Az első 30 km

Kicsit tartottam az első 30 kilométeremtől. Nem tudom miért, valószínűleg csak olyan soknak tűnt. 🙂 Bár a felkészülés során az első félmaratonom elég jól sikerült, a 25 kilométer első három próbálkozása nem volt éppen sikertörténet. És ugyanúgy jártam két hete az első 27 kilométeremmel. Azt sikerült ugyan az edzésterv szerint lefutni, de a vége elég szenvedős, kicsit belassulós lett.

Most sem készültem tökéletes előjelekkel a hosszú futásra. Szombaton Balatonbogláron voltunk a családdal, és persze nekem sikerült a gyerekeket valamilyen bőven boka felett érő kavics tengerben körhintáztatnom – a lényeg, hogy estére tiszta izomlázam lett a vádlijaimban. Gondoltam is, hogy na ez szuper, pont a 30 km előtt. Szerencsére másnap reggel már nem éreztem. Akkor csak a Polar órám hagytam otthon, és jöhettem haza a Margit-szigetről érte (most kocsival mentem).

Ami viszont nagyon pozitív változás volt, az az időjárás. Szombatra lehűlt a levegő és ez kitartott vasárnap hajnalra. 5:15-kor kezdtem futni, ekkor még bőven 20 fok alatt volt a hőmérséklet. Szerintem ilyen hetek óta nem volt. Szinte friss és hűvös volt a levegő. Persze mire háromnegyed nyolcra végeztem, addigra azért már tűzött a nap, és a levegő is gyors felmelegedésnek indult, de árnyékban még teljesen jó idő volt.

Egyébként még részben az időjáráshoz kapcsolódik, hogy ez volt az első futásom futópóló nélkül. Már előre kigondoltam, hogy ezt így fogom csinálni. Az utóbbi hetekben még szinte el sem kezdek futni, már folyik rólam a víz, a pólóm egy kilóval nehezebb és persze kidörzsöli a mellbimbóm. Van ilyen-olyan csoda tapaszom persze, de nem igazán váltak be. Szóval pár hete elhagytam a pulzus mérő pántot, tegnapra pedig a pólót is. Jó döntés volt, egyáltalán nem hiányzott, sőt, igazából rájöttem, hogy jó időben semmi értelme a pólónak… Azért rövidebb futásokra felveszem, mégis csak városban vagyunk, de a hosszúakon lehet, hogy mellőzni fogom.

Póló nélkül
Jó döntés volt futópóló nélkül futni, nem sok szükség volt rá…

Az edzéstervem úgy szólt, hogy fussak 30 kilométert, amiből az utolsó 7 legyen kicsit gyorsabb, mint a tervezett maratoni tempóm (5:00). Ezt én le is fordítottam magamnak úgy, hogy a célidőm 2 óra 35 perc, mert első 23 km 5:00-5:05 körül, utána 7 km 4:50-4:55 körül, a frissítésekre meg rászámoltam jó pár percet.

A futás jól indult, tényleg hűvös volt, szerintem ez nagyon sokat segített. Tudtam tartani az 5:00 körüli tempót (5:05 és 4:55 közötti km-ek). Elhatároztam, hogy minden körben fogok frissíteni (azaz inni valamelyik csapból a szigeten), ez plusz 15-20 másodpercet jelentett abban a kilométerben. Egy idő után belemelegedtem és stabilan 5 perc alatti időket futottam, igaz, csak pár másodperccel.

Amikor húszon túl voltam, akkor éreztem, hogy még nagyon jó erőben vagyok. Persze nem akartam elfutni magam, de éreztem, hogy ez ma menni fog. Már a 23. kilométeren 4:50-et futottam, és utána igyekeztem minimum ennyit az előre kért utolsó 7 kilométeren. Persze itt is voltak frissítések (akkor plusz 15-20 másodperc), de nagyon jól sikerült tartanom a tempót, sőt, voltak 4:41-es, 4:43-as kilométereim is. Az utolsó, 30. kilométerre is maradt tartalék, végül az lett a leggyorsabb köröm 4:38-cal.

Annak örülök, hogy végül nagyon jól kijött az, hogy a végére bőven maradt energiám beleerősíteni. A negatív split is összejött ezeknek megfelelően, az első 15 kilométert 1:15:47 alatt futottam (frissítőkkel együtt), a második 15 kilométert viszont már 1:13:37 alatt. Ez elég nagy különbség, innen is látszik, hogy van még bennem tartalék, az elejét is tudnám egy kicsit gyorsabban futni. Persze az eddigi legjob 25 kilométeres futásomhoz képest is van bennem tartalék, volt, amikor annak minden 5 kilométere 25 perc alatti idővel ment, itt most az első 4 x 5 km nekem még felette volt.

Ami még relatíve új volt nekem ezen a futáson, az a sótabletta használata. Két hosszú futás során már használtam korábban, most is tudatosan készültem rá. 1 óra (kb 12 km) és 2 óra (kb 24 km) futás után vettem be őket (összesen kétszer két tablettát), amikor amúgy is éppen ittam valamelyik csapból. Nekem segítenek, bár persze nem tudom milyen lett volna nélkülük. Marci javaslatára szedem őket, mert a Mercedes futáson volt egy furcsa élményem. Akkor elég sokat frissítettem, ittam, a tűző nap és nagy meleg miatt eléggé szomjas is voltam. Aztán a vége felé, bár még mindig szomjas voltam, hiába ittam, csak a hasamban lötyögött a víz. Nagyon furcsa érzés volt, hogy egyszerre vagyok szomjas és ugyanakkor tele is van a hasam vízzel. Nem volt jó érzés így futni.  Nos, megtudtam Marcitól, hogy hiába iszom vizet, mert van olyan, hogy nem tud felszívódni. Ez pedig azért van, mert az izzadtsággal nem csak vizet veszítek, hanem sókat is. Ez azért fontos, mert a víz felszívódásához is kell a só, és ha vészesen kiürül, akkor hiába iszom, a gyomor nem szívja fel a vizet. Sőt, még olyan is van, hogy vízmérgezés. 🙂 De ezt most hagyjuk, a lényeg, hogy a frissítés hatékonysága miatt is jó a sókat fogyasztani (meghatározott táv és tempó felett persze), és egyébként is kellenek, az izomgörcsök, fáradékonyság elkerülése végett.

Persze jók a sportitalok is, amik tartalmazzák az alapvető sókat. Nekem amiért bejön a sótabletta, az a mérete. Könnyű magammal vinnem, nem kell egy palack isoval a kezemben futnom, vagy a hátamra vagy a derekamra szíjaznom. A tabletták nem túl kicsik, de néhány korty vízzel azért könnyen lenyelhetőek.

Sótabletta futáshoz
Az általam használt sótabletta – bár gondolom millióféle van.

Most már több, mint 10 hónapja edzek, és nyilván nagyon látványos a fejlődés is. Még az első, november végi félmaratonomon futottam nagyjából 5:00-ás tempóban (ami akkor nagyon durva elfutásnak számított), és nem is bírtam a végéig, az utolsó 1-2 kilométeren jelentősen belassultam. Az 1:46:26-os időmnél most a 30 kilométeres edzés első 21.1 kilométerén egy kicsit futottam csak jobbat, de micsoda különbség, hogy utána nem véget ért a futás, hanem még jött 9 kilométer, amiből 8 még ráerősítés volt, 5:00 helyett 4:50 alatti tempókkal. És úgy fejeztem be a 30 kilométert, hogy érzésre talán még a maratont is le tudtam volna futni (aztán lehet, hogy 35-nél meghaltam volna persze :)).

Úgy kezdtem ezt a mai bejegyzést, hogy kicsit tartottam a 30 kilométeres futástól. Csak két és fél óra volt, de a végére eljutottam oda, hogy most a maratontól sem tartok. Úgy érzem, készen állok rá, és ha normálisak a körülmények (azaz nincs dög meleg), akkor most már elhiszem, hogy meg fogom tudni futni azt a 3 óra 30 perces időt – ami sokáig csak álom volt. 5 hét múlva Berlinben kiderül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük