Stryd

Jó sok hónapja már, hogy rám írt Éger István (a Berlin Maratonon futottunk együtt), hogy szerinte nekem bejönne a Stryd (és a watt alapú edzés). Ő két éve használja már, mert a távolság és tempó adatokat sokkal pontosabban méri mint a gps, de a watt alapú edzésbe is akkor tervezett belevágni. Nem nagyon értettem, hogy egy kis műanyag kütyü hogyan mérhetne pontosabban, mint a sport órák, de István bizonygatta, hogy így van, és elültette a bogarat a fülemben. Ahogy volt egy kis időm, utánaolvastam, és tényleg azt találtam, hogy messze a Stryd a legpontosabb a távolság és a tempó mérésére – de erről majd kicsit később.

Szóval próbáltam több helyen utánaolvasni a dolognak, beléptem az István által ajánlott Stryd-os Facebook csoportba is. Sok érdekeset olvastam, persze 80%-ban a watt alapú edzésről, de azt mindenhol megerősítették, hogy a Stryd nagyon-nagyon pontosan méri a tempót és a távot. Teszi ezt úgy, hogy nem GPS-t használ, hanem a beépített szenzoraival (giroszkóp) háromdimenziós térben követi a láb mozgását, rögzíti a gyorsulást és mindenféle más rá ható erőt, majd ezekből kiszámítja a távolságot, sebességet, lépésszámot (és természetesen a teljesítményt). Kicsit hihetetlennek tűnt, de a tesztek (lásd a referenciákat és linkeket a bejegyzés végén) végül meggyőztek.

Már a Polar M400-as órám is azért cseréltem le az év elején, mert abban bíztam, hogy a Suunto pontosabban mér majd. Persze tudom én, hogy azon a hobbi szinten, ahol én mozgok, nem ez fog számítani. Nem másodpercek számítanak, vagy hogy éppen tudom-e a pontos tempóm. De mégis, nekem valamiért olyan kocka agyam van, hogy muszáj látnom, zavar, ha tudom, hogy nem a valós értékeket mutatja. A versenyeim is nagyon alaposan kielemzem, nekem ez fontos. Tudom, hogy nem számít, ha nem a legtökéletesebb valós adatokat látom, mégis zavar és frusztrál. Ez az én hibám, de hát ilyen vagyok. 🙂 Szóval az új Suunto 9 órám bejött, pontosabban mér szerintem mint a Polar, de persze nem tökéletes. Nem száll el a GPS jel az aluljáróban, sokkal kisebb kilengései vannak, mint amilyen a Polar-nak volt, ráadásul tetszik is, jól néz ki. 🙂 És az akksi üzemideje verhetetlen. De messze nem volt tökéletes. Éppen emiatt nagy volt a kísértés, hogy megvegyem a Stryd-ot, ami azért nem olcsó.

Mi is a Stryd?

A Stryd elsősorban egy teljesítmény mérő, illetve egész pontosan azt elég pontosan becsülő foot pod. A teljesítményt watt-ban becsüli, de emellett nagyon pontosan méri a távolságot és a tempót is. A watt alapú edzés módszerről most nem fogok írni, egyrészt mert én sem űzöm még, csak nagyon távolról ismerkedem vele, másrészt ennek a bejegyzésnek nem ez a célja (és aki kíváncsi rá úgy is megtalálja a Google-lel). De mivel a Stryd elsősorban teljesítmény mérő eszköz, röviden talán annyi a lényeg, hogy a tempónál pontosabb képet ad a pulzusod (ezért születtek meg a pulzus kontroll alapú edzéstervek), a pulzusnál pedig pontosabb képet ad a watt-ban kifejezett teljesítményed (ezért születtek meg a watt alapú edzések). Nagyon leegyszerűsítve ugyanaz, mint a pulzus kontrollos futás, csak nem a pulzusodra kell figyelned, hanem a leadott teljesítményedre, amit watt-ban jelez a Stryd révén a sportórád.

Stryd marketing
Miért is jó elvileg a watt alapú edzés? Nem rossz marketing fogás a fenti tábla, ahol egyenesen a maratoni fal elkerülésével reklámozza magát a Stryd. Erről még nincs benyomásom. 🙂

Amiért elvileg jobb a watt, mint a pulzus, az az, hogy a pulzusnak aránylag sok időre van szüksége, hogy kövesse a futás intenzitását (ha gyorsítasz, eltart egy ideig, amíg megemelkedik a pulzusod, míg ha lassítasz vagy megállsz, ahhoz is idő kell, míg lejjebb megy), míg a Stryd (vagy más foot pod) által becsült watt adatok 2-3 másodperces csúszásban vannak csak. Ha megállsz, nagyon gyorsan nulla teljesítményt fog mutatni.

Stryd elemzés példa
A pulzus (lila vonal) nem mozog olyan gyorsan együtt a tempóval (kék vonal), mint a teljesítmény (sárga vonal).

Na de elég is a teljesítmény mérésről és a watt alapú edzésekről ennyi, ugyanis ahogy már írtam, én nem emiatt vettem meg a Stryd-ot, hanem a tempó nagyon pontos jelzéséért. Nyilván ehhez kell az is, hogy a távolságot jól mérje, de nekem az kevésbé volt fontos, 2-3-4% eltérés nem dönti romba egy edzésem vagy versenyem sem, sokkal jobban zavar, hogy ha gyorsítás közben egyre lassabb tempót mutat az órám. 🙂 Itt ígért megbízható, valós idejű, szuper pontos adatokat a Stryd. Megrendeltem, 3-4 hetet vártam rá, majd a kezemben fogtam.

A the5Krunner értékelése – teljes mértékben egyetértek vele, a pontossága hihetetlen, de sajnos drága és a Suunto-val ugyan kompatibilis, de manuálisan kalibrálni nem lehet.

Beállítás, használat

Erről nem akarok sokat írni, van hozzá a dobozában rövid leírás, a weboldal is elég szájbarágósan mondja el, hogy mit hogyan kell csinálni, aki tud angolul, annak nem lehet kihívás üzembe helyezni az eszközt. Fel kell tölteni (kb havonta egyszer), le kell hozzá tölteni egy applikációt, a futóórával bluetooth-on párosítani, a cipőfűzőre felcsatolni. Ami talán a legfontosabb, hogy a futóórán (vagy a hozzá tartozó applikáción) ki kell kapcsolni az automatikus GPS-es tempó mérést, és be kell állítani, hogy minden ilyen adatot közvetlenül a Stryd-ból (foot pod-ból) vegyen az óra. És lehet is menni futni, én is így tettem.

Gyakorlati tapasztalatom

Mivel nem kicsit megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel, ezért időközben szert tettem néhány hónapnyi tapasztalatra a Stryd-dal kapcsolatban. 🙂 De lényegében az első pár alkalommal kiderült, hogy miért hasznos (és mire nem jó).

Be lehet állítani, hogy az órára milyen ütemben szinkronizálja a pillanatnyi tempó értékeket. Ez lehet 1 másodperc, 3-5-10 (meg talán még több) másodperces gördülő átlag. Ezt az órák is tudják persze. Minél rövidebb időtartamot választunk ki, annál pontosabb a pillanatnyi érték, de annál hektikusabban is ingadozik. Ha túl hosszú gördülő átlagot választunk, akkor viszont lassan és nem pontosan reagál az ingadozásokra a mutatott érték (és emiatt nem is pontos). Én ezen megfontolásokból kiindulva a 3 másodpercet választottam. És ez nagyon jól is működik.

A Suunto órám a beépített GPS-szel éles fordulásnál (elsősorban visszafordítóknál) nagyon-nagyon lassan reagált, mire újra a valós sebességem mutatta. Ez nem a beállításoknak volt köszönhető, hanem a GPS jelnek. Ha hirtelen megálltam majd a másik irányban kezdtem el futni, akkor először jó sok másodpercig (5-10) egyre lassabb értékeket mutatott (5 perc / km tempó esetében jellemzően 6:30 körülire lassult), majd amikor már érzékelte, hogy a másik irányba futok, hirtelen kompenzálni kezdett (a következő 5-10 másodpercben 4:30-4:00 tempót jelzett), amíg utol nem érte, hogy hol vagyok és ténylegesen milyen tempóval futok. A futásaimat elemző felületeken (Movescount, Strava, Training Peaks) ez egy kétirányú, jelentős kilengésként jelent meg, hasonlóan egy EKG felvételhez. Persze az átlag tempót valószínűleg nem befolyásolta, de azért furcsán nézett ki. A Stryd esetében is látható kilengés, de sokkal rövidebb ideig és jellemzően csak egy irányban. Azaz amikor lefékezek és megfordulok, majd újra gyorsítok, akkor a sebességben néhány másodpercre jelentősen visszaesik. Ezt – a beállított 3 másodperces gördülő átlag késleltetésével – hihetően jelzi vissza a foot pod, majd amikor újra gyorsítok, visszatér a normál sebességem. Nincs ellen irányú kompenzálás, ahogy valójában sem történik ilyen. És mindez tényleg megvan 3-4-5 másodperc alatt, nem kétszer 5-10 másodperc alatt. Mindez természetesen teljesen logikus, az eltérő mérési logikából következően.

A fenti visszafordulós példa nem zavart igazából. Ami jobban zavart, hogy a rendszeresen használt futó útvonalaimon voltak olyan helyek, ahol valamiért (gyengébb volt a GPS jel?) minden egyes alkalommal egyre lassabb tempót mutatott az órám – nyilván nagyjából egyenletes sebesség mellett. Itt is az volt a jellemző, hogy kicsivel később (amikor újra jó volt a GPS jel?) irreálisan gyors sebességgel kompenzált az óra. Ismert futó útvonalakon végül is megszoktam ezt, nem jelentett gondot, tudtam, hogy ez a “normális”. Ami zavart, hogy ez ugyanígy előfordult versenyeken is, ismeretlen terepen. Ez lényegében azt jelentette, hogy amikor éppen rápillantottam az órámra, akkor nem lehettem benne 100%-ig biztos, hogy éppen a helyes tempó értéket mutatja-e. Persze ilyenkor 5-10 másodpercenként néhányszor ránéztem és akkor már kiderült, de ez nem volt túl kényelmes, pláne egy verseny közben. Ebben is nagyon jól teljesít a Stryd. Mivel a tempót nem a GPS jelből mutatja, hanem a beépített szenzoraival, ezért természetesen a GPS jel erőssége (vagy gyengesége) nem is befolyásolja a mutatott tempót. A régi megszokott helyeimen, ahol fals értékeket mutatott a Suunto-m, most a Stryd-dal az egyenletes, szokásos tempóm látom viszont. Ezért versenyen is elhiszem neki, hogy annyival futok, amennyit éppen mutat.

Futás GPS órával
Egy áprilisi futásom tempója még a Suunto beépített GPS-ével. A vertikális skála eleve 3:20 és 7:30 közötti, tehát az “EKG jel” elég nagy kilengéseket mutat, nagyjából egyenletes tempó mellett. 20 km futás, 4:45-ös átlag tempó volt egyébként.
Futás Stryd-dal
Ez pedig egy pár nappal ezelőtti futásom már a Stryd-ból vett tempó adatokkal. Eleve sokkal kisebbek a kilengések, ráadásul a vertikális skála itt csak 4:20-tól 5:40-es tempóig tart. Ekkor 20.5 km-t futottam 4:54-es átlag tempóval.

A fenti két Strava elemzésen szerintem szembetűnő a különbség. Nagy kár, hogy nem lehet közös vertikális skálára hozni őket. Mert így is látszik szabad szemmel, hogy az első grafikonon (GPS) sokkal nagyobb kilengések vannak, mint a másodikon (Stryd), de ez akkor lesz igazán látványos, ha hozzátesszük, hogy az első grafikon skála beosztása 3:20-tól 7:30-as tempóig tart, a második grafikon pedig terjedelemben kb ennek a csak a harmada (4:20-as tempótól 5:40-ig)! Mindkét futás a Margin-szigeten volt.

Független tesztek

Sok szubjektív véleményt olvastam a Stryd-ról, de találtam egy oldalt (fellrnr.com), ahol rengeteg elemzés, kutatás, teszt van a futással kapcsolatban. Itt van egy elég átfogó teszt nagyon sok sportóra GPS pontosságával kapcsolatban. Szerintem érdemes elolvasni a cikket, itt most csak a Stryd-dal kapcsolatos dolgokat emelem ki. A teszt egyik következtetése az volt, hogy normál körülmények között (jó idő, sík domborzat, egyenletes egyirányú tempó, stb) a legtöbb óra nagyon jól mért. A különbségek akkor kezdődnek, amikor nem minden ideális (rossz idő, változatos terep, alagút, kanyarok, stb).

A lenti ábra a teszt eredményét mutatja két dimenzió alapján. A vízszintes tengely (Trueness Score) azt mutatja, hogy mennyire jól mér az óra / footpod. Azaz egy 400 méteresre hitelesített pályát mennyire közel mér a 400 méterhez. A függőleges tengely (Precision Score) azt mutatja, hogy mennyire stabilan még az óra / footpod. Azaz mondjuk egy 400 méteres pályát 10 futás esetén mennyire eltérő távokat mér. Mondjuk egy jó Trueness Score azt jelenti, hogy a 400 métert 10 futásból mind 395 és 405 méter közé mér. Egy jó Precision Score azt jelenti, hogy a 400 métert 10 futásból mind 389-391 méter közé méri. Míg az előbbi közelebb van a 400 méterhez, de elég nagy eltéréssel mér (+/- 5 méter) , az utóbbi távolabb van a 400 métertől, de az egyes futások egymáshoz képest sokkal pontosabbak (+/- 1 méter csak). Nyilván az a szuper, ha valami mindkettőben jó: ez az alábbi ábra jobb felső csücske. Minél jobb egy óra / footpod Precision Score értéke (annál feljebb van az alábbi ábrán), annál stabilabban méri a futást (azaz egy adott távot annál nagyobb eséllyel mér ugyanolyan távnak). És minél jobb egy óra / footpod Trueness Score értéke (annál jobbra van az alábbi ábrán), annál pontosabban méri a futást (azaz egy adott távot annál nagyobb eséllyel mér a valóságnak megfelelően). A tesztek alapján nem véletlen, hogy a Stryd van a jobb felső sarokban.

GPS accuracy of running watches
GPS órák ás footpod-ok mérési pontossága

Egyébként a fenti grafikonon látható, hogy elég sok órának / footpod-nak van magas Trueness Score-ja, azaz helyezkedik el az ábra jobb oldalán. A nagy különbség köztük a konzisztencia (Precision Score), azaz, hogy mennyire stabilan mér az adott eszköz. Ebben a Stryd kiemelkedik mind közül.

Top 15 sport óra és footpod
A 15 legpontosabb GPS óra / footpod futáshoz a fenti teszt alapján.

Verseny tapasztalataim

Az első versenyem a Stryd-dal a májusi kecskeméti 25 kilométeres Mercedes Benz Futóverseny volt. Itt két dolgot akartam letesztelni, amiből végül csak az egyik sikerült. Az egyik az lett volna, hogy mennyire pontosan méri a távolságot a Stryd-om. Magát a Stryd-ot a legtöbb órával lehet kalibrálni. Azaz ha elmész egy hitelesített 400 méteres körpályára és követed a kalibrációs utasításokat, akkor a Stryd pontossága finomhangolható. Sajnos ez a funkció valami miatt a Suunto órákkal nem érhető el… Szóval kíváncsi voltam, hogy kalibráció nélkül mennyire mér pontosan a Stryd-om. Végül kiderült, hogy erre nem a kecskeméti verseny volt a legmegfelelőbb. Már verseny közben tudtam, hogy nem fog stimmelni valami, mert ugyan kilométerenként ki voltak téve a távolságjelzők, de voltak amelyek csak kb 850 méterre voltak egymástól és volt ahol biztosan többre, mint egy kilométer. Ezek után nem csodálkoztam, hogy a teljes táv csak 23.93 km lett (25 helyett), de akikkel utána beszéltem, mindenki jóval kevesebbet mért, mint 25. Szóval a távolságmérés tesztelése későbbre maradt.

A másik amire kíváncsi voltam, az a GPS nélküli GPS térkép. 🙂 A Stryd-dal történő futás úgy működik, hogy az óra ugyanúgy veszi a GPS jelet és később látod a térképen, hogy merre futottál, de a távolságot (és a tempót) nem a GPS jelből, hanem a footpod-ból veszi és jeleníti meg az óra. Szóval kíváncsi voltam, hogy ez a kettő hogyan jön össze az utólagos elemzéseknél, illetve ami még fontosabb volt, hogy hogyan mér az óra fedett csarnokban.

A tempó kijelzéssel a fedett csarnokban nem gond, nem szállt végig, végig nagyjából reális értékeket jelzett. Mondjuk ezt is vártam, részben emiatt is vettem meg a Stryd-ot. Ami érdekes volt, az az utólagos elemzés, ahol már térkép is volt. A lenti képen látható, hogy a GPS jel tényleg megszűnt a csarnokban, hiszen nem a valós útvonalat (a jobb oldali képen a zöld vonal az A és B lila pontok között) követi a piros vonal, hanem az A pontnál elszállt a jel, a B pont után megjelenik és a térképen a kettőt egy egyenes piros vonal köti össze. Mindez logikus, és ha végig csak a GPS órával futottam volna, akkor a GPS jel eltűnése miatt a tempót sem jelezte volna az óra.

Mercedes Benz Gyár Futóverseny elemzése
Bal oldalt az eredeti térkép, a jobb oldalt a szerkesztett (zöld voltan és lila A-B)

Később voltam további versenyeken is. A Dabasi Futónap egy jó teszt volt a távolság mérésére. A helyi futóktól megtudtam, hogy a pálya kicsit hosszabb, mint a hivatalos félmaraton. Kíváncsi voltam, hogy a Stryd-om is hosszabbat mér-e, vagy pedig rövidebbet, és akkor biztos, hogy félre van kalibrálva. A verseny célvonala 21.35 km-nél volt, ez megerősítette felém, hogy elég jól van kalibrálva a Stryd-om gyárilag is, nem olyan vészes, hogy a Suunto-val nem lehet finomhangolni.

Stryd PowerCenter

A Stryd-nak van egy applikációja mobiltelefonra és egy weboldala (PowerCenter) is. Igazából ezek a watt alapú edzésekre vannak, így én a funkciók és információk nagyját jelenleg nem használom ki. Illetve amióta a Stryd-ot használom és rendelkezésre állnak a mért (becsült) watt adatok is, ezek feltöltésre kerülnek a Suunto app-ba és Movescount oldalra is, nyilván csak mint egy adat, míg a Stryd PowerCenter főleg e köré épül.

Magát az applikációt, és a weboldalt is elég fapadosnak találom, bár az előbbit pont most frissítették pár hete, és tényleg jobb lett kicsit. Látszik, hogy a PowerCenter elsősorban az adatok elemzésére megy rá és nem olyan csili-vili, az átlag felhasználóknak készült oldal, mint a Strava vagy más hasonló futó órás alkalmazások. Mivel én még elemzésre nem nagyon használtam, ezért egyelőre tartózkodom attól, hogy véleményt formáljak róla.

Stryd Training Power Heat Map
Stryd Training Power Heat Map: Ezen az ábrán az látszik, hogy a valós edzés adataim alapján az egyes teljesítmény szinteket (függőleges tengely) milyen hosszan tudom fenntartani (vízszintes tengely).

Összegzés

Nagyon örülök, hogy megvettem a Stryd-ot, maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeim. Persze ár-érték arányban szerintem a legtöbb futónak nem biztos, hogy megéri, hiszen kell hozzá külön egy sport óra is, én mégis azok közé a bolondok közé tartozom, akiknek fontos, hogy minden körülmények között a valós tempót lássák az órájuk kijelzőjén. Aztán egyszer majd belekóstolok a watt alapú edzésekbe is.

A cikkhez az alábbi elemzéseket olvastam el, használtam fel:

Egy hozzászólás “Stryd” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Verified by MonsterInsights