Már írtam róla, hogy vasárnap egy hosszabbat futottam a Margitszigeten. Egész pontosan a leghosszabb futásom a felkészülésemben, 1 óra 27 perc alatt 15,87 kilométert. Persze elfáradtam a végére, de éreztem, hogy maradt bennem, akár kilométer, akár idő tekintetében.
Ezt a futást egy felkészülési futásnak szántam a most hétvégi K&H mozdulj! harmadmaratonomra, ami ugye 14 kilométer. Tudom, hogy egy versenytáv lefutásához nem kell edzésen ugyanazt a távot lefutni, de én azért az első 10 kilométeres versenyem előtt is lefutottam a 10 kilométert, és most is le akartam a 14-et, csak, hogy érezzem, hogy milyen, mire készüljek. Persze a maratont nem fogom, de ezek azért még kezelhető távok.
A lényeg az, hogy Horváth György, aki tavaly előtt és tavaly is lefutotta a New York Maratont, egy Facebook hozzászólásban jelezte, hogy szerinte nyugodtan bevállalhatom a félmaratont is, ha másért nem, csak önbizalom növelésnek. (Plusz ott lesz ő is és beszélhetünk a New York-i tapasztalatairól.) Igazából csak ennyi kellett, hogy elgondolkozzak én is azon, hogy hát miért ne? Ha majdnem 16 kilométert le tudok futni és ráadásul a végén még úgy is érzem, hogy maradt bennem, akkor miért ne próbálhatnám meg a 21-et?
Szóval még vasárnap írtam a Futanet-nek, hogy van-e mód a harmadmaratonos nevezést félmaratonra változtatni és ezt végül tegnap este meg is tettem. Így szombat helyett vasárnap megyek Siófokra és 14 km helyett 21-et fogok futni. Kicsit azért izgulok, mert a 21 kilométert nem gyakoroltam el előre. 🙂 Na jó, azért tényleg nagyon bízom benne, hogy meglesz, és ha már verseny, akkor legyen meg 2 órán belül, az egy szép cél!
A hét további részében pedig egy kicsit több pihenést és kevesebb futást tervezek, mert eddig kétszer bejött már a plusz pihenés, igaz ugyan, hogy véletlenül (egyszer kisebb sérülés egyszer pedig kisebb betegség miatt).
Egy ideje foglalkoztat már a kérdés: tényleg a legolcsóbb sport a futás, mert nem kell hozzá semmi, vagy ez is ugyanolyan drága végül, mint bármi más?
Bevallom, túl sok összehasonlítási alapom nincs. Régen (10+ éve) futottam, mellette fociztam, és bicikliztem csak. Futáshoz biztos, hogy valamilyen sima, olcsó sportcipőm volt csak, és egy rövid nadrág, plusz néhány otthon nem annyira használt póló. A foci hasonló volt, ahhoz csak egy labda kellett (egy gagyibb, mert a grundon úgy is minden labda hamar tönkrement), meg persze egy-egy mez a kedvenc játékosod nevével, persze nem a márkás, hivatalos fajta, hanem az ezer forintos kínai. Biciklink talán egy jobb volt, de biztos nem olyan, amit ma vennék ha a biciklizést sportként űzném. Más sport híján, illetve úgy általában az elmúlt 10 évben bármilyen sport híján tényleg nincs semmilyen rálátásom, hogy melyik mennyibe kerül.
Mégis mindenhol azt lehet olvasni, hogy fussunk, mert az a legolcsóbb sport. (Még ha én persze nem is emiatt döntöttem a maraton mellett.) Csak egy cipő kell hozzá és már mehetsz is. Egyes oldalak legalább leírták, hogy rendes cipőre tényleg ruházz be, mert bár nem olcsó, de az az egy, ami nélkül nem érdemes neki indulni. Szóval egy cipő és más semmi. Ehhez képest én az elején (aznap, mikor eldöntöttem, hogy le fogom futni a New York Maratont) erről még nem tudtam, azt hittem a cipőm is megvan. Tényleg csak fel kell vennem, lemenni és futni.
Hát, ehhez képest eltelt 6-7 hét, és már egy kisebb vagyont áldoztam a futásra. Kezdődött a már bemutatott futócipő cserével. Ez ugye 38 ezer Ft volt, viszont tényleg megérte, írtam már róla, hogy ez egy jó döntés volt.
A következő kiadások a versenyek voltak. Ugye futottam már a Spar Maraton Fesztiválon, de neveztem további versenyekre is (K&H mozdulj! harmadmaraton, szegedi futóverseny, Zúzmara Fesztivál, Spuri Balaton Félmaraton). A Spar-ra az utolsó pillanatban neveztem (ezt sem bántam meg), ezért 7 ezer Ft volt a nevezési díj, de a többi verseny is kb ilyen nagyságrendben mozog. Könnyű kiszámolni, hogy ez 5 verseny, máris 35 ezer Ft.
Két hét sem telt el és elmentem a már szintén bemutatott teljesítménydiagnosztikára. Ez persze nem kötelező a futáshoz, viszont az az igazság, hogy ezt sem bántam meg. Tudom, hogy van aki a pulzuskontroll ellen van, és 50 meg 100 éve is futottak versenyeket az emberek ilyen vizsgálatok nélkül is, mégis úgy voltam és vagyok vele, ha már ilyen fejlett a technika, akkor használjuk ki. Sok érdekeset megtudtam magamról és a futásról, így bár 28 ezer Ft-ba került, de most is azt mondom, hogy megérte.
Egy-két napra rá – pont a teljesítménydiagnosztika hatására – vettem egy pulzusmérő órát. Ekkor már kezdett sok lenni a hirtelen jött kiadás a futásra, így a lehető legolcsóbbat vettem meg, egy Timex órát, amit még exportálni, szinkronizálni sem lehet, de azért a célnak megfelel. Ez 20 ezer Ft volt, szerintem nagyon jó vétel, azóta is folyamatosan használom. Az más kérdés, hogy hosszú távon kell majd egy jobb, de a célnak akkor és egyelőre most is megfelelt.
A következő kiadás csoport a futó ruhák voltak. Volt egy-két rövid nadrágom és pólóm, de ahogy bejött a hideg, bővítenem kellett a ruhatáram. Hervisben és Dechatlonban vásároltam, igyekeztem az akciós, normális árú termékek között válogatni, de néhány nadrág, futófelső, póló, zokni, sapka, kesztyű és már meg is volt egy nagyobb adag költés. Nyilván ezeket sem bántam meg, a nadrágok kifejezetten jók, melegek, kényelmesek, nem fázom bennük, nem gátolnak a mozgásban. És ugyanez elmondható a hosszú ujjú felsőkről is. De azért mégis csak belekerültek néhány tízezer forintba.
Még három dologra áldoztam az elmúlt egy-két hétben nagyjából hasonló összegeket (10+ ezer Ft): személyi edzőre, egy sporttáplálkozási tanácsadásra (erről majd írok külön) és egy SMR hengerre.
Nem kell fejszámolónak lenni ahhoz, hogy már most több, mint 200 ezer forintot költöttem futásra, miközben elvileg ez a világ legolcsóbb sportja. Persze tudom, sok olyan tétel van itt, amit kihagyhattam volna, vagy ami akár “luxus” (mondjuk a teljesítménydiagnosztika vagy a sporttáplálkozási tanácsadás, esetleg az SMR henger), mégis, így utólag sem mondom azt egyikre sem, hogy felesleges vagy haszontalan volt. Sőt, egyelőre úgy érzem, hogy hosszú távom megérte ennyit beruházni az elején. Remélem most már tényleg csak a futás van hátra. 🙂
A vasárnapi Spar Maraton Fesztivál 10 kilométeres távja alatt többször is volt időm elgondolkodni azon, hogy vajon miért is jó elindulni egy versenyen. Miben jobb egy futóverseny egy sima edzésnél, és mi az, amiben inkább rosszabb? A lista természetesen teljesen szubjektív, kizárólag az én véleményem és megélésem türközi. 🙂
A futóverseny előnyei
Hangulat
Ezt nyilván nem kell túl mélyen elemezni, rám nagyon pozitív hatással volt. A felvezető műsor, a zene, a szurkolók a pálya szélén, a tömeg, a lezárt városon át futni mind olyan faktor, ami miatt szerintem érdemes versenyen elindulni. Lehet, hogy van akit zavar, nekem kifejezetten tetszenek ezek a körülmények, motiválnak. Igazság szerint meg is lepődtem, hogy milyen sok szurkoló van, spontán vagy kevésbé spontán zenekarok, dudák, DJ-k. Az út mellett szurkoló családomról már nem is beszélve. 🙂
Elég idő a bemelegítésre
Tudom, hogy ennek nem kéne verseny függőnek lenni, nálam valahogy egy kicsit mégis az. Edzések alkalmával nincs túl sok kedvem bemelegíteni. Persze tudom, hogy kell, csinálom is, de akár munka után késődélután, akár hétvégén reggel, igazából minél hamarabb futni szeretnék már. A versenyen ezzel szemben azért illik időben odaérkezni és jobb híján sokkal több időt töltöttem el bemelegítéssel, mint általában otthon, egy edzés előtt. Nem tudom, hogy ennek hatása-e, vagy az új cipőnek, de semmi problémám nem volt futás közben sem, illetve utána sem.
Versenyhelyzet
Engem feldob, hogy verseny van, hogy tudom másokhoz viszonyítani magam. Értem én, hogy a futóversenyen, főleg hosszú távfutásnál, illetve olyan amatőr szinten, ahol én vagyok, csak az számít, hogy beérjél, illetve csak magával versenyzik az ember. Mindenhol azt olvasom, hogy csak magamra figyeljek, fussam a saját tempóm. Ez logikailag rendben is van, és igen, tényleg fontos, hogy ne fussak gyorsabban, mint ahogy tudok, hiszen a saját célba érkezésem veszélyeztetem. Sőt, még az is feltűnt, hogy most már fesztiválnak hívják a hétvégi eseményeket és nem futóversenynek. 🙂 Mégis, nem tudok mit tenni, ha ez engem valamilyen szinten feldob. Az az igazság, hogy egy verseny nagyobb teljesítményre sarkall, mint egy edzés. Soha nem leszek versenyben helyezésekért, de mindig lesznek előttem futók, akiket érdemes utolérni. 🙂 Szerintem ez előny és nem hátrány.
Változatos pálya
Az eddig nem túl sok hétre visszanyúló edzési történetemben nem nagyon erőltettem meg magam változatos helyszínek tekintetében. Lementem a lakásból és futottam néhány kört a környéken. Van egy kör néhány háztömb körül ami nagyjából egy kilométer, azt szoktam sokszor lefutni. Nem túl izgalmas, cserébe kiszámítható. Nos, ehhez képest a verseny igazi felüdülés volt. Nem csak azért, mert egyébként a futók elől elzárt utcákon lehetett futni, hanem mert eleve más volt, mint ahol – idő szűkében – én futni szoktam.
Hétvége faktor
Utoljára, de talán nem utolsóképpen nekem nagyon nagy élmény volt a verseny, segített feltöltődni a következő hetek edzésére. Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy olyan volt, mint a hétvége egy héten. A sok szürke hétköznap (edzések) után kell egy kis kikapcsolódás (verseny), ami segít, átlendít a rá következő hétköznapokra (további edzések).
A futóverseny hátrányai
Tömeg
Hát igen, ami a hangulat oldalon előny, az a konkrét futás szempontjából inkább hátrány. Lehet, hogy alulbecsültem magam és túl hátulról indultam, de van egy olyan érzésem, hogy előrébb sem lett volna sokk jobb a helyzet. Sokan voltunk, és tömegben nehéz egyenletes tempót futni. Folyamatosan figyelni kell, hogy ki van előtted, körülötted, előre gondolkozni pár lépést. Bármilyen tempóban is futottam, előbb-utóbb utolértem valakit, aki mögé vagy beragadsz egy leheletnyivel lassabb tempóban, mint ahogy neked kényelmes lenne, vagy meg kell előznöd, amihez megint csak gondolkodni kell, hogy mikor, merre, hogyan. Amennyire a versenyhelyzet segített javítani az időeredményemen, a tömeg valószínűleg inkább rontott rajta. Egy edzésen, jellemzően üres terepen nincsen ilyen hátráltató körülmény, tudsz a saját tempódban futni. Igaz, versenyhelyzet sincs, ami fokozná a teljesítményt.
Szabadidő
Nyilván egy rövid bemelegítés után lemenni néhány kilométert futni sokkal rövidebb idő, mint egy versenyre kilátogatni, még akkor is, ha történetesen közel volt a lakóhelyemhez. 9:30-kor indultam és 11:45-re értem haza, ami csak két és negyed óra. Nem sok, de azért több, mint egy egy órás futás a közelben. És akkor a következő verseny a Balatonnál lesz, ami azért nem a szomszéd.
Nincs idő gondolkodni
Edzés közben, az üres utcákon, az “unalmas” köröket futva van idő bármit végiggondolni. Mi történt aznap, mit fogok este vagy másnap csinálni, milyen elintéznivalóim vannak, milyen legyen az edzésterv, és még millió kérdés. Jó kikapcsolódni, jó olyanokon gondolkodni, amire egyébként munka közben vagy otthon nem jut idő. Hát, a verseny során sem jut idő. Ott jobban figyeltem a tempómra, a pályára, a futótársakra, a frissítő pontokra. Ott végig a futásra, magára figyeltem. Ez persze teljesen rendben van egy-egy versenyen, de én azért szeretem az edzések nyújtotta lehetőséget a dolgok átgondolására.
Mint látható, sokkal több előnyét, mint hátrányát éreztem a versenynek, így szinten biztos, hogy minél többre el fogok menni, mert egyszerűen jól éreztem magam rajta. Plusz tényleg adnak egy kis változatosságot, motivációt, megtörik a felkészülés hosszú heteit.
Tegnap lefutottam az első (újkori) versenyem, a Budapest Maraton Fesztiválon, a 10 kilométeres távot. Nagyon jó érzés volt, végig jól éreztem magam, jó volt futni – nem bántam meg egyáltalán, hogy beneveztem az utolsó pillanatban.
Több bejegyzést is fogok majd írni a versennyel kapcsolatban, ebben a bejegyzésben most elsősorban arról írok, hogy milyen volt a futás, hogyan éreztem magam.
Szerencsére a Hősök tere elég közel van hozzánk, így elég volt 9:30-kor elindulnom otthonról, hogy 9:50 körül odaérjek. Volt időm bemelegíteni, és kb 10 perccel a rajt előtt már be is álltam. 5:45-ös átlag kilométeridőt írtam a nevezési lapra, így a 4-es szektorba kerültem. Itt láttam, hogy milyen baromi sokan vannak, előttem és mögöttem is… Hatalmas volt a tömeg, ami persze jót tett a hangulatnak.
Rajt előtt
Az persze furcsa volt, hogy mikor megtörtént a rajt, akkor ahol én voltam, ott még sokáig egy helyben álltunk. Majd kisebb sétákkal kerültünk egyre közelebb a start helyre, amin ha jól emlékszem már 3:45-öt mutatott az óra, mikor elkezdtem futni. Persze tudtam, hogy mindenkinek egyéni időmérése van, így ez nem zavart, de azért jól mutatta, hogy milyen sokan voltunk.
A tömeg a későbbiekben is éreztette hatását. Az első pár száz méteren csak lassan lehetett kocogni. Amerre néztem futók, előzni egyáltalán nem volt egyszerű. Persze nem is nagyon akartam, úgy voltam vele, hogy csak megyek, amúgy sem baj, ha lassú a tempó az elején, legalább biztos nem futom el magam. Igazából ettől az egytől tartottam, ezért is akartam kipróbálni a versenyt, hogy mennyire nehéz megállni, hogy ne fuss túl gyorsan a jó hangulatban az elején. Hát, egyáltalán nem volt nehéz. 🙂 Az lett volna a nehéz, ha túl gyorsan akarok futni. Persze lehet, hogy túl hátulról indultam.
Az Andrássy úton azért már egy kicsit jobban lehetett haladni, köszönhetően a szélességének. Tudtam és tudom, hogy nem szabad, de hamar találtam egy-két futót, akiket kinéztem magamnak és próbáltam tartani velük a lépést. Nem voltak túl gyorsak, de az átlagnál azért gyorsabbak, így mögöttük tudtam jönni. Néha-néha lemaradtam mögöttük, mert igyekeztem odafigyelni, hogy nehogy túl gyorsan menjek.
Andrássy út
Az Andrássy út után, a Nagymező utcában megint összetorlódott a mezőny (a szűk utca miatt), ez nem esett túl jó. Nem mentem valami hatalmas tempót, próbáltam a saját 5:30-as, esetleg 5:20-as kilométer átlagom futni, de ez érezhetően egy kicsit gyorsabb volt, mint a körülöttem lévők sebessége (akik előtt szintén voltak). Nehéz volt előzni, de egy éppen csak kicsit lassabb ember mögött futni sem volt túl jó érzés, nem akartam beállni. Aztán a Nyugati felüljáró után – bár még mindig nagyon sokan voltunk – már nem éreztem annyira a tömeget, onnan már úgy ahogy tudtam a saját tempóm futni.
Azt a saját tempóm, ami meglepően gyors volt (magamhoz képest persze). 5:45-öt írtam a nevezési lapomra. Múlt hét hétvégén, amikor sikerült elsőre (mármint az elmúlt 10 évben elsőre) lefutni a 10 kilométert, akkor 5:40 körül futottam a kilométereket. Sejtettem, hogy most kicsit gyorsabb leszek, hiszen verseny van, de nem akartam túl gyors lenni az elején, nehogy ne bírjam a végét.
5:40 helyett előbb 5:30-at, majd 5:25-öt futottam, elsősorban azért, mert követtem egy-két futót, amit persze nem szabadott volna. Tudom én, hogy mindenhol le van írva, hogy csak magadra figyelj, csak a saját idődre és biztos ne menj annál gyorsabban. De hát mit csináljak, ha “verseny” van. Akarva, akaratlanul is követsz valakit, másokat azért figyelsz, hogy megelőzd őket. Nehéz semlegesen futni, hogy senkire sem figyelsz, csak mész a saját tempódban. Legalábbis nekem nem sikerült. Azért annyira észnél voltam, hogy ne menjek irreálisan gyorsan, de így is gyorsabban mentem, mint terveztem.
Saját mérésem adatai
Aztán éreztem, hogy ez ma jó lesz. 4-5 kilométernél még mindig oda kellett figyelnem, hogy ne menjek gyorsabban, de aztán úgy voltam vele, hogy lesz ami lesz, csak be fogok érni valahogy. Jöttek az 5:20 alatti kilométerek is. Egész jó tempót tudtam menni. Azaz végig tempót tudtam menni (persze a sajátom), és nem kellett a túlélésre játszanom. Volt egy kisebb holtpont valahol 8 kilométer környékén, bár ez így utólag az időeredményekből nem látszik, csak éreztem. Kicsit emelkedett is az út, volt benne még egy kanyar (és plusz pár száz méter), amire nem számítottam és egy kicsit nehezebb is volt emelnem a lábam. De az utolsó fordító után, amikor már éreztem, hogy közel a cél, és nem mellesleg a pálya is kicsit lejtett, új erőre kaptam, és még gyorsítani is tudtam.
Az utolsó kilométeren – mondjuk enyhén lejtős pálya mellett – igazán gyors tudtam lenni, éreztem, hogy maradt bennem energia, és azt ki is tudtam adni. 4:40-et futottam, ami számomra baromi gyors, főleg egy 10., utolsó kilométernek. Persze tényleg kicsit lejtett a talaj, érezhetően könnyebb volt futni. A célba érkezés nagyon jó élmény volt, sok néző, napsütés és persze a célvonal. Tudtam, hogy magam számára meglepően jó időt futottam, és érdekes módon bár jólesően elfáradtam, de nem lettem hulla, mint ahogy arra számítottam.
A célban
Nagyon jól esett a futás, tényleg fantasztikusan éreztem magam, nem csak a célban, hanem az egész verseny alatt. Az biztos, hogy ez most nagy energiát adott a folyatásra, a szürke hétköznapi edzésekre. Jól tettem, hogy elmentem!
