Bükkös kör

Múlt hét vasárnap, június 7-én futottam le a Szénás kör testvérét, a Bükkös kört. Több szempontból is különleges volt az alkalom. Egyrészt mert több hónap után először futhattam társaságban. Nikivel és Csillával, rutinos Szénás kör teljesítőként vágtunk neki a 31 kilométernek. Másrészt ez volt az első futásom ezen a körön, és bár már egy éve játszottunk a gondolatával, csak most jutottunk el odáig, hogy le is fussuk.

Emlékszem még milyen sokat készültem az első Szénás körömre. Hogy kell nevezni, milyenek lesznek vajon a QR kódos ellenőrző pontok, kinyomtattam az útvonalat, sőt, azzal a kezemben futottunk végig. Persze regisztrálni most is kellett, és az útvonaltervet most is elhoztam papír alapon, de már csak a pontok pontos helye miatt kellett elővennem. Tudtam, hogy az egyetlen fontos dolog, hogy a gps track az órámon legyen, ha az megvan, komoly gond nem lehet.

Én gps track nélkül, bármilyen pontos is a leírás, biztos nem mernék nekivágni az útvonalnak.

A többiekkel 9 órára beszéltük meg a rajtot, ami Szentendre belvárosában van, a Bükkös-patak torkolatához közel. Régen biztos szívesebben indultam volna 6-7 körül, de a mostani helyzetben örültem, hogy kicsit alhatok tovább. Persze azért az árnyoldala is megvolt a késő reggeli indulásnak, már 9-kor egész meleg volt és tűzött a nap, éreztük, hogy ez meleg nap lesz.

A start kód beolvasása után indultunk is, a patak melletti úton a Pilis felé, kifelé Szentendréről. A városban szép a Bükkös-patak partja, aki ott lakik, biztos szívesen jár ki a partjához, futni is szép volt mellette, de azért persze messze nem olyan, mint Solymár mellett a Paprikás-patak melletti első kilométerek. Az aszfalt utat hamarosan a patak melletti földes ösvény következett, majd egy kicsit kietlenebb táj, a város és a természet határán. Megmondom őszintén, ez a rész nekem nem annyira tetszett. Átfutottunk Izbég városrészen, kb hasonlóan mint ahogy a Szénás kör visz át Remeteszőlősön. Itt utána újabb kihalt városszéli mezei rész jött, majd egy rövidebb szakasz a főút mellett. Hát, nem haltunk bele, de azért nem ideális. Szarvashegyre aszfalt, majd murvás kihalt utcákon kapaszkodtunk fel, itt azért lelkiismeret furdalás nélkül gyalogoltunk, majd elértük az első ellenőrző pontot.

Ez már a 8. kilométer utáni erdei szakasz, ez tényleg nagyon szép volt!

Ez az első 6 kilométer nekem inkább csalódás volt. Persze ki kell vezetnie az útnak Szentendre belvárosából és azt elhiszem, hogy ez a legjobb opció rá, de én valahogy úgy vagyok vele, hogy ha már kocsiba ülök és úgy megyek el futni, akkor biztos nem Szentendre belvárosába mennék, hanem egyből a Pilisbe, ha nem is Pilisszentlászlóig (12. kilométer a körön), de legalább Szentendrén kívülre. Ha én megyek el futni, ezt az első 6 kilométert biztos megspóroltam volna magamnak.

Viszont innentől stílust váltott a kör, beértünk az erdőbe. Egy kisebb gerincen futottunk végig, majd jött még egy murvás útszakasz, de cserébe szép kilátással a hegyekre, majd a 8. kilométernél bevágtunk jobbra egy kisebb ösvényre és innen már tényleg az erdő mélyén futottunk. Ez egy nagyon szép rész volt, főleg felfele, így a sétákkal tarkított részeken volt idő a gyönyörű környeztet nézni, a madarak csiripelését hallgatni. Persze összejött egy kisebb eltévedés is, de nem volt vészes. A 12. kilométernél értünk Pilisszentlászlóra, amin át kellett futnunk. Itt volt a második ellenőrző pont. Itt már jártam korábban, az idei első Pilisben tett terepfutásom alkalmával, az innentől jövő kilométerek ismerősök voltak.

Csilla és Niki

Szerintem ez a szakasz volt a Bükkös-kör legszebb része. Egy ideig lejtmenetben lehetett futni, a kinti meleg és napsütéses idő ellenére hűvösben és az árnyas fák alatt. A föld is vizes, sáros volt. Kis híd, kötelező fotó. 🙂

Mivel általában egyedül futok, ritka rólam az egész alakos kép, gyorsan kihasználtam, hogy többen voltunk. 🙂

Hamarosan elértünk a Bükkös-patakhoz, melynek völgye meseszép! Meglepő módon kiránduló is alig volt, szinte csak a mienk volt az egész erdő. Nehéz szavakkal visszaadni ezt a részt, néhány száz méteren egyszerűen csak sétáltunk és élveztük az erdőt, hiába volt teljesen sík és jól futható a rész.

Átkelés a Bükkös-patakon. 🙂

A völgy után kiértünk a Sikárosi-réthez, ami más szempontból lélegzet elállító. Itt is jártam már, többször is, de a rét és a kilátás látványa miatt mindig megéri ide visszatérni.

A Sikárosi-rét egy szeglete.

Innen a korábbi futásomhoz képest más irányban folytattuk az utunk, visszatértünk az erdőbe. Nem sokkal később jöttem rá, hogy én már erre is jártam, egy másik futás alkalmával, csak akkor az ellenkező irányból futottam. Az emlékeim, és az útleírás miatt is tudtam, hogy innen bizony egy hosszú emelkedő veszi kezdetét, melynek vége a Bölcső-hegy lesz. Mivel spóroltunk az erőnkkel, ezért a hegymenet nagy részét sétálva tettük meg, sokat beszélgetve – hiszen ez is a lényege a társas futásoknak. A táj változó volt, végig erdő, de hol kisebb ösvény, hol szélesebb föld út.

Még a hosszú emelkedő alján. Itt, ezen a fatörzsön is álltam már pár hete. Érdekes volt látni, hogy mennyit változott az erdő, a környék csupán néhány hét alatt, mindent benőtt a természet.

Sajnos én tudtam, hogy a Bölcső-hegy az nem a Nagy-Szénás. Itt nincs meseszép kilátás, sőt, szinte semmilyen kilátás. A kis hegytetőt körbenőtték a fák, kilátó nincs, illetve csak valami régebbi kilátónak a maradéka, négy beton oszlop. Ezek egyikén volt a harmadik QR kód. A hegycsúcsról 700 méter ereszkedéssel érhető el a Lajos-forrás, melyre nagyon vártunk már, jól esett a friss hideg víz. Itt már 21 kilométeren túl voltunk, és azt is tudtuk, hogy innen már csak lefele vezet az út, ami ilyenkor lelkileg jól jön. Nem terveztünk vágtatni, inkább csak végig kocogni, jól eső tempóban.

A Lajos-forrás és a Kő-hegy közötti bő 3.5 kilométer volt a kör utolsó szép része, legalábbis számomra. Erdőben, enyhén lejtős utakon. A Kő-hegyen lévő menedékházhoz azért már fáradtan érkeztünk, én a legszívesebben ott leültem volna ebédelni és sörözni egyet. És milyen jól tettem volna! 🙂 Mert bár nyilván a hátralévő 6 kilométer teljesítése is hozzá tartozik a távhoz, de egyrészt azt már tudtuk, hogy nem leszünk 4 órán belül (ami az egyetlen valamire való kis célunk volt, bár túl sokat nem tettünk érte), azt viszont nem, hogy hasonlóan az első 6 kilométerhez, ez az utolsó 6 sem lesz a kedvenc részünk.

Kő-hegy

A hegyről hol meredekebb, hol lankásabb széles murvás úton ereszkedtünk le, amely eleinte még az erdőben vezetett, de később kiértünk belőle és a nagy nyílt pusztaságon haladt át. Bár volt egy-két pont, ahonnan tényleg szép volt a kilátás a távolba, összességben nekem ez a rész nem nagyon jött be, sem a táj, sem a tűző napsütés, árnyék nélkül. Mikor már nagyon kitikkadtunk, szerencsére egy kis ösvényen át levágtunk, vissza a Bükkös-patakhoz, ahol reggel az ellenkező irányban már futottunk. Itt legalább újra hűs lett, de ezen az utolsó 2-3 kilométeren tényleg már csak azt vártuk, hogy megérkezzünk. Ahogy írtam az elején, városhoz képest nagyon hangulatos a patakpart, terepfutáshoz képest nyilván nem annyira.

A végeláthatatlan murvás útszakasz.

Végül 4 óra 25 perc alatt teljesítettük a távot, kb annyi idő alatt, mint az első Szénás körünket bő egy évvel ezelőtt. Öröm futás volt, élveztük a természetet, beszélgettünk, ez így volt kerek.

A célban lőtt privát képünk, éremmel a nyakunkban.

A Bükkös körre én nem hiszem, hogy vissza megyek még egyszer. Amennyire szeretem és rendszeresen futom és fogom is futni a Szénás kört, nekem annyira nem jött be a testvére. Ennek két fő oka van:

  • Számomra az első és az utolsó 6 kilométer nem nyújtja azt az élményt, természetközeli futást, amit szeretnék kapni egy ilyen instant körtől. Ahogy írtam már, ha ki akarok menni a Pilisbe futni és autóba kell ülnöm, akkor nem Szentendre belvárosába fogok menni, hanem egyből a Pilisbe. Vagy megspórolom ezt a 12 kilométert, vagy ha lefutom, akkor azt is az erdőben. Egy dolog szól mellette, ha futás után tudsz maradni Szentendrén, akkor az nyilván nagyon hangulatos, egy ebéd a 31 kilométer után, vagy egy sör, vagy fagyi Szentendre óvárosának utcáin.
  • A körön nincs kiemelkedő pont, amiért érdemes küzdeni, ami olyan kilátást ad, mint a Nagy-Szénás például. Azaz az igazság, hogy szinte egy ilyen pont sincs. Persze a Bükkös-patak völgye meseszép, és vannak még tetszetős helyek, aki szeret a természetbe futni, az azért nem fog csalódni, de szerintem nem lehet összehasonlítani a Szénás körrel. Ott a Remeteszőlős feletti hegy, a kis zenélő kút, a Nagy-Kopasz, ahol fel lehet menni a kilátóba, ha akarsz, és persze maga a Nagy-Szénás, amitől eláll a lélegzeted. Ráadásul időzítve is jól van, hiszen onnan már csak 5-6 km a cél. A Bükkös-kör Bölcső-hegye, ami a nagy csúcs, amiért hosszan küzdesz, hogy felérj rá, kifejezetten csalódás. Egy sima kis hegy sima kis átlagos kilátását sem adja. Persze a Lajos-forrás utána dob egy kicsit rajta, de tényleg csak egy kicsit.

Ettől még nem bánom, hogy futottam itt, egyszer mindenképpen ki akartam próbálni, és aki még nem járt a Pilisben, annak is bátran ajánlom, mint egy kezdő túrát. Nekem a következő köröm azt hiszem újra a Szénás kör lesz. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük