Tegnap részben hirtelen felindulásból vettem egy új futócipőt, mégpedig azt, amelyikben a berlini és a New York-i maratont is futni fogom. Azért csak részben, mert azt tudtam, hogy még a berlini maraton előtt veszek egy új cipőt, csak azt nem, hogy mikor. Hát tegnap jött el a pillanat, főleg annak köszönhetően, hogy eszembe jutott, hogy este lesz egy rövid átmozgató futásom, ami tökéletes egy új cipő bejáratásához.
Ez már a harmadik cipőm lesz, az elsőt még tavaly októberben vettem (Saucony Guide 10), a másodikat idén tavasszal (ASICS GT-1000 6-os). Miért vettem most egy harmadikat is? Ennek két oka is volt.
Az eddigi három cipőm: Saucony, Asics és újra Saucony.
Az első ok az volt, hogy az egész felkészülés elején megfogadtam, hogy betartom azt az íratlan szabályt, hogy a cipőt évente, vagy maximum 800-1000 kilométer megtétele után cserélni kell. Tudom, hogy van aki több ezer kilométert fut egy cipőben és azzal is tisztában vagyok, hogy a szabály biztos félig csak marketing, hogy minél több cipőt vegyünk, de úgy voltam vele, hogy ne ezen múljon a maratonom. Az első cipőmet 950 km után cseréltem. A mostaniban csak 600 km volt, de úgy számoltam, hogy a maratonig meglesz 950 km is, a maratonnal együtt már majdnem 1000. Nem akartam egy 950 kilométeres cipőben maratont futni, és hát kell idő, amíg bejáratom.
A második ok egy kicsit talán fontosabb. Nem annyira jött be ez a második, Asics cipő. Az elején olyan jó stabilnak tűnt, de ahogy teltek a futások inkább nehéznek éreztem. Valamiért a jobb talpam sokszor fájt kicsit benne – persze nem tudtam és most sem tudom biztosan, hogy a cipő miatt, de tény, hogy előtte az első cipőmben soha nem volt ilyen gondom. És valahogy egy nagyon kicsit szűk is volt elől. A mérete elvileg jó (44.5), de mégis a lábujjaim elejének kicsit kevés volt a hely. Egy szó mint száz, a lényeg, hogy nem szerettem benne futni.
Saucony Guide ISO Everun
Az első két cipőmet a Spuri Futóboltban vettem. Már akkor is írtam, hogy ennek egy nagyon egyszerű oka volt: a Váci úti boltjuk volt a legközelebbi futócipő bolt hozzám. Bár elégedett voltam velük, eldöntöttem, hogy kipróbálok egy másik boltot is. Most sem mentem messzire, a szintén közeli Maratonman Depo-ba mentem. Szemben az eddigi két alkalommal, most – azt hittem legalábbis – igazi profiként érkeztem. Határozottam mondtam, hogy mit szeretnék, 44 és feles stabil futócipőt. Eddig Saucony és Asics cipőm volt, de nem vagyok márkahű, ajánljon valamit. Az eladó kedves volt, kérdezte, hogy pontosan milyen cipőim voltak. Kiderült, hogy még nagyon nem vagyok profi. 🙂
Most megtudtam – nyilván rajtam kívül már mindenki tudta – hogy stabil cipőből is három fajta van, enyhe, közepes és erős, ezért kérdezte az eladó, hogy pontosan milyen cipőm volt. Szerencsére a Strava-ból elől tudtam varázsolni a konkrét típusokat. Kiderült, hogy a Saucony cipőm közepes volt, míg az Asics-om csak enyhe. Az eladó szerint simán lehet, hogy ettől fájt kicsit a talpam, én mondjuk nem tudom. De a lényeg, hogy közepeset ajánlott, és hozott egy Saucony és egy Asics közepes stabil cipőt. Mindkettőt felpróbáltam, nem volt kérdés, hogy a Saucony számomra sokkal kényelmesebb, az Asics nagyon furcsa érzés volt a lábamon… Kiderült, hogy csak fehérben van a méretem. Gondoltam miért ne, magamtól nem hiszem, hogy ezt választottam volna, de így legalább most már van egy fehér cipőm is. 🙂
Kíváncsi vagyok meddig marad ilyen szép fehér…? 🙂
Szóval újra Saucony-m van, most Guide ISO Everun típus. Este ki is próbáltam egy rövidebb, 40 perces, laza, átmozgató futással. Mintha mindig is ezt hordtam volna, teljesen kényelmes volt. Érzésre könnyebb is, mint az előző Asics cipőm, és tényleg jól néz ki. 🙂 Vasárnap egy keményebb edzésen, hosszabb távon is kipróbálom. Muszáj bejáratni, hat hét múlva már maratont fogok futni benne! 🙂
Tavaly szeptember végén kezdtem el futni, és két hét sem telt el, rájöttem, hogy egy profi futócipőre érdemes áldozni. Az első napokban egy sok-sok éves, kicsit nagy sportcipőben kocogtam rövidebb távokat, de hamar a lábam bánta. Akkor a Spuri Futóbolt Váci úti üzletében vettem az első cipőm, amit azóta is használok és nagyon jól bevált. Ugyanakkor most már több mint 950 kilométer van benne, és bár nyilván nem dől össze a világ, ha az ember nem cserél a javasolt 800-1000 kilométerenként cipőt, az az igazság, hogy vágytam már egy újra.
A “régi” Saucony cipőm
Ha már új futócipő, akkor gondoltam kipróbálom a számítógépes lábállás diagnosztikát is. Legutóbb nem volt rá lehetőségem, mert az akkori első versenyem (Spar Maratonfesztivál, 10 km) előtt pár nappal kellett új cipő után néznem, az időpontok pedig tele voltak. Akkor futottam a boltban kicsit ide-oda és megállapították, hogy kicsit befelé dől a bokám, azaz nem neutrális, hanem stabil cipőre van szükségem. Akkor még nem tudtam, amit most sejtek: ezt körülbelül ránézésre is ugyanolyan jól meg lehet állapítani, mint a számítógépes diagnosztikával.
Most is s Spuri Futóboltban voltam a Váci úton. Nem azért mert fizetnek, hogy reklámozzam őket, vagy mert olyan nagy tapasztalatom lenne más cipőboltokkal kapcsolatban, hanem mert egyszerűen ez van a legközelebb hozzám. A lábállás diagnosztika egyébként roppant egyszerű és gyors. Mezítláb futni kell két és fél percet egy futópadon, amit hátulról kamerával felvesznek. Majd utána a képeket kimerevítve látható, hogy hogyan futok, merre dől a lábam, hogyan tartom, stb. Rá lehet dobni egy tengelyt, meg van benne egy-két szoftveres varázslat, de a lényeg nagyjából ez.
Számítógépes lábállás diagnosztika. A kép csak illusztráció, nem én vagyok rajta 🙂
A rövid vizsgálat alapján, illetve a Spuris kolléga segítségével három fontos dolgot tudtam meg. Az egyik, hogy tényleg befele dől a bokám, stabil cipőre van szükségem. Azaz gyakorlatilag megerősítette az őszi szemrevételezéses vizsgálat eredményét. Mondjuk úgy, hogy ezt eddig is tudtam, persze a megerősítés mindig jó.
A másik érdekes tanulság az, hogy az egész lábam (mindkettő), a csípőmtől, combomtól a lábfejemig dől befele. Mármint a lábfejem beljebb van a törzsem középpontjához képest, mint a combom, azaz nem egyenes lábbal futok. Ezen érdemes dolgozni, mert ideális esetben egyenesnek kéne lennie. Törzserősítés, TRX-es gyakorlatok, saját testsúlyos gyakorlatok ajánlottak. Még egy ok, hogy ezeket vegyem komolyabban, mert hajlamos vagyok kicsit ellustulni, elnagyolni, kihagyni őket.
A harmadik tanulság egy kis meglepetés volt. Magát a lábfejeim tartom kifelé futás közben. Azaz nem előre néznek, hanem szöget zárnak be és kifelé fordulnak. Nem vészes, de azért nem is kicsit. Ez elvileg futó technika kérdése, amit tudatos odafigyeléssel és sok gyakorlással lehet (és a sebességem miatt érdemes) javítani.
A fenti három, fogalmazzunk úgy tulajdonságon (befelé dőlő, azaz prolongáló boka, befelé dőlő egész lábtartás, illetve kifelé álló lábfejek) eltérő módszerekkel lehet javítani. Az elsőre jó megoldás egy megfelelő cipő, a másodikon és harmadikon viszont hosszan kell dolgozni. Igyekszem ezekre jobban odafigyelni a jövőben.
A vizsgálat egyébként ingyenes volt alapból, nem csak azért, mert utána vettem magamnak egy cipőt. De vettem, mert azt hiszem már ideje volt, ezért is mentem Ezúttal sokkal gyorsabban sikerült kiválasztani, mint legutóbb. Megvolt a méret, az, hogy stabil cipő kell. Hármat próbáltam, egy Saucony-t, egy Asics-et és egy Adidas-t. A meglepő az volt, hogy mindhárom jó lett volna. A Saucony végül kiesett, mert kicsit kicsi volt és nem volt belőle 44.5-es, ami kell nekem. A másik kettő közül végül az Asics-et választottam, egy kicsit stabilabbnak, kényelmesebbnek, ruganyosabbnak tűnt. Asics GT-1000 6-os.
Az új Asics futócipőm
Vasárnap, amikor egy rövidebb, átmozgató futás van az edzéstervben, ki is fogom próbálni.
Itt van az év vége, és ilyenkor szokás, illetve divat értékelni az előző évet, és természetesen célkitűzéseket, fogadalmakat tenni a következő időszakra vonatkozóan. Én nem vagyok olyan, aki túl nagy feneket kerítene ennek, ritkán elmélkedek azon, hogy milyen volt (vagy nem volt) az előző év. Nem szoktam újévi fogadalmakat sem tenni. Persze vannak céljaim (ilyen a New York Maraton is), de ezek nem az újévvel kapcsolatban vagy január 1-jén születnek.
A kezdetek
Mégis, úgy gondoltam, most a futással kapcsolatban időszerű összefoglalnom, hogy hol tartok, illetve mi van még előttem. Szeptember 24-én döntöttem a New York Maraton mellett, azóta bő három hónap, azaz egy negyed év telt el. És hátra van még 10 hónap a versenyig, azaz kis túlzással a felkészülés negyedén vagyok túl. Elég sok minden történt ez alatt a negyed év alatt, össze is foglalom miben vagyok most más, mint három hónappal ezelőtt, illetve hogyan látom magát a futást, illetve persze a maratont.
Emlékszem még, szeptember 24-én Szentendrén voltunk feleségemmel, Ildivel egy szűk két napos kiruccanáson, gyerekek nélkül. Ez volt az a nap, amikor egyrészt eszembe jutott, másrészt el is döntöttem, hogy le fogom futni a New York Maratont. Az ötlet tényleg a semmiből jött, 5 perccel előtte még se a futáson nem gondolkoztam, se maratonon, se New York-on. Egyszerűen csak bevillant. Valahogy úgy, ahogy a Kilimandzsáró megmászása egy évvel korábban. Fontos különbség volt, hogy tudtam, ez egy családos utazás lesz. Még aznap meg is beszéltük Ildivel, szerencsére támogatott benne.
New York City
Pár napra rá el is kezdtem futni (kocogni), akkor még mindenféle ismeret, tudás, edzésterv nélkül. Mivel 10+ éve nem futottam igazából, gondoltam úgy is ezzel kell kezdeni, elrontani nem tudok semmit. Ez végül is bejött, bár azóta nem kicsit bővültek az ismereteim a futásról.
Emlékszem még a nagy meglepetésre, hogy a New York Maraton-on nem úgy lehet indulni, hogy simán jelentkezem, hanem jobb esetben sorsoláson húznak ki valakit (kb 20% eséllyel), vagy rosszabb esetben utazási irodákon vagy jótékonysági szervezeteken keresztül lehet (több pénzért) részvételi jogot szerezni. Persze azóta ezt is jól körüljártam. A sorsolásra január 15-től február 15-ig lehet jelentkezni és február 28-án lesz. Ha nem húznának ki rajta, akkor már megvannak azok az ITP-k (International Travel Partner-ek), akiknél aránylag elfogadható áron lehet indulási jogot szerezni. De ez egyelőre csak B terv.
Futócipő
Ahogy elkezdtem futni, úgy jöttek sorban a futással kapcsolatos meglepetések is. Persze ezek csak nekem, teljesen kezdőnek voltak új dolgok, ha egy kicsit is jobban utánaolvasok vagy utánakérdezek, akkor nem értek volna meglepetésként. Azt még sejtettem, hogy egy jó futócipőre szükségem lesz, bár azt nem tudtam, hogy ehhez már a futásod és lábtartásod is elemzik és annak megfelelő cipőkből válogathatsz. Egyébként a cipőt is úgy vettem meg, hogy a régi futócipőmben (amit csak én használtam futásra) elég csúnyán lesérült az egyik ujjam már a második héten, ezért “muszáj” volt újat venni.
Az új futócipőm
Az első versenyem
Az első egy-két hétben egyébként elég sok pozitív meglepetés ért. Elég könnyen vettem a kilométereket. Persze nem valami eszeveszett tempóban, de ahhoz képest, hogy tavasszal, mikor egyszer-kétszer próbálkoztam, 4-5 kilométert is szenvedve futottam le, hamar meglett a 7-8-9, majd a 10 kilométer is. Annyira hamar, hogy két hétre rá már el is indultam az október közepi Spar Maratonfesztivál 10 kilométeres távján. Sőt, nagyon jól éreztem magam futás közben, jó erőben futottam le, az 53:02-es időeredmény főleg annak fényében volt (hozzám képest) jó, hogy a végére tudtam igazán begyorsítani, és szinte el sem fáradtam a verseny végére, azaz bőven maradt még bennem.
A célban
Október második felében jött minden egyéb: ekkor hallottam először a pulzuskontrollról, meg egyáltalán arról, hogy miért vannak pulzusmérős futó órák. Ekkor mentem el a teljesítménydiagnosztikára is. Aztán jött minden szép sorban: személyi edző, hengerezés, törzserősítés, pulzusmérős óra, dietetikus. És igen, mindegyik csak úgy jött a másik után, mondván, mindegyik fontos ahhoz, hogy megfelelően felkészüljek egy maratonra.
Hengerezés
És valóban. A hengerezés – bármilyen meglepő is volt számomra – tényleg segített. Az első egy-két hét során kifejezetten fájt (de tényleg nagyon), amikor használtam. Elsősorban a combom hengereztem vele. És tényleg segített. Az Ensportnál Fanni azért ajánlotta, mert látta, hogy erős tempónál kimozdul a jobb lában, és rá is kérdezett, hogy nem szokott-e a jobb térdem alatt fájni. De szokott. Erre ajánlotta a hengerezést, hogy az ott lévő szalagjaim fellazuljanak, rugalmasabbak legyenek. És ez 100%-ban be is vált: amióta rendszeresen hengerezek azóta egyszer sem fájt a térdem alatt, pedig azóta 2-szer, 3-szor annyi időt és távolságot futok. És azóta már maga a hengerezés sem fáj, hozzászokott a lábam.
Az SMR hengerem
Az első sérülésem
Ez egyébként igaz a cipőre is, mármint az, hogy bevált. Amióta igazi futócipőm van, azóta a talpam és a lábujjaim sem fájnak. És ha már sérülés, akkor szintén ebben az első három hónapban letudtam az első igazi, komolyabb sérülésem is. Bár orvosnál végül nem jártam, jó eséllyel izomhúzódásom volt a jobb vádlimban, aminek a hatására másfél hétre teljesen kidőltem, és még most is, két héttel a sérülés után, csak kocogok, még csak most érzem azt, hogy a jövő héten szép lassan visszatérhetek a normál edzésekhez. Amiért mégis örülök, hogy ez megtörtént, az pont az, hogy megtörtént és most már sokkal jobban fogok figyelni a sérülések megelőzésére.
Az az igazság, hogy eddig elég lazán vettem mind a bemelegítést, mind a futás utáni nyújtást. Egyrészt egyszerűen sajnáltam rájuk az időt, másrészt soha nem is éreztem a hiányuk hatását. Nem fájt a lábam, nem okozott gondott a futásban. Egészen az izomhúzódásomig. Tudom, nagyon amatőr hozzáállás ez is, de hát ez van. Aki nem tanul más kárán, az tanul a sajátján…
Szóval mostantól sokkal jobban figyelek mindkettőre. Nem 1-2 percben csapom össze a bemelegítést sem, és persze a nyújtást sem. Annak is örülök, hogy még jókor jött ez a sérülés és az intő jel. Nem versenyek előtt, vagy nem egy keményebb és fontosabb felkészülési periódus közben. Persze a jövőt senki sem látja, és semmi sem garantálja, hogy elkerülnek majd a további sérülések, de az biztos, hogy ami rajtam múlik, azt most már megteszem majd.
Személyi edző
Igen, végül személyi edzőt is kerestem és választottam. Dolgoztam pár hetet együtt több edzővel is, végül Flander Marcit választottam, mert úgy éreztem, hogy az én stílusomhoz ő áll a legközelebb. Azóta sem bántam meg, mindig segít ha kérdésem van, és persze rendszeresen küldi a kihívást jelentő edzésterveket is.
További versenyek
Amilyen gyorsan és hamar jött az első 10 kilométeres verseny, olyan váratlanul és gyorsan jött az első félmaraton is. Ugyanúgy 3-4 nappal a verseny előtt döntöttem el, hogy indulok rajta, mint a Spar Maratonfesztivál 10 kilométerén. Siófokra egyébként is mentem volna, de eredetileg egy harmadmaratont terveztem volna csak. Az előtte lévő hétvégén futottam a Margitszigeten 18 kilométert egész jó idővel, és ott javasolták többen is, hogy nyugodtan menjek a félmaratonra, biztos sikerülni fog, sőt, a 2 órán belüli idő is meglehet. Szóval gondoltam egyet és úgy döntöttem, hogy miért ne.
És milyen jól döntöttem: sikerült a félmaraton, ráadásul magamhoz képest egészen hihetetlen 1:46:26-os idővel. Nem úgy futottam, ahogy a profik (kiszámolt tempóval, negatív második féltávval), hanem úgy, ahogy nem szabad: elfutottam az elejét. Szerencsémre 18 kilométerig bírtam ezt az elfutott tempót, és csak az utolsó 3 kilométeren szenvedtem, igaz, akkor nagyon.
Szeles Balaton part
Idén még egy szegedi 10 kilométeres versenyen voltam, szakadó hóban, latyakban, kisebb emelkedőket (hidakat) tartalmazó pályán, ahol érzésem szerint a szervezés sem volt a legtökéletesebb (többször is rossz irányba fordultam), mégis hatalmas egyéni legjobbat futottam: 47:16-ot 10 kilométeren (és 48:43-at a hivatalos 10.2 km-es távon), amivel egyébként a férfiak között 4. lettem közel 100 indulóból. Erre nem számítottam és a körülmények miatt úgy érzem, időben még van bennem, tudok ezen javítani.
Bálinttal és Hédivel a célban
Táplálkozás
Mindent mérlegre téve elég sikeresnek ítélem ezt az első negyedévet. Talán csak egy olyan terület van, ahol nem találom magamat: ez a táplálkozás. Tudom, hogy fontos, igyekszem is odafigyelni, de valahogy nem megy annyira profin, annyira jól. Nem is azzal van a gond, hogy délben köretnek zöldséget válasszak, vagy hogy ne egyek csokit. Ami a legnehezebb, az az, hogy előre kéne készülni. Azaz megfelelő élelmiszereket vásárolni, és ráadásul gyakran. Mindig legyen olyan reggeli és vacsora, ami ajánlott, és a munkahelyen is egy kis tízórai és uzsonna az ajánlott listáról.
A másik nagy kihívás az a fehérje pótlás. Két hétig jegyeztem aránylag pontosan, hogy mit és mennyit eszem, és az egyik nagy tanulsága az volt, hogy bár odafigyeltem rá, így sem tudtam szinte egyik nap sem annyi fehérjét enni, amit javasolt a dietetikusom. Sajnos ezt a kihívást még nem tudom, hogy hogyan fogom teljesíteni az újévben.
Napi fehérje bevitelem és a cél (piros vonal)
Új év – új kihívások
Ha azt nézem, hogy a 2018 november 4-i verseny előtt eltelt a felkészüli időszakom negyede, akkor érzésre úgy gondolom, hogy jó úton haladok, jól állok. Ha azt nézem honnan indultam bő három hónapja, hogy mennyire keveset tudtam a futásról, illetve távban és gyorsaságban hova jutottam, akkor elég nagy utat bejártam már azt hiszem. Persze mindig a legelején a leglátványosabb a fejlődés, de most úgy érzem, hogy nem kérdés le fogom tudni futni a New York Maratont.
Marci folyamatosan időeredményekben gondolkozik, és ez nekem is tetszik, hiszen én is ilyen vagyok. Tudom, hogy a maratonon az a lényeg, hogy lefussa az ember, és az elsőnél azt mondják, hogy az sem baj, ha belesétálunk. Én viszont nem tudok így gondolkozni, mire ott fogok állni a rajtvonalon, biztos vagyok benne, hogy lesz konkrét célom, konkrét időeredmény, amit szeretnék majd megfutni. Marci az első 10 km-es versenyem alapján 4 órán belüli futást vízionált, a félmaratonom után 3:30-on belülit. Nekem ezek most még álom kategóriák, de azért fogok edzeni 2018-ban hónapokon keresztül, hogy reális célokká váljanak.
Még nincs egy hónapja, hogy megvettem az első igazi futócipőm, miután a régi sportcipőmben futva ilyen-olyan kisebb sérüléseim lettek. Gondoltam itt az ideje, hogy valamilyen értékítéletet mondjak róla.
A választott (illetve számomra ajánlott cipő) a látbámaszos Saucony Guide 10 volt. Kis formás kék cipő, narancssárga talppal, ha a külalakot nézzük. Az ára 38 ezer forint volt. Előre azt mondtam volna, hogy sok, de mivel a legtöbb cipő ebben az árkategóriában volt, meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy egy normális futó cipő bizony ennyibe kerül.
Saucony Guide 10
Bár többen ajánlották, hogy járassam be, nem igazán volt rá lehetőségem. A vétel napján kocogtam benne 3 kilométert, majd a Spar Maraton Fesztivál 10 kilométeres távja előtti nap elmentem még 5 kilométert futni benne, hogy kicsit járassam, bár elvileg a verseny előtti nap nem nagyon kellett volna futnom. Szerencsére másnap ebből semmit nem éreztem, és a cipő is teljesítette a 10 kilométeres távot.
Amióta ez az új cipőm van, a lábfejem nem fáj, sem az ujjaim, mint korábban, sem a talpam, sőt, azóta még a térdeim sem fájnak. Nagyon kényelmes, jó benne futni, könnyű. Nem értek a futócipőkhöz, ennél szakértőbb, hitelesebb értékelést nem tudok róla írni, a lényeg, hogy én úgy érzem, hogy biztosan jól tettem, hogy beruháztam egy normális futócipőre.
Talán egy hátrányát tudnám megemlíteni. Eddig mindössze egyszer kellett esőben futnom, de akkor pillanatok alatt beázott felülről (eső) és alulról (pocsolya) is. Persze, tudom, hogy nem vízálló cipő, de azért azt hittem, tovább marad majd szárazon. Azért nem olyan olcsók ezek a cipők, hogy egyből vegyek egyet az esős napokra is…
Ezt leszámítva azonban teljes mértékben elégedett vagyok vele, jó döntés volt, hogy lecseréltem a régi sportcipőm.
A történet még szombaton kezdődött, amikor a saját magam legnagyobb meglepetésére lefutottam 10 kilométert. Csak 7-8-at akartam, mint egy (számomra) hosszabb hétvégi futás, de bírtam a 10-et is, gondoltam akkor megcsinálom, miért ne. És tényleg fantasztikus érzés volt, teljesen feldobódtam tőle. Nem is voltam igazán fáradt utána, szombat délután még kirándultunk is egy nagyobbat a családdal.
Vasárnap reggelre aztán megfájdult a talppárnám a bal lábfejemnél. Egész pontosan nagyon érzékeny volt, kicsit bedagadt. Illetve a középső ujjam. Az az érzés, ami önmagában nem fáj, de ha ráállnál, akkor azért nem kellemes. Így bár akartam futni egyet vasárnap is, végül nem tettem. Ez nem szűnt meg hétfő reggelre, sőt, talán kicsit rosszabb is lett. Ekkor már tudtam, hogy hétfőn sem fogok futni. Mivel pont vasárnap este néztem egy-két futócipőt más okból, gyorsan összetettem a fejemben a képet: kell egy rendes cipőt vennem.
Az eddigi cipőmet egyébként szerettem felvenni, mert jó bő (46-os, ami túl nagy is rám igazából), és azért kényelmes volt. Nem kifejezetten futócipőnek vettem, inkább amolyan mindenes sportcipőnek. Jó pár éve megvan már, talán van az öt-hat is, de használni azért csak mérsékelten használtam. Gondoltam egy igazi futócipő biztos nem fog ártani, és hátha megelőzhetőek vele az ilyen típusú kisebb fájdalmak, duzzanatok.
A régi cipőm
Aki ismer az tudja, hogy nem vagyok egy igazi vásárló típus. Én nem tudom napokig az internetet bújni, hogy pontosan mire van szükségem, nem látogatom végig a boltokat és próbálok fel minden terméket, és nem gondolkozom napokig azon, hogy vajon mi lenne a jó döntés. Épp ellenkezőleg: én szeretek gyorsan bemenni egy boltba, és ha lehet ott azonnal megvenni amire szükségem van. Így voltam ezzel a futócipővel is.
Hétfő reggel gyorsan megnéztem, hogy egyáltalán milyen futócipő boltok vannak Budapesten. Szerencsére találtam kettőt is, ami aránylag a közelemben van, mert ez a másik fontos szempontom. 🙂 Tudom, hogy ez nem a tudatos vásárló viselkedés mintája, de hát én ilyen vagyok. Kiderült, hogy mindenhol javasolnak egy úgynevezett számítógépes lábállás-diagnosztikát, ami persze jól hangzik, de aznapra már sehol nem lehetett időpontot foglalni. Én pedig ugye nem az a típus vagyok, aki ha véletlenül ráér hétfő délután, akkor majd nem aznap vesz cipőt. Szóval gyorsan fel is hívtam az egyik helyet, hogy mennyire ajánlott ez a vizsgálat és szerencsére megerősítették, hogy enélkül is tudunk majd nekem cipőt választani.
Késő délután így el is mentem egy boltba, amely végül a Spuri Futóbolt Váci úti üzlete lett. Ez nem a reklám helye, azért ide jöttem, mert ez volt számomra a legközelebb, csak három metrómegálló… Én még sohasem jártam futóboltban, így persze szinte minden új volt számomra. A polcok tele voltak színes cipőkkel, de tényleg, én nagyon meglepődtem a színkavalkádon. Szerencsére az egyik eladó gyorsan a segítségemre sietett. Elmondtam, hogy teljesen kezdő vagyok és szeretnék egy sima futócipőt aszfalton való futáshoz. Hozott egy neutrális cipőt (ezt is megtanultam, hogy van ilyen), amiben futottam néhány kört ide-oda, miközben ő megnézte, hogyan lépek, hogyan áll benne a bokám. Nem tudom ez mennyire reális diagnosztika, nekem hihetőnek tűnt, amiket mondott a hölgy. Kiderült, hogy nekem úgynevezett stabil cipőre van szükségem, mert kicsit befelé dől a bokám.
Ezután jó sok cipőt felpróbáltam és mindegyikben futottam pár mini-kört, ami után az eladó hölgy mindig mondott valamilyen véleményt. Voltak olyan cipők, amiket egyértelműen kihúzott, és végül maradt 2-3, amely közül rám bízta a választást. Végül kettő cipő maradt versenyben. Az, amelyikben a hölgy szerint a legjobban mozogtam, amelyik a legjobban tartotta a lábam, illetve egy másik, amelyik nagyon tetszett és szintén megfelelt a vizsgán. A márkák nekem semmit nem mondtak, a Nike és Adidas, amiket ismertem, kiestek a rostán. Amelyik tetszett, az egy kék-fehér-narancssárga Asics cipő volt. Viszont csak 44 és feles volt belőle, az egy kicsit kicsi volt, a nagyobb méretre pedig jó pár napot (vagy egy-két hetet) várni kellett volna. Így végül (ismerve az én vásárlási szokásaim nem meglepő módon) a másik cipő mellett döntöttem, amely a Saucony márka nevét viseli. Másik ismertető jegye, hogy inkább kék. 🙂
Az új futócipőm
Nagyon kényelmes, sokkal könnyebb, mint a régi cipőm. Futni persze még nem futottam benne és az eladók azt javasolták, hogy az első egy-két hét során csak napi 2-3 kilométereket fussak benne, mert máshogy áll benne a lábam, más izmokat, szalagokat terhel meg, és emiatt fontos, hogy előbb hozzászokjak. Mivel még mindig fáj a bal talppárnám és a középső ujjam, ezért most már jobban odafigyelek az ilyen tanácsokra. 🙂
