Győri futás

Tegnap délelőtt elmentem futni Győrben, a Pünkösdierdő városrészben. A városrész vicces megnevezés, hiszen ez konkrétan egy erdő, a Mosoni-Duna és a Rába találkozása előtt, a Mosoni-Duna mellett. Én végig a Mosoni-Duna mellett futottam a töltésen. Gyönyörű volt, egyik oldalon a folyó és az ártér, másik oldalon az erdő, őszülő fákkal.

Mosoni-Duna, Győr
Mosoni-Duna

Az idő is nagyszerű volt, enyhén hideg, de napos. Odafele nem tűnt fel, hogy fújna a szél, de visszafele igen, akkor szembe szél volt, de kibírható. Bár a lenti képen gyakorlatilag csak én látszom, azért összességében sok futó volt.

Mosoni-Duna futás
Töltés a Mosoni-Duna mellett

Maga a futás CsontiRun útmutatása alapján egyébként három részből állt. Volt egy bemelegítő 2 kilométeres szakasz, ezt 6.04-es kilométer átlaggal futottam. Utána az volt a kérés, hogy egy erős, tempós 2 kilométer következzen. Igyekeztem is, 4:48-as tempó jött ki belőlem. Utána terv szerint 1 km levezetésnek kellett volna következnie, de nem bírtam ki, hogy ilyen szép környezetben ne fussak többet: végül 4 km lett a levezetés (6:07-es tempóval).

2 hozzászólás “Győri futás” bejegyzéshez

    1. Kedves László!
      Köszönöm a pontosítást, korrekciót és egyben elnézést a felületességért.
      Nagyon szép hely volt, remélem, hogy tudok még futni a Püspökerdőnél!
      Üdv,
      Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük