Terepfutás és “kamara”

Tegnap meglátogattuk családilag szüleimet, akik még mindig ott élnek, ahol a gyerekkorom töltöttem: Kelenvölgyben. Már régóta játszottam a gondolattal, hogy futni fogok ott is egyet, és erre tegnap el is jött az alkalom, így tudtuk a legjobban kilogisztikázni az egész napot (benne a futásommal).

A legfőbb oka annak, hogy “otthon” is szerettem volna egyszer futni, hogy lefussam újra a “kamara”-t. Nyilván ez senkinek nem mond semmit, ezért leírom. 🙂 Amikor általános iskolába jártam, akkor felsőben minden hónap első testnevelés óráján volt egy hosszú futás, amit kamarának hívtunk. Azért, mert az iskolától kellett elfutni a Kamara erdő széléig, és vissza. Kisiskolásként ez elég hosszú és fárasztó futás volt, főleg azért, mert egy kisebb hegyen, majd egy völgyön át kellett felfutni egy következő hegy tetejére, aminek a végén ráadásul sok-sok lépcső volt. A hegy tetejéről kellett az ott található salakból visszavinni, így ellenőrizte “Béla bá”, hogy tényleg jártunk-e fenn.

Kamara
A kép közepén látszik a második hegyre felmenő út és a lépcsők a végén.

Ha jól emlékszem általában második, harmadik legjobb idővel mentek nekem ezek a futások. Volt egy srác az osztályban, akit soha sem tudtam megelőzni. De egyébként szerettem ezeket a futásokat, mindig kihajtottam magam, de élveztem. Nem emlékszem már milyen idővel értem célba (huszonvalahány perc lehetett), de arra igen, hogy lefele menetben mindig sprinteltünk az utcákon. Amit mai fejjel nem értek, mert meredeken lefele futni nekem most már szinte nehezebb, mint felfele.

Tehát ma lefutottam ezt a kamarát, igaz, a hegytetőről továbbfutottam és utána vissza, szóval ki kellett számolnom mind a távolságot, mind az időeredményt. Oda-vissza csak 3.2 kilométer és erre kellett most nekem 22 perc, mondjuk úgy, hogy többször is megálltam közben fényképezni. Szóval ha nagyon kéne, biztosan le tudnám futni 20 perc alatt. A sok szint miatt tényleg nehéz volt, visszahozta a gyerekkori emlékeket. Biztos fogok még itt futni, szóval meglátjuk tudok-e javítani.

Kamara futás
Én a lépcsőkön valahol félúton.

Mivel a “kamara” csak 22 perc lett volna, és tegnapra egy másfél órás futás volt előírva, ezért már előre eldöntöttem, hogy befutok majd az erdőbe, futok egy kicsit terepen, megnézem, hogy mennyire nyeri el a tetszésem. Elnyerte. 🙂 Jó volt futni a turista úton, az avaron, figyelni, hogy milyen szép helyeken visz az út. Persze nem tudtam a járást, így volt, hogy visszatértem kis időre a házak közé, de csak egy kis időre. Sajnos vagy nem sajnos, de az erdőben is nagyon sok szint volt, és inkább a rövidebb, de nagyon meredekek, nem a hosszú, de lankásabbak közül. Túl egyenletesen nem tudtam futni.

Terepfutás
Már az erdőben.

Szerencsére félúton – ahol egyébként a főbejárata van az erdőnek – volt egy térkép, amire később többször is szükségem volt, hogy biztosan hazataláljak. Visszafele, kicsit szürkületben már, az ösvény az erdő széléhez közel vitt, ahol láttam, hogy vannak házak. Az egyiknél ugatott néhány kutya, eszembe is jutott, hogy na ezek ha akarnak, biztos ki is tudnak jönni. Ez meg is történt, és elkezdtem felém jönni, kicsit kergetni. Nem volt vészes, ahogy egy jó nagyot rájuk kiabáltam, földbe gyökerezett a lábuk, el is hallgattak. Csak egy kicsit ment fel a pulzusom, de azért nem biztos, hogy legközelebb is pont ott szeretnék majd futni.

Kamara erdei futás
A sokat jelentő térkép.

Összességében nagyon jó volt az erdőben futni, a környezet, a légkör, a hangulat nagyon jó. Izgalmas is volt, hogy számomra járatlan úton mentem. Ami nem annyira tetszett, az a sok alattomos emelkedő, eléggé egyenetlenné tették a futásom. Persze kell az emelkedőket gyakorolnom, és a mai napi kötetlen (résztávok és előírt sebességek nélküli) futás pont alkalmas volt arra, hogy ezt is kipróbáljam. Fogok még ide jönni, de ki kell tapasztalnom, hogy melyik út az, amelyik a legszimpatikusabb.

Kamara erdőben futni
Voltak elég szép emelkedők…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük