Edzések, edzések, edzések…

Az elmúlt hetekben kicsit megritkultak a bejegyzéseim. Egyrészt itt volt a nyaralás, egy kis szünet, ami azért kellett már. Másrészt elfogytak a versenyek, és egy kicsit a számomra izgalmas témák is. Maradtak csak az edzések… Azért futás közben sokszor jönnek gondolatok és most már összegyűlt belőlük annyi, amiről gondoltam érdemes egy kicsit írni.

Még mindig nem tértem magamhoz az eltévedős szegedi félmaraton kapcsán. A szervezők végül is a körülményekhez képest fair-ek voltak, válaszoltak a panaszomra, kivizsgálták az esetet. Megértem őket, nekik sem lehet könnyű, hiába fizetnek az önkénteseknek, azok nem mindig teszik a dolgukat. Persze ettől még az én kedvem nem lett jobb, volt egy jónak kinéző versenyem, amit ilyen külső tényezők tönkretettek. Ami bosszant, hogy már április elején az 1 óra 40 perces időért futottam Prágában, amit azóta sem sikerült megfutnom, pedig biztos vagyok benne, hogy simán kéne hoznom (és nem elbizakodottságból). Na mindegy, ilyenkor mindig pozitív energiává formálom ezt a dühöt, és még elszántabban edzek. Bár félmaratont nem futok már a maratonok előtt, de egyszer majd még biztosan.

Ami még sokszor eszembe jut mostanában az az, hogy nyáron futni egyszerűen szar. Elnézést a szóhasználatért, de hát tényleg ez van. 🙂 Napközben szerencsére csak egyszer vagy kétszer voltam olyan hülye, hogy futottam, például Kaposváron egyből 25 kilométert – olyan is lett. De még késődélután is tűz a nap, 30+ fok van, egyszerűen meg lehet halni. Ha esik az eső, az még rosszabb, mert akkor még jön a pára is. Késő este és persze hajnalban egy kicsit elviselhetőbb, de az az igazság, hogy az utóbbi 1-2 hétben ilyenkor is bőven 25 fok felett van a hőmérséklet. Még el sem kezdek futni, már izzadok.

Persze télen a meleg hiányzik, nyáron a hideg, de azért ha visszaemlékszem, hidegben jobb volt futni: fel lehetett öltözni. Nyáron nincs nagyon mit tenni a meleg ellen. Persze lehet inni, ezt igyekszem mindig megtenni, de összességében nem sokat segít. Csak abban bízom, hogy edzem így is lelkiismeretesen, és majd ha jön az ősz, a hűvös idő, akkor varázsütésre sokkal jobban fog menni a futás és érzésre is sokkal jobb lesz. Meglátjuk, bár előtte még egy augusztust ki kell bírni.

A másik ami feltűnt – bár lehet, hogy tapasztalt futóknak egyértelmű – hogy délutánonként jobban megy a futás (a meleg ellenére is), mint hajnalban. Pedig a legtöbbször hajnalban futok, a munka és család miatt ezt a legkönnyebb megoldani. Felkelek, iszom egy kicsit, esetleg egy müzli szelet vagy joghurt, hogy ne éhgyomorra menjek és már indulok is. Marci azért felvilágosított, hogy ez kicsit hard core, mármint semmi gond, lehet így futni, de tényleg nem az optimális teljesítményt hozza ki az emberből. Sokszor érzem én is, hogy ugyanaz a tempó nehezebben megy reggel, mint délután.

Strava account
Strava oldalam eleje

Tegnap délután például egy egész ígéretes edzést teljesítettem. Bár füllesztő meleg volt (eső utáni párával), mégis jól ment a futás. 4 km bemelegítés (5:12) után 5 km 4:51-gyel, 3 km 4:40-nel majd 1 km 4:31-es tempóban, és a végén egy nagyon erős 500 méter 4:06-os tempóban (köztük 400 méter laza kocogás). Tudom, hogy sokaknak a 4 perc körüli tempó az utazó tempójuk, nekem pedig a nagyon erős, már-már sprint kategória, de tegnap jó erőben voltam és viszonylag könnyen futottam 14 km futás után is.

Hétfőn pedig megfutottam az első 25 kilométernél hosszabb távom! Igaz, “csak” kicsivel lett hosszabb, 27 km, de akkor is jó érzés volt. Bár kora hajnalban futottam, és nem is éreztem magam erőm teljében, de viszonylag könnyen meglett a 27 km. Az első 20 km-t 5 perc körüli tempóban mentem, az utolsó hetet pedig kicsit gyorsabban, 4:50 körül. Igaz, sokat kellett a végén már frissítenem és végül jól esett megállni is, de azért örülök, hogy aránylag könnyen lefutottam.

Már csak kicsit több, mint 6 hét van a Berlin Maratonig, ez nagyon gyorsan el fog menni. Még van lehetőség pár keményebb hétre, kíváncsi vagyok hogyan veszem majd az első 30+ km-es futásom. Több, mint 10 hónapja készülök már, sok munka és edzés van bennem, és persze a következő néhány hét még fontos lesz, azért a felkészülés nagyja már mögöttem van. Azt nem mondom, hogy úgy érzem, hogy készen állok már, de lehet ilyen érzés soha nem is lesz egy maraton előtt. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük