Szénás kör és spontán terep maraton

Egy hónapja írhatta ki Niki, az UltraBalaton csapatunk fő szervezője az UB-s csoportunkban, hogy lenne-e kedvünk lefutni a Szénás kört egyik hétvégén. Bevallom, nem sokat hallottam előtte róla, csak a Facebook oldala jött néha szembe velem, a teljesítők érmes fényképeivel. De mivel Izlandra nem ártana egy kicsit aktívabban terepen edzenem, ezért nem volt kérdés, hogy én benne leszek. Végül Zsófi csatlakozott még hozzánk, így hárman készültünk a körre.

A Szénás kör hivatalos weboldalán könnyű volt minden infót megtalálni. Természetesen mi a kis körre (31 km) készültünk, nem hiszem, hogy valaha le fogom futni a nagy kört (75 km), de persze soha ne mondd, hogy soha. 🙂 Szerintem az ötlet nagyon jó, mármint az, hogy van egy pálya, amit előzetesen beregisztrálva bármikor lefuthatsz, és ha szintidőn belül végzel (és rendezed a nevezési díjat, ami 3500 Ft volt), akkor megkapod az érmet (és esetleg ajándékot). Biztos vagyok benne, hogy egyre népszerűbbek lesznek a közeljövőben ezek a “versenyek”, mert sokkal rugalmasabbak, mint a nagy tömegrendezvények.

Szénás kör térképen
A kis Szénás kör útvonala

Szóval regisztráltunk, megbeszéltük a dátumot (március utolsó napja), én pedig előkészültem még: kinyomtattam az útvonalat, letöltöttem a kör gps track-jét, próbálgattam a Suunto navigációját.

Maga a kis kör Solymárról indul, a Jegenye völgyön át Remeteszőlős érintésével a Nagy-Kopasz hegyre, majd Nagykovácsi érintésével a Nagy-Szénás hegyre, utána pedig vissza Solymárra. Bár elolvastam az itinert, hogy mikor merre kell futni, mikor vezet felfele az út és lefele, de igazság szerint nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak. Nem aggódtam túl a dolgot, főleg azért, mert tudtam, hogy Zsófinak ez lesz az első 31 km-es futása, ráadásul terepen, így sejtettem, hogy én fogok tudni tartalékolni, kényelmes tempóban futni. Még előző este összekészítettem a hátizsákot, energia szeleteket, néhány gélt, ruhát.

Szénás körre összekészülve.
Én szeretek előre összepakolni a “verseny” előtti este, hogy reggel ne kelljen gondolkozni. 🙂

Reggel 8 előtt nem sokkal találkoztunk Solymáron, a Templon téren. Rövid bemelegítés, egyeztetés, majd a megadott helyen leolvastuk a QR kódot a telefonunkkal, megadtuk a rajtszámunkat és kezdődhetett is a futás. Szerencsére Solymárról hamar kiértünk, átfutottunk egy kis szántón és már is egy erdőben futhattunk. Az elején még kicsit hideg volt, fázott a kezünk-lábunk, de ahogy várható volt ez gyorsan elmúlt. 🙂 A Jegenye völgy és a Paprikás-patak csodaszép, ide biztos, hogy visszajövünk még a gyerekekkel is.

Szénás kör rajt
A rajt boldog pillanata (háttérben a QR kóddal).

Budaligeten belül volt az első komolyabb emelkedő, egy sima aszfaltos utca. Itt már belesétáltunk – később is így tettünk minden komolyabb emelkedőnél. Ha egyedül vagyok, lehet felmegyek rajta, de az az igazság, hogy a legtöbbször nekem is jól esett, hogy nem kell szenvedni felfele, hanem csak erősebben gyalogolni. Az aszfaltos rész után újra erdőbe vetettük magunkat. Hát, itt több volt a séta, mint a futás. 🙂 Budaligeten 210 méterről másztunk 300 méterre, itt az erdőben tovább 412 méterre. A kilátás a tetőről azonban mindenért kárpótolt minket.

Szénás kör panoráma kép
Az első csúcson (ami még a kettő “nagy” csúcs előtt van).

Innen már “csak” le kellett ereszkedni a Remeteszőlős szélénél lévő zenélő kúthoz, ahol az első ellenőrző pont volt. Hát ez kemény menet volt, nehezebb, mint felfele. Sziklás és meredek talaj, ami később inkább már csak földes, de sokkal csúszósabb volt. Kellett rendesen a fákba kapaszkodni. Szerintem lassabban haladtunk, mint felfele. 🙂 De végül megérkeztünk az első ellenőrző ponthoz, ahol kicsit pihentünk, megmosakodtunk és persze beolvastuk a QR kódot. Ekkor voltunk kb 8 kilométernél (se), és pár perccel több, mint 1 óra telt el. Ekkor még úgy tűnt, hogy meg tudjuk 4 órán belül csinálni a kört.

A zenélő kút – tényleg zenélt! 🙂

Innen egy kicsi városi (falusi?) futás következett, át Remeteszőlősön, majd a Nagykovácsi utat keresztezve újra egy erdőben találtuk magunkat. Én olvastam az itinerben, hogy innen most jó 2-3 kilométer emelkedő következik, amit egy futó kolléga meg is erősített, amint elhaladt mellettünk. Felfele többnyire sétáltunk, ahol enyhébb volt az emelkedő, vagy egyenes volt a talaj, ott futottunk. Egy helyen kicsit eltévedtünk (egyébként már másodszor, csak míg elsőre pár tíz méter után észrevettem, itt most pár száz métert futottunk, mire szóltam, hogy vissza kéne fordulni), gyanús is volt, hogy lejt a terep. 🙂 A második ellenőrző pont 16 kilométernél és 510 méteren volt. Kód olvasás, frissítés, és már indultunk is tovább (a Nagy-Kopasz hegyi kilátóig, főleg sétálva futás helyett). Ez volt az első hegy csúcsa a maga 557 méterével.

Második ellenőrző pont
QR kód olvasás a gyakorlatban.
Nagy-Kopasz kilátó
A Csergezán Pál kilátó a Nagy-Kopasz hegyen. Nem mentünk fel rá… 🙂

Innen egy ideig lefele vitt az út, előbb erdőben, majd rét és mező szélén, egészen amíg el nem értünk Nagykovácsi széléig. Ez a rész nagyon szép volt, az egyenesen vagy lejtőn futás miatt jobban is tudtuk élvezni a tájat és a környezetet, sokat beszélgettünk. Egy-egy helyen csodás kilátás tárult elénk. “Sajnos” megláttuk azt a hegyet is, amit utána kellett megmásznunk, hát, messziről sem tűnt kicsinek.

Szénás kör
Kilátás egy erdő széli pontról.

Ahogy kiértünk az erdőből úgy éreztük azt is, hogy egyre melegebb van, a napon kifejezetten kellemetlen volt már futni, csak az segített, hogy még mindig főleg lefele haladtunk. Nagykovácsi szélén volt egy kék kút, ott tartottunk egy kis pihenőt (mosakodás, kulacstöltés).

Ekkor következett egy kb 3 kilométeres szakasz, ami számomra a legnehezebb volt, főleg mentálisan. Poros, kavicsos autóúton kellett haladni, ami enyhén (hol kicsit jobban) emelkedett. Az itiner leírása alapján én azt vártam, hogy lesz itt 3 kilométer (szintről nem írt semmit), utána pedig ráfordulunk a Kutya-hegyre, ahol jön az igazi emelkedő, a második hegymászás. Most már tudom így utólag, hogy a szint több mint felét megtettük ezen a poros 3 kilométeren, de akkor valahogy csak a vége felé esett le, hogy ez a helyzet. Egyébként meg csak küzdöttük a métereket, hol futva, hol sétálva, már melegben, sokszor napon.

Egy forgókapun értünk vissza az erdőbe, és egy kis egyenes után jött is az igazi hegymenet. Itt meg sem próbáltunk futni, végig kaptattunk, tűző napon. Ez már nekem sem esett jól. Ráadásul a Kutya-hegy még nem a csúcspontja volt a körnek. 🙂 Jött egy kis lejtő, majd a talányos nevű jellegfa, mielőtt a végső emelkedőt megláttuk volna.

Szénás kör jellegfa.
A jellegfa.

A Nagy-Szénásra sem próbáltunk meg futni, kizárólag a gyaloglás jöhetett szóba. Sajnos a fénykép nem adja vissza a tényleges meredekséget…

Szénás kör, Nagy-Kopaszra felfele.
A Nagy-Kopasz hegyre felfele.

Nagykovácsitól a csúcsig több, mint 200 métert küzdöttünk le, de ha valami megérte, akkor ez biztosan. A Nagy-Kopasz tetejéről nem láttunk semmit, mert a kilátót kihagytuk, itt viszont – fák híján – nem állt semmi a kilátásunk útjába. Tényleg csodás volt onnan körbenézni a tájon, szinte teljes 360 fokban!

Szénás kör
A Nagy-Szénáson nagyon sok turista volt.
Nagy-Szénás
Erre vitt tovább a Szénás kör útvonala.

Itt a csúcson egyébként már 26.6 km-nél jártunk (hivatalosan a táv itt 25.7 km), és az időnk 3 óra 36 perc volt. Így biztos volt, hogy a 4 órából kicsúszunk, de az is, hogy bőven be tudjuk fejezni az 5 órás szintidőn belül. Ráadásul innen már csak lefele vitt az út, legelőször a harmadik ellenőrző pontig, ami egy kis pihenő helyen volt. Helyenként elég meredek volt lefele az ösvény, nem mindenhol lehetett normálisan, tempósan futni, de a gravitáció általában megoldotta a feladatot. Zsófi hősiesen küzdötte le az utolsó kilométereket, Solymárra beérve pedig tényleg már csak az utolsó kilométer volt előttünk. A művelődési házhoz visszaérve leolvastuk a cél QR kódját és rövid keresés után megtaláltuk a Mandula kávézót is, ahol egy kis frissítő elfogyasztásának kíséretében az érmeket is átvehettük.

Szénás kör érem
Az első teljesítéskor bronzérem jár, majd ezüst és a harmadiknál már arany.

A kávézóban egyébként volt szerencsénk a kör alapítójával, főszervezőjével találkozni, beszélgetni, nagyon kedves és motivált volt, látszott, hogy ez a hobbija. Mindkettőnk a fiaink születésnapján töltöttük ott a délelőttöt, meg is beszéltük, hogy sietnünk kell haza a születésnapozásra. 🙂 A búcsú előtt még a kötelező csoportkép, ami aztán a Szénes kör Facebook oldalára is kikerült. Végül 4 óra 20 perc alatt teljesítettük a távot, sétákkal, pihenéssel, fényképezésekkel együtt. Jól esett, nagyon jó kis futás volt. Büszke vagyok magunkra! 🙂

Manula kávézó
A “célfotó” az éremmel a Mandula kávézó udvarán.

A kis Szénás kör hivatalos távja 31.1 km, mi az eltévedésekkel 32 kilométert futottunk. Már kvázi előre eldöntöttük Nikivel, hogy ráhúzunk még egy kicsit és futunk egy maratoni távot, azaz 42.2 km-t. Így elköszöntünk Zsófitól és újra nekivágtunk a körnek, mármint az első kilométereknek. Kicsit gyorsabb tempót mentünk, de időközben két dolog változott. Egyrészt baromi meleg lett. Persze csak huszon pár fok (mi lesz majd nyáron!?), de nem esett jól. Másrészt a Jegenye völgyben iszonyat tömeg lett. Családok kirándultak, babakocsival, biciklikkel, és tényleg nagyon sokan voltak. Ahhoz képest, hogy reggel 8-kor szinte egy lelket sem láttunk, ez meglepett. Persze mi is visszajövünk majd gyerekekkel, tényleg szép hely, de így egy kicsit zavaros volt futni. Azért letudtuk, kellett még egy kis kitérőt tennünk a kilométerek miatt, és a végén Solymáron is köröztünk egyet, de meglett a 42.2. km.

A Szénás kör utáni kávézós, érem átadós fél órát nem számítva nem állítottam meg egyszer sem az órát, így lett 5 óra 18 perces terep maratoni időm. Ez 7:32-es átlag tempó, ami szörnyen lassú (New York-ban gyakorlatilag megvolt az 5:00-ás kilométer átlagom), mégis nagyon élveztem ezt a vasárnapot. És egyúttal újfent bebizonyosodott, hogy nem a táv, hanem a tempó öl. Nem mondom, hogy nem esett jól megállni a végén, vagy hogy nem fáradtam volna el. Nem lenne igaz. De sok edzés többet kivett belőlem, mint ez a kényelmes tempójú maraton. Este azért jól esett lefeküdni, de másnap már nem is éreztem a lábaimban a kilométereket. Most kedd reggel már alig várom a délutáni tempósabb futást.

Visszatérve a Szénás körre, még van néhány gyakorlati tapasztalat, amit megosztanék Veletek. Az egyik a Suunto-ra letöltött gps track. A navigáció végül igencsak hasznosnak bizonyult. Háromszor tévedtünk el (kétszer kicsit, egyszer nagyon) és mindháromszor a navigáció mentett meg. Én végig a papírra nyomtatott itinerrel futottam, és néztem, hogy mikor hol hogyan merre. Volt olyan szakasz, ami nagyon részletesen le volt írva, elvéteni sem lehetett, de azért olyan is, ami szinte megemlítve sem volt, és kicsit tanácstalan lettem volna a navigáció nélkül.

Szénás kör
A papír végig a kezemben volt, és sokszor olvasgattam is futás közben. 🙂

Szóval az van, hogy van amire nagyon jó ez a navigáció, és van amire tökéletesen alkalmatlan. Én, aki autós navigációkhoz (mondjuk Waze) szokott, nagyon fapadosnak érzem az egészet. Nem mutat semmilyen utakat, sem aszfaltos, sem turistát, csak egy kék csíkot, ami a követendő út. És persze északot, illetve úgy helyezi a “térképet”, hogy mindig előre van az előre. Viszont ha egy Y elágazáshoz érsz, akkor ez alapján biztosan nem mondod meg, hogy balra vagy jobbra. Erre tökéletesen alkalmatlan a navigáció. Ha T elágazáshoz érsz, vagy nagyon élesen fordul egyik vagy másik irányba a követendő út, akkor azért jó esélyed van. Amire viszont a legjobb, és ezt háromszor is bizonyította a gyakorlatban, hogy ha letérsz az útról, akkor azt hamar észreveszed. Egyszerűen elhagyod a kék vonalat a kijelzőn. Ráadásul nem csak az utat mutatja, hanem a szintet is (a teljes táv megbontásában, azaz látod, mikor és mekkora hegyek jönnek). Ez szuper funkció. Összességében nagyon hasznos volt, biztos, hogy fogom használni még.

Kétszer futottam már a Panoráma körön a hátizsákommal és a camel bag-gel, így nagy meglepetés nem ért. Kényelmes így inni, futás közben, csak a számba kapva a szívókát. A zsebkendőt (persze náthás voltam még) és a telefont is jól bele lehet tenni az oldalsó zsebekbe. A hátsó zsebhez jól jön a baráti segítség, vagy muszáj levenni a táskát, de a hasznosság felül írja a kényelmet. Összességében teljesen jó volt, nem volt zavaró, nem dörzsölt ki, nem akadályozott semmiben. Egyedül a víz lötykölődése az, ami idegesít, ez ellen nem tudom mit lehetne tenni…

Április végén Nikivel (és lehet, hogy még egy UB-s csapattárssal) újra lefutjuk a távot, megyünk az ezüst éremért. 🙂 Abban biztos vagyok, hogy 4 órán belül végzünk majd, de nem tudom mennyivel. Sok szakaszon gyorsabbak leszünk, de az emelkedőket nem hiszem, hogy lényegesen gyorsabban tudnánk teljesíteni. Azért nem olyan egyszerű ez a 31 kilométer a sok szinttel. És hát az aranyérmet sem hagyhatom ki, most játszom a gondolattal, hogy valamikor, majd a nyár elején, szigorúan kora hajnalban, egyszer neki vágok majd egyedül is és megnézem, hogy mi az a maximum ami kifér belőlem ezen a körön. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük