TCS NYC Marathon: VIP Runner

Adós voltam még egy bejegyzéssel a New York Marathon-ról. Ígértem, hogy írok arról is, hogy milyen volt VIP runner-nek lenni, volt-e valami értelme, hogyan éltem meg ezt a dolgot. Különösebb oka nem volt annak, hogy elhúzódott ez a történet, igazából elfelejtettem – de jobb később, mint soha. Írtam már külön élménybeszámolót New York-ról és magáról a New York Marathon-ról is, és természetesen elemeztem is a versenyt. Most akkor lássuk mit is jelentett pontosan az, hogy valaki VIP futó a New York Marathon-on!

Kezdjük is rögtön azzal, hogy hogyan lettem VIP runner? Azt már többször írtam, hogy szállást egy lakáscsere portál segítségével találtunk. Végül teljesen ingyen (illetve azért cserébe, hogy a New York-iak a mi lakásunkban lakhatnak Budapesten) töltöttünk el két hetet Manhattan-ben, a Central Park-hoz elég közel. Pár hónappal a verseny előtt szólt a cserepartner, hogy a maraton előtti 1-2 napban jönnének ők is, illetve még 1-2 futó a lakásba (mármint a saját lakásukba, amiben mi laktunk kinn New York-ban). A kényelmetlenséget kompenzálandó felajánlotta, hogy cserébe tud nekem és Ildinek adni egy VIP Pass-t. Akkor még nem nagyon tudtam, hogy mit is jelent ez, de hát úgy voltam vele, hogy persze, jöjjenek, legalább megismerem őket és ha lesz 1-2 másik futó is, akkor együtt tudunk majd hangolódni a versenyre.

Az később derült ki, hogy a házigazdáink elég közel állnak a New York Road Runners klubhoz, a férj ha jól emlékszem 14 New York maratont futott már korábban. A VIP Pass-okat is így szerezte, illetve kapta őket.

A VIP Pass-t a verseny előtt az Expo-n vehettem át. Igazából itt már egyből élni lehetett az egyik első előnyével, ugyanis az Expo bejáratánál volt egy elkülönített Blue Room nevű hely, ahol sorbanállás nélkül lehetett átvenni a rajtszámot és a rajt csomagot, pólót, illetve fényképezkedni. Persze az jó volt, hogy nem kellett sorba állni és tényleg pikk-pakk meglett minden, de mivel egyébként is meg akartuk nézni az expot, végül bementünk a tömegbe és végigjártunk mindent. 🙂

New York Marathon Expo, Blue Room.
Fénykép a Blue Room-ban, sorbanállás nélkül.

A VIP futókat köszöntő hivatalos levél szerint a VIP Runner státusz a következő előnyökkel jár:

  • A már említett elsőbbségi rajtszám és rajtcsomag felvétel,
  • Külön transzport a rajthoz,
  • Külön VIP sátor a rajtfaluban,
  • Külön kijárat a célterületről (közel a célhoz).
VIP Runner
A VIP futókat üdvözlő levél eleje.

A csomaghoz járt egy ezüst színű VIP matrica, ami a rajtszámon volt feltüntetve, a jobb felső sarokban. Természetesen ez csak a rendezőknek kellettek, hogy tudják ellenőrizni az egyes pontokon a jogosultságot.

New York Marathon BIB.
A rajtszám, rajta a jobb felső sarokban az ezüst színű VIP Runner címkével.

Eljött a verseny napja, és az egyik VIP-s lehetőség a külön buszjárat volt. Itt kicsit gondban vagyok az összehasonlítással, hiszen én csak ezen a VIP buszon ültem, nem tudom milyen lehetett a sima buszokon vagy a kompon. Elmondásokból tudom, hogy elvileg a sima buszokra sorba kell állni, és érdemes volt időben kiérni, mert aránylag hosszú volt a sor. Ha ez így volt, akkor a VIP busz tényleg élvez annyi előnyt, hogy nem kellett sorba állni. Szinte ugyanonnan indultak, de sor az nem volt. Kicsit kellett várni, amíg megtelt a busz, de utána már indult is. Ezt leszámítva viszont szerintem semmiben nem különbözhetett a mi buszunk az összes többitől. Ugyanott ment, ugyanúgy belassult a Verazzano-Narrows hídon, ugyanúgy 40-50 perc volt a hídon lévő utolsó szakasz, mire szép lassan beértünk a rajtfaluhoz és szerintem ugyanott tehetett le minket a busz, mint bárki mást.

A rajtfalu – ami gyakorlatilag tényleg egy falu – meglepően jól szervezetett és felszerelt volt. Ugyan túl sok tapasztalatom nincs, hiszen csak Berlinben voltam korábban maratonon, de ahhoz képest is sokkal több minden volt ott. Ásványvizet mindenhol osztottak, de úgy hallottam, hogy étel is volt bőven, ráadásul ingyen. Ehhez képest a VIP sátor, ahova én mehettem lényegében csak 1-2 dologban tudott többet. Ráadásul elég nagy tömeg volt a sátorban, és úgy összességében nem VIP hangulat uralkodott. 🙂

VIP sátor.
Bejárat a VIP sátorba.
VIP sátor.
Ezt a képet viszonylag korán lőttem a VIP sátorban, amikor még “kevesen” voltak. 🙂

Itt is sok étel volt (ingyen), lehet, hogy kicsit nagyobb választékkal, gyümölcsökkel, ahogy a képen látszik.

Gyümölcsök a VIP sátorban.
Gyümölcsök a VIP sátorban.
Reggeli a VIP sátorban.
A reggeliző asztal egy része a VIP sátorban.

Elképzelhető, hogy a mobil WC-khez is kisebb sor állt, mint kinnt, de belül is simán kellett 10-15 percet sorba állni. (Ráadásul mint később kiderült a rajt zónákban is volt WC, ahol senki nem volt, mivel szerintem senki nem gondolt arra, hogy ott is lesznek majd…) Az egyetlen, ami talán tényleg nagy hozzáadott érték volt, az a meleg volt a sátorban. Kinn azért elég csípős volt a reggel, azt a másfél órát, ami a rajtig volt, kényelmesebb volt eltölteni a meleg sátorban. A földön is lehetett ülni, mert valami szőnyeg féle volt leterítve.

A verseny alatt természetesen mindenki magára volt utalva, nem volt VIP gyorsító sáv, de még csak VIP frissítő stand sem. 🙂

A célba érkezés után megkaptuk az érmeket, volt egy külön rész, ahol fényképezkedni lehetett, megkaptuk a befutó csomagot, majd a VIP futók egyből balra fordulhattak, a legelső kijárathoz. Itt volt még egy kis rész, ahol megkaptam a poncsóm (mivel nem ruhatáraztam), és gyakorlatilag már kinn is voltam a Central Park West sugárúton. Ez, be kell vallanom, nagyon praktikus volt, ugyanis a kijárat – rajtszámtól függően – akár a park túlvégén is lehetett volna, ami több, mint 2 km gyaloglást jelentett volna…

A VIP csomaghoz tartozott még, hogy Ildi, mint kísérő, a célzónában felállított VIP sátorban brunch-olhatott volna, amíg én futok és beérek, illetve a befutónál a fő tribünön tapsolhatott volna nekem – ha élt volna ezzel, és nem előttem meg utánam futkorászik a városban, hogy fényképezzen. 🙂

New York Marathon Blue Line Lounge
Ildi VIP nyakbavalója a Blue Line Lounge-ba, amit végül nem is használt.

Adja magát a kérdés, összegzésképpen, hogy megérte?

Hát persze, hogy megérte, hiszen kvázi ajándékba kaptam a lehetőséget! Örülök, hogy kipróbálhattam, mert valószínűleg magamtól soha nem fizetnék be egy ilyenre. Próbáltam neten utánanézni, hogy mennyibe kerülhet ez a VIP Runner dolog, de nem nagyon találtam róla árakat. Lehet, hogy eleve csak meghívásos alapon működik. Ha fizetni kell érte, az amerikaiakat ismerve, biztos nem 10 dollárba kerül… Minimum százba, szerintem. Hogy annyiért is megérte volna? Nem hiszem. Lényegében csak a meleg sátor és a célban a korai kijárat volt az igazi extra. 10-20 dollárt lehet, hogy fizetnék ezekért, de sokkal többet biztosan nem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük