Hétfő reggel elmentem egy hosszabbat futni. Aki ismeri CsontiRun-t, az tudja, hogy ezt a feladatot biztos nem ő adta, és így is van. Őszinte leszek, jelenleg több edző között próbálom megtalálni azt, aki (nyilván szubjektív alapon) számomra a legjobbnak tűnik, vagy mondjuk úgy, hogy hozzám a leginkább passzol. CsontiRun az egyik, róla már írtam röviden. Időközben egyik kollégám ajánlotta Flander Marcit, akit ismer, és aki profi triatlonista. Pénteken beszéltem vele telefonon, és a hétre készített nekem egy próba edzés tervet. Illetve időközben az Ensport-tól is megkaptam a beígért edzéstervet a Training Peaks felületen (amely program elég jól néz ki így elsőre). Marci és az Ensport edzésterve egyébként elég jó fedésben van, CsontiRun teljesen más irányt képvisel.
Szóval a Marci által adott cél hétfőre az volt, hogy 60 percet fussak egy közepes tempóban, a középső harmadában 4 x 400 méter erős lendületes futással, a végén pedig 4 x 100 méter repülővel.
Mivel a Spar Maraton Fesztiválon a 10 km-es távot 53:02 alatt futottam, úgy, hogy a végét azért meghajtottam, azt tippeltem, hogy kicsit lassabb tempóval, de a közbeiktatott erősebb távok miatt a megcélzott 1 óra alatt is valahol 10+ kilométernél fogok végezni.
Az első 20 perc kb 5:35-ös tempóban, alig valamivel a laktát küszöböm felett (136-os pulzussal) telt, kellemes volt. A középső 20 percben futottam a gyorsabb 400-akat, ezzel 5.20 körülire ment le a kilométer átlagom, a pulzusom pedig 151-re fel a lendületesebb távok végére. Az utolsó 20 perc újra kocogósabb volt, tartottam az 5:35-ös időket, de már csak 141-es pulzussal tudtam.
Végül a 10 kilométert 54:30 alatt értem el, ami másfél perccel lassabb a Spar Maraton Fesztiválon futott időmnél. Viszont tényleg kocogtam, azaz ha verseny lett volna, biztos vagyok benne, hogy legalább ennyit (másfél percet) tudtam volna javítani az 53:02-es időmön. Jó erőben éreztem magam. Az utolsó pár percben volt 4 x 100 méter repülő, emiatt az utolsó kilométerem 4:45-ös idejű lett. A végére kellemesen elfáradtam, de nem voltam hulla. 60 perc alatt így 11.2 kilométert futottam, ami (10+ éve) a legtöbb, amit futottam.
November végén megyek Siófokra harmad maratont futni, biztos vagyok benne, hogy a 14 kilométer menni fog. Persze kérdés, hogy milyen idővel, és oda kell figyelnem, hogy ne fussam el az elejét, de az nem lehet kérdés, hogy le tudom-e futni.