáltam a második ponton bejelentkezni, de végül csak Nagykovácsiból kifelé jártam sikerrel, mikor újra indítottam a telefonom. A hivatalos időm így 2 óra 11 perc lett itt, de ekkor már kvázi félúton jártam a 2. és a 3. pont között.

A Nagykovácsiból a Kutya-hegyre vezető út első fele egy sunyi, azaz lapos, de hosszú emelkedő. Ezt fejben nagyon összetettem előre, hogy na ezt majd én jól megfutom most végig. A gyakorlatban már nem így nézett ki. Futottam sokat, de a kicsit emelkedősebb részeket – az erőbeosztás címszavával – itt is lendületesen gyalogoltam. A szakasz második részét, ami pedig konkrétan a hegymászás volt a Kutya-hegyre, azt kérdés sem volt, hogy gyalogolom. Biztos van aki itt felfut, de hogy ki!? 🙂 Itt azt számolgattam, hogy valahol 2 óra 55 perc és 3 óra között kell megérkeznem a 3. QR kódos ponthoz, és onnan kb fél órával számolva simán beérek 3:30-on belül, ha odateszem magam, még akár 3:20-on belül is. A Kutya-hegy utáni, Nagy-Szénás előtti köztes szakaszt lendületesen megfutottam, a Szénásra felkaptattam, majd a kötelező néhány fénykép után lekocogtam a 3. ponthoz. Legnagyobb meglepetésemre 2:47-et mutatott az időmérő, mikor beírtam a kódomat, ez pedig elég nagy lendületet adott a hátralévő szakaszra.

Kilátás a Nagy-Szénásról.

Mivel innen már majdnem végig lejt az út, és egyszer-kétszer csapatban is jó kis tempóban megfutottuk (30-35 perc alatt), nem számítottam rá, hogy sokkal gyorsabb leszek, mint korábban. Esetleg 3 óra 20 percen belülre vártam magam, ha kicsit megnyomom, gondoltam. Megnyomtam. Azért az első 1-2 kilométer után már éreztem, hogy ez jó kis tempó, biztosan sokkal gyorsabb leszek, és ez végül igaz volt a teljes 5.5 kilométeres szakaszra. A lejtősebb részeken végig 5 perces tempón belül futottam, de az utolsó két kilométert (jó nagy lejtőn persze), 4:35-tel és 4:17-tel futottam. Végül 25 perc alatt tettem meg ezt a szakaszt és végül összesen 3 óra 12 perc és 43 másodperces idővel tettem meg a teljes Szénás-kört.

Megmondom őszintén, hogy tényleg elég nagy meglepetésként ért ez a jó időeredmény. Hiába futottam már ötödször ezt a távot, a Kutya-hegyre felfele kaptatva még azon izgultam, hogy nehogy kicsússzak a 3:30-as célidőmből. Erre 3:12 alatt értem be, tényleg a legnagyobb meglepetésemre.

Én a célban, a Mandula Kávézónál, a téves aranyérmemmel (azt hittem a 3. után minden teljesítésnél arany jár és ezt kértem a kávézóban…).

Szuper érzés ez az időeredmény, tényleg felülmúlta a várakozásomat. A Szénás-kör oldalán az eredményeket böngészve most utólag kiderült számomra, hogy ez az eredményem az 1566 szintidőn belüli teljesítés közül a 67. helyen áll, amivel nagyon boldog vagyok. Sőt, ha kiszűröm a többszörös teljesítőket, akkor az időm az 51. legjobb. Mondjuk az első tíz időeredményt elnézve nem is értem, hogy ők hogyan tudták olyan időkkel lefutni a távot. Az első négy időeredmény meg két és fél órán belüli, egészen hihetetlen, minden tiszteletem az övék.

A tíz leggyorsabb teljesítés a kis Szénás-körön.

Az én esetemben sok munkával reálisan teljesíthető cél lehet 3 órán belülre kerülni. Ha kihagyom a sok fényképezést biztosan nyerek néhány percet. 🙂 Ehhez még edzeni sem kell. A többi meg csak sok gyakorlás, terepfutás. Biztosan visszajövök még ide, vonz ez a kihívás, hogy 3 órán belül fussam meg a Szénás-kört!

A saját eredményem, a 2. pont reális ideje valahol 1:42:30 körül lehetett…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük