A kezdetekről

Sokszor felmerül beszélgetések során, hogy honnan és hogyan jött a New York Marathon ötlete. Miért éppen futás és maraton, és persze miért éppen New York? Bár itt-ott röviden írtam róla, gondoltam most összefoglalom, hogy mi vezetett odáig, hogy november 4-én a Big Apple-ben fussak 42.2 kilométert.

A történet nem olyan régről indul, de azért nem is tavalyról, amikor kitaláltam ezt a konkrét célt. Még 2013-ban voltam Venezuelában több, mint két hetet, megmászni egy tepuit, eltölteni pár napot egy helyi indián faluban, illetve megnézni a világ legmagasabb vízesését, az Angel-t.

Tepui

Tepuik földjén

 

Angel vízesés
Az Angel-vízesés előtt

Ez a kaland akkor nagyon tetszett, és már nem sokkal utána elkezdtem szervezni a következő utat, ami számomra Izland lett volna. Azonban a meglévő társasággal, barátokkal csak nem akart összejönni ez az út, mindig úgy voltunk vele, hogy majd jövőre. 2016 végén, amikor újabb egy év csúszás volt kilátásban, akkor eldöntöttem, hogy én elmegyek, ha törik, ha szakad. Még aznap, nem is igazán tudom már, hogy honnan, az is eldőlt, hogy az úti célom nem Izland lesz, hanem Afrika. Egész pontosan a Kilimandzsáró megmászása. Bár a hegy magas (5895 méter), különleges hegymászói tudást nem igényel, inkább magashegyi trekking. Azért persze nagy kihívás volt, amihez sikerült lefogynom 14 kilót 2017 első felében, hogy aztán 2017. augusztus 8-án ott álljak a csúcson.

Kilimandzsáró
A csúcson
Kilimandzsáró
Annak, aki nem hiszi el, hogy én vagyok a képen 🙂
Kilimandzsáró
A Kilimandzsáró kicsit messzebbről

Bár rögtön utána nem gondolkoztam rajta, azért elég hamar azon járt az agyam, hogy mi lehetne a következő cél. Szeretek utazni, számomra ismeretlen helyeket felfedezni, és persze az is vonz, ha van benne egy kicsi komfort zónából való kimozdulás. Nem túl extrém dolog, de azért nem hétköznapi. Ugyanakkor Venezuelában és a Kilimandzsárón a feleségem és a családom nélkül voltam, és tudtam, hogy még egy ilyen túrát, 3 kisgyerekkel nem biztos, hogy bevállalnék (egész pontosan nem biztos, hogy otthon jól tolerálnák, ha bevállalnám:)).

Tavaly szeptember végén egy mini wellness hétvégén voltunk feleségemmel, Ildivel, Szentendrén. Három gyerek mellett ritkán van idő csendben gondolkozni. Itt volt. Éppen masszázson voltam, amikor újra eszembe jutott a téma. Mi olyat lehetne csinálni, utazással és kihívással egybekötve, ahova a családom is eljöhetne velem? Már nem tudom pontosan miért és hogyan, de jött az ötlet a New York maratonról. Nem rémlik, hogy láttam vagy hallottam volna róla előtte, szerintem valahogy külön jött New York, mint úti cél, és a maraton, mint kihívás ötlete. A lényeg, hogy mire kijöttem a masszázsról, tudtam, hogy ez lesz a következő nagyobb utazásom. Aztán persze hamar kiderült, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy én azt elgondoltam, de akkor már mindegy volt, megvolt a cél. 🙂

Bár futni csak tavaly szeptember végén kezdtem el rendszeresen, fontos, hogy ez inkább újrakezdés volt. Azaz a futás és a maraton ötlete nem véletlenül jött, nem a semmiből. Régen, kb 20 éve, még gyerekkoromban, nagyon sokat futottam. Egyrészt aszfalton, sok utcai versenyen, különböző távokon, másrészt terepen. Sőt, még tájfutó versenyekre is jártam. A futás mellett sokat fociztam is, volt, hogy napi 3-4-5 órákat, rendszeresen. Itt sem a foci tudásom volt kiemelkedő, hanem az állóképességem, az, hogy még az utolsó órában is tudtam futni. Nem emlékszem már pontosan minden részletre, de azt tudom, hogy szerettem futni és aránylag jól is ment. Kisebb iskolai versenyeken általában dobogón végeztem, nagyobb versenyeken nyilván nem, de valahol a mezőny első felében. Nem készültem tudatosan, nem volt edzéstervem, sőt, sokszor nem is edzettem, csak tornaórán és a grundon.

Aztán előbb jött az egyetem, amikor csökkent a sporttal töltött idő, de még megmaradt, majd a munka világa, amikor kis túlzással kb tíz évre gyakorlatilag meg is szűnt. Én, aki mindig csontsovány voltam, és szüleim azon aggódtak, hogy előbb-utóbb eltűnök, jól meghíztam. Jöttek a gyerekek és az apuka pocak is. 🙂 “Fénykoromra “elértem a 93-94 kilót. Venezuelában még túlsúlyosan voltam, meg is szenvedtem rendesen azokat a napokat, amikor komoly túrázások voltak. 2017 elején 92 kilósan kezdtem el edzeni (kondi teremben, bicikliztem, eveztem, néha futottam) és a Kilimandzsáróra le is fogytam 78 kiló körülire és azt sikerült is szinten tartanom (elsősorban egyébként az étkezésnek és nem a sportnak köszönhetően). Így ért 2017 szeptember vége, amikor döntöttem a New York Maraton mellett és kezdetét vette a tudatos felkészülésem, aminek a részleteiről már itt a blogon is olvashattatok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük