Diagnózis: izomhúzódás

Múlt hét vasárnap óta, azaz majdnem egy hete nem futottam már. Egyszer már hagytam ki ilyen hosszú időt, amikor november elején Indiában jártam, most mégis sokkal nehezebben élem ezt meg. Indiában egyszerűen nem volt időm futni és hulla fáradt is voltam. Most időm is lenne és erőm is, így sokkal rosszabb itthon maradni és csak várni.

Ebben az egész sérülésben, amit csak lehet, elrontottam. Kezdődött azzal, hogy az egész valamikor múlt hét második felében történt. Nem emlékszem, hogy pontosan hogyan és mikor, de arra igen, hogy már pénteken és szombaton is kicsit fájt a vádlim terhelésre. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, ez volt az első nagy hiba. Vasárnap kimentem a Szigetre egy hosszú futásra, 20 kilométerre, majdnem 4 körre. Az első kör vége felé már éreztem a vádlim, a második körben pedig már többször is jobban fájt. De én hülye (szebb megfogalmazásban naív amatőr) csak mentem tovább. Egyenes szakaszon és lejtőn nem volt vészes, viszont enyhe emelkedőn, amikor ugye kicsit nagyobb erőt kell kifejteni, akkor eléggé fájt. Emlékszem még, a második kör végén is azon gondolkoztam, hogy azért ez kibírható, letolom a maradék két kört és csak utána megyek haza. Aztán jött egy kisebb emelkedő és abbahagytam. Utána simán sétálni is nehéz volt, akkor jöttem rá, hogy valamiért futás közben nem éreztem annyira a fájdalmat, mint utána.

Aznap, vasárnap délután, illetve másnap, hétfőn napközben már tudtam, hogy komolyabb a gond. Tudtam sétálni, de ha nem pont a sarkamra léptem, vagy valami miatt (lépcső, emelkedő, lábujjhegyről elrugaszkodás) nagyobb erőt kellett a jobb lábammal kifejteni, egyből fájt a vádlim. Kedden is fájt még, bár a délutáni sport masszázs sokat segített, szerdán még nem mertem edzeni. Minden nap kicsit jobb lett, péntek estére már kicsit tornáztam is vele. Nagyon erősen még nem mertem, de érzem, hogy javul.

Sportorvoshoz a karácsonyi készülődésben és rohanásban nem jutottam el, egy-két embertől és az edzőmtől kaptam távdiagnózist, illetve persze a neten próbáltam utánaolvasni. Bár bizonyot tünetek Achilles problémára is utalhattak volna, ezt végül kizártuk. Egyértelműen csak a vádlim fáj, és szerencsére ahogy telnek a napok, azért szépen gyógyul. A diagnózis izomhúzódás lett.

Persze fokozva a hibákat, azért amit lehet azt félrekezeltem. Jegelés helyett forró fürdőket vettem, felpolcolás helyett lógattam, pihentetés helyett pont a napokban (keménytalpú cipőben) sokat sétáltam, rohantam. Egyedül arra vagyok büszke, hogy bár nehéz volt, de az edzéseket végül tudatosan kihagytam. Ez mondjuk alap, de azért látszik, hogy nem nálam. 🙂

Bár arra nem emlékszem, hogy pontosan mikor kezdett el fájni a vádlim, csak a vasárnapi hiba van meg, hogy ráerőltettem, azért jó eséllyel tudom, hogy mi volt a sérülés okozója. Sajnos mindig is hajlamos voltam összecsapni a bemelegítést a futás előtt és a nyújtást is futás után. Az eszemmel tudom persze, hogy fontosak, de valahogy mindig sajnálom rá az időt. Futás előtt már futnék, futás után pedig zuhanyoznék. És persze mindig máshol jár már az agyam. Bár csak 2×10 percről beszélünk, eddig sajnáltam rá ezt az időt is, elég volt 2×1-2 perc. Most már tudom, hogy nem elég.

A bölcs mások kárán tanul, nekem maradt az, hogy a sajátomon. De azon legalább tanultam, mostantól nagyon odafigyelek majd a bemelegítésre és a nyújtásra, főleg ha jön a hideg. Persze előtte még teljesen rendbe kell jönnöm, de remélem most már tényleg csak pár nap.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük