Olcsó vagy drága futni?

Egy ideje foglalkoztat már a kérdés: tényleg a legolcsóbb sport a futás, mert nem kell hozzá semmi, vagy ez is ugyanolyan drága végül, mint bármi más?

Bevallom, túl sok összehasonlítási alapom nincs. Régen (10+ éve) futottam, mellette fociztam, és bicikliztem csak. Futáshoz biztos, hogy valamilyen sima, olcsó sportcipőm volt csak, és egy rövid nadrág, plusz néhány otthon nem annyira használt póló. A foci hasonló volt, ahhoz csak egy labda kellett (egy gagyibb, mert a grundon úgy is minden labda hamar tönkrement), meg persze egy-egy mez a kedvenc játékosod nevével, persze nem a márkás, hivatalos fajta, hanem az ezer forintos kínai. Biciklink talán egy jobb volt, de biztos nem olyan, amit ma vennék ha a biciklizést sportként űzném. Más sport híján, illetve úgy általában az elmúlt 10 évben bármilyen sport híján tényleg nincs semmilyen rálátásom, hogy melyik mennyibe kerül.

Mégis mindenhol azt lehet olvasni, hogy fussunk, mert az a legolcsóbb sport. (Még ha én persze nem is emiatt döntöttem a maraton mellett.) Csak egy cipő kell hozzá és már mehetsz is. Egyes oldalak legalább leírták, hogy rendes cipőre tényleg ruházz be, mert bár nem olcsó, de az az egy, ami nélkül nem érdemes neki indulni. Szóval egy cipő és más semmi. Ehhez képest én az elején (aznap, mikor eldöntöttem, hogy le fogom futni a New York Maratont) erről még nem tudtam, azt hittem a cipőm is megvan. Tényleg csak fel kell vennem, lemenni és futni.

Hát, ehhez képest eltelt 6-7 hét, és már egy kisebb vagyont áldoztam a futásra. Kezdődött a már bemutatott futócipő cserével. Ez ugye 38 ezer Ft volt, viszont tényleg megérte, írtam már róla, hogy ez egy jó döntés volt.

A következő kiadások a versenyek voltak. Ugye futottam már a Spar Maraton Fesztiválon, de neveztem további versenyekre is (K&H mozdulj! harmadmaraton, szegedi futóverseny, Zúzmara Fesztivál, Spuri Balaton Félmaraton). A Spar-ra az utolsó pillanatban neveztem (ezt sem bántam meg), ezért 7 ezer Ft volt a nevezési díj, de a többi verseny is kb ilyen nagyságrendben mozog. Könnyű kiszámolni, hogy ez 5 verseny, máris 35 ezer Ft.

Két hét sem telt el és elmentem a már szintén bemutatott teljesítménydiagnosztikára. Ez persze nem kötelező a futáshoz, viszont az az igazság, hogy ezt sem bántam meg. Tudom, hogy van aki a pulzuskontroll ellen van, és 50 meg 100 éve is futottak versenyeket az emberek ilyen vizsgálatok nélkül is, mégis úgy voltam és vagyok vele, ha már ilyen fejlett a technika, akkor használjuk ki. Sok érdekeset megtudtam magamról és a futásról, így bár 28 ezer Ft-ba került, de most is azt mondom, hogy megérte.

Egy-két napra rá – pont a teljesítménydiagnosztika hatására – vettem egy pulzusmérő órát. Ekkor már kezdett sok lenni a hirtelen jött kiadás a futásra, így a lehető legolcsóbbat vettem meg, egy Timex órát, amit még exportálni, szinkronizálni sem lehet, de azért a célnak megfelel. Ez 20 ezer Ft volt, szerintem nagyon jó vétel, azóta is folyamatosan használom. Az más kérdés, hogy hosszú távon kell majd egy jobb, de a célnak akkor és egyelőre most is megfelelt.

A következő kiadás csoport a futó ruhák voltak. Volt egy-két rövid nadrágom és pólóm, de ahogy bejött a hideg, bővítenem kellett a ruhatáram. Hervisben és Dechatlonban vásároltam, igyekeztem az akciós, normális árú termékek között válogatni, de néhány nadrág, futófelső, póló, zokni, sapka, kesztyű és már meg is volt egy nagyobb adag költés. Nyilván ezeket sem bántam meg, a nadrágok kifejezetten jók, melegek, kényelmesek, nem fázom bennük, nem gátolnak a mozgásban. És ugyanez elmondható a hosszú ujjú felsőkről is. De azért mégis csak belekerültek néhány tízezer forintba.

Még három dologra áldoztam az elmúlt egy-két hétben nagyjából hasonló összegeket (10+ ezer Ft): személyi edzőre, egy sporttáplálkozási tanácsadásra (erről majd írok külön) és egy SMR hengerre.

Nem kell fejszámolónak lenni ahhoz, hogy már most több, mint 200 ezer forintot költöttem futásra, miközben elvileg ez a világ legolcsóbb sportja. Persze tudom, sok olyan tétel van itt, amit kihagyhattam volna, vagy ami akár “luxus” (mondjuk a teljesítménydiagnosztika vagy a sporttáplálkozási tanácsadás, esetleg az SMR henger), mégis, így utólag sem mondom azt egyikre sem, hogy felesleges vagy haszontalan volt. Sőt, egyelőre úgy érzem, hogy hosszú távom megérte ennyit beruházni az elején. Remélem most már tényleg csak a futás van hátra. 🙂

A mágikus SMR henger

Pár hete azt sem tudtam, hogy mi az az SMR henger, hogy egyáltalán létezik, sőt, hogy ennek bármi köze lehet a futáshoz. 🙂 Pedig most már tudom, hogy van.

Még Sipos Fanni ajánlotta az Ensportnál a teljesítménydiagnosztika során. A futógépes 3 perces mérések végén, amikor már 18 km/h-val kellett futni, és tényleg minden erőmre szükség volt, hogy ezen a sebességen is végig bírjam a 3 percet, Fanni észrevette, hogy a jobb lábam futás közben befele rántom, nagyon erősen befele dől. Már nem emlékszem, hogy mi volt pontosan az izom neve, amit említett, de azt javasolta, hogy vegyek egy ilyen hengert és hengerezzem vele a combomat, mert az majd segít, hogy ez ne történjen meg, ha nagyon fáradok (mert rontja a teljesítményem és fájni is fog futások után).

Be is mutatta nekem a hengert és hogy kb mit kell vele csinálni, hogyan kell a lábamat hengerelni vele. Hát egy nagyot néztem, én ilyet tényleg nem láttam még előtte, nem is hallottam róla. Elég furcsa volt arra gondolni, hogy nem csak simán futni fogok, hanem néha otthon hengerelni is. 🙂

Az elmúlt hetekben persze több helyen utána olvastam, hogy mi is ez és miért van rá szükség. Nem akarom itt most összefoglalni teljes tudományos részletességgel amiket találtam, a Google-ben úgy is mindenki hamar megtalálja a sokkal részletesebb, tudományosabb leírásokat. Egy mondatban a lényeg az, hogy az izmaim nyújtása mellett arra is szükség van, hogy az izmokat tartó izompólyák is lazák legyenek: az izompólyák fellazítását pedig a hengerezéssel lehet elérni. Ha ezek le vannak tapadva, akkor nem tudsz annyira és olyan hatékonyan nyújtani, mint ha lazák lennének. A lényeg, hogy ha rendesen hengerezel, akkor lazább leszel, csökken a sérülés esélye és végső soron többet is ki tudsz magadból hozni.

Fanni tanácsára és mert olyan sok helyen olvastam róla, úgy döntöttem veszek egy ilyen hengert. Persze had ne mondjam, hogy ennek is külön tudománya van. Én gondoltam, hogy veszek egyet, de amikor a webshop-ban be kéne jelölni, hogy milyet szeretnél, akkor jönnek a kérdések: milyen nagy, milyen keménységű, milyen kialakítású, stb. Hát, a végén valamit vettem úgy minden kategória közepéről, az csak nem lehet olyan rossz így kezdetnek.

Nyújtáshoz
Az SMR hengerem

Nemrég érkezett meg. Nagyon furcsa érzés nekem férfiként SMR henger tulajdonosnak lenni. 🙂 Hát még hengerezni. Viszont be kell valljam, hogy nagyon durva. A nyújtott lábad alá kell tenni, és teljes testsúllyal előre-hátra gurulni rajta a combodnál. Szóval azért érezni rendesen, szinte azt is mondhatnám, hogy fáj. Mondjuk eddig csak egyszer próbáltam ki, azt is gyorsan, kapkodva. Egyelőre csak remélni tudom, hogy tényleg hasznos.

Futócipő értékelés

Még nincs egy hónapja, hogy megvettem az első igazi futócipőm, miután a régi sportcipőmben futva ilyen-olyan kisebb sérüléseim lettek. Gondoltam itt az ideje, hogy valamilyen értékítéletet mondjak róla.

A választott (illetve számomra ajánlott cipő) a látbámaszos Saucony Guide 10 volt. Kis formás kék cipő, narancssárga talppal, ha a külalakot nézzük. Az ára 38 ezer forint volt. Előre azt mondtam volna, hogy sok, de mivel a legtöbb cipő ebben az árkategóriában volt, meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy egy normális futó cipő bizony ennyibe kerül.

Az első futócipőm
Saucony Guide 10

Bár többen ajánlották, hogy járassam be, nem igazán volt rá lehetőségem. A vétel napján kocogtam benne 3 kilométert, majd a Spar Maraton Fesztivál 10 kilométeres távja előtti nap elmentem még 5 kilométert futni benne, hogy kicsit járassam, bár elvileg a verseny előtti nap nem nagyon kellett volna futnom. Szerencsére másnap ebből semmit nem éreztem, és a cipő is teljesítette a 10 kilométeres távot.

Amióta ez az új cipőm van, a lábfejem nem fáj, sem az ujjaim, mint korábban, sem a talpam, sőt, azóta még a térdeim sem fájnak. Nagyon kényelmes, jó benne futni, könnyű. Nem értek a futócipőkhöz, ennél szakértőbb, hitelesebb értékelést nem tudok róla írni, a lényeg, hogy én úgy érzem, hogy biztosan jól tettem, hogy beruháztam egy normális futócipőre.

Talán egy hátrányát tudnám megemlíteni. Eddig mindössze egyszer kellett esőben futnom, de akkor pillanatok alatt beázott felülről (eső) és alulról (pocsolya) is. Persze, tudom, hogy nem vízálló cipő, de azért azt hittem, tovább marad majd szárazon. Azért nem olyan olcsók ezek a cipők, hogy egyből vegyek egyet az esős napokra is…

Ezt leszámítva azonban teljes mértékben elégedett vagyok vele, jó döntés volt, hogy lecseréltem a régi sportcipőm.

60 perc futás

Hétfő reggel elmentem egy hosszabbat futni. Aki ismeri CsontiRun-t, az tudja, hogy ezt a feladatot biztos nem ő adta, és így is van. Őszinte leszek, jelenleg több edző között próbálom megtalálni azt, aki (nyilván szubjektív alapon) számomra a legjobbnak tűnik, vagy mondjuk úgy, hogy hozzám a leginkább passzol. CsontiRun az egyik, róla már írtam röviden. Időközben egyik kollégám ajánlotta Flander Marcit, akit ismer, és aki profi triatlonista. Pénteken beszéltem vele telefonon, és a hétre készített nekem egy próba edzés tervet. Illetve időközben az Ensport-tól is megkaptam a beígért edzéstervet a Training Peaks felületen (amely program elég jól néz ki így elsőre). Marci és az Ensport edzésterve egyébként elég jó fedésben van, CsontiRun teljesen más irányt képvisel.

Szóval a Marci által adott cél hétfőre az volt, hogy 60 percet fussak egy közepes tempóban, a középső harmadában 4 x 400 méter erős lendületes futással, a végén pedig 4 x 100 méter repülővel.

Mivel a Spar Maraton Fesztiválon a 10 km-es távot 53:02 alatt futottam, úgy, hogy a végét azért meghajtottam, azt tippeltem, hogy kicsit lassabb tempóval, de a közbeiktatott erősebb távok miatt a megcélzott 1 óra alatt is valahol 10+ kilométernél fogok végezni.

Az első 20 perc kb 5:35-ös tempóban, alig valamivel a laktát küszöböm felett (136-os pulzussal) telt, kellemes volt. A középső 20 percben futottam a gyorsabb 400-akat, ezzel 5.20 körülire ment le a kilométer átlagom, a pulzusom pedig 151-re fel a lendületesebb távok végére. Az utolsó 20 perc újra kocogósabb volt, tartottam az 5:35-ös időket, de már csak 141-es pulzussal tudtam.

Végül a 10 kilométert 54:30 alatt értem el, ami másfél perccel lassabb a Spar Maraton Fesztiválon futott időmnél. Viszont tényleg kocogtam, azaz ha verseny lett volna, biztos vagyok benne, hogy legalább ennyit (másfél percet) tudtam volna javítani az 53:02-es időmön. Jó erőben éreztem magam. Az utolsó pár percben volt 4 x 100 méter repülő, emiatt az utolsó kilométerem 4:45-ös idejű lett. A végére kellemesen elfáradtam, de nem voltam hulla. 60 perc alatt így 11.2 kilométert futottam, ami (10+ éve) a legtöbb, amit futottam.

November végén megyek Siófokra harmad maratont futni, biztos vagyok benne, hogy a 14 kilométer menni fog. Persze kérdés, hogy milyen idővel, és oda kell figyelnem, hogy ne fussam el az elejét, de az nem lehet kérdés, hogy le tudom-e futni.

Futó edzés
A 60 perces edzésem

Győri futás

Tegnap délelőtt elmentem futni Győrben, a Pünkösdierdő városrészben. A városrész vicces megnevezés, hiszen ez konkrétan egy erdő, a Mosoni-Duna és a Rába találkozása előtt, a Mosoni-Duna mellett. Én végig a Mosoni-Duna mellett futottam a töltésen. Gyönyörű volt, egyik oldalon a folyó és az ártér, másik oldalon az erdő, őszülő fákkal.

Mosoni-Duna, Győr
Mosoni-Duna

Az idő is nagyszerű volt, enyhén hideg, de napos. Odafele nem tűnt fel, hogy fújna a szél, de visszafele igen, akkor szembe szél volt, de kibírható. Bár a lenti képen gyakorlatilag csak én látszom, azért összességében sok futó volt.

Mosoni-Duna futás
Töltés a Mosoni-Duna mellett

Maga a futás CsontiRun útmutatása alapján egyébként három részből állt. Volt egy bemelegítő 2 kilométeres szakasz, ezt 6.04-es kilométer átlaggal futottam. Utána az volt a kérés, hogy egy erős, tempós 2 kilométer következzen. Igyekeztem is, 4:48-as tempó jött ki belőlem. Utána terv szerint 1 km levezetésnek kellett volna következnie, de nem bírtam ki, hogy ilyen szép környezetben ne fussak többet: végül 4 km lett a levezetés (6:07-es tempóval).

NY szállások update

Az elmúlt 2-3 hétben elsősorban a lakáscserés vonalat jártam körbe. Hotelekkel és airbnb-s lakásokkal nem foglalkoztam, drágaságuk miatt egyelőre csak sokadik opciót jelentenek. Bár azt feltételezem, hogy a március eleji sorsolás után csak drágábbak lesznek, hiszen akkor kezdenek neki a foglalásnak azok, akiket kisorsoltak. Az International Travel Partner-ektől sok új érdemi infó nem jött be, most még mindegyikőjük az idei versenyen pörög. Többségük decemberre-januárra ígérte a jövő évi versennyel kapcsolatos infókat, köztük a szállás lehetőségeket és árakat.

Szóval első prioritással eddig főleg a lakáscseréket néztem. Több oldal is foglalkozik ilyennek, én kiválasztottam egy nagyobbat és arra regisztráltuk fel a mi lakásunkat, jelezve, hogy hol és mikor keresünk szállást. Bár volt olyan New York-i, aki Budapestre szeretett volna utazni, de a megkeresésemre nem válaszolt. Mivel több, mint ezer New York-i lakás van regisztrálva a rendszerbe, gondoltam nem gond, majd csak lesz valaki, aki cserélni akar.

Az ezer lakást azért leszűrtem méretre, családcentrikusságra és egyéb feltételek alapján, de még így is több száz tulajdonosnak írtam a végén, hogy benne lennének-e 2018 november elején egy budapesti lakáscserében. Kicsit több, mint a harmaduk válaszolt is pár napon belül. Persze a túlnyomó többségüknek nem volt jó az időpont, munka, gyerekek, iskola vagy bármi egyéb miatt. Szóval a legtöbben elutasították a cserét.

Kilátás New York-ra
Kilátás “egy” New York-i szobából

Ugyanakkor szerencsére azért voltak pozitív visszajelzések is. Hárman bár nincsenek benne a lakáscserében, de pár éjszakára szívesen vendégül látnának a saját lakásukban. Van aki csak engem, de olyan is, aki családostul, gyerekestől. Ezen eléggé meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy az amerikaiak között vannak vendégszeretőek is. 🙂

És igen, szerencsére voltak olyanok is, szám szerint eddig nyolcan, akik nyitottak lennének egy lakáscserére. Persze mindenkinek korai még elköteleződni, konkrét dátumokat egyeztetni és repülőjegyet venni. A legtöbben azt írták, hogy pontosítsuk majd a részleteket tavasz környékén. De mindenképpen nyitottak, benne lennének. Remélem a nyolc (vagy lehet később több) jelentkező közül tényleg lesz olyan, akivel össze is jön a lakáscsere.

Egyébként sokan írták azt is, hogy ők maguk, vagy férjük, feleségük már futott a New York Maratonon. Sokan biztattak, jókívánságokat írtak, próbáltak motiválni. Ez is tök jól esett. Volt olyan is, akinek kiderült, hogy a nagymamája 1913-ban Budapesten született, és nem sokkal azután költöztek Amerikába. Más azt írta, hogy egyszer szívesen futna maratont Budapesten, már nézegette korábban is, de jövőre még biztos nem. Szóval a lakáscsere mellett érdekes történetekbe lehetett még belefutni.

Repülő futások

Repülő futások – legalábbis azt hiszem így hívják azt, amit a legutóbbi két edzésem alkalmával kért tőlem CsontiRun. De nézzük pontosan hogyan is néztek ki ezek a futások.

Az első ilyen edzésem szerdán volt. Keddenként kapom majd az edzéstervet, és jelenleg szerda-péntek-vasárnap ritmusban vannak benne a futások. Mivel november 1-je miatt ünnepnap volt, ezért valamikor délelőtt került sor a futásra. Bár kedd hajnalban futottam egy pulzuskontrollos 6:09-es tempójú 5 km-t, egyáltalán nem éreztem fáradtnak magam.

Az edzésterv úgy szólt, hogy legyen egy 2 kilométeres bemelegítő futás (ezt végül 130-as pulzussal futottam), majd nyújtás. Utána jött az első repülő rész, ami 10 darab 100 méteres futást írt elő 30 másodpercre, köztük fél perc pihenőkkel. Ezeket lefutottam, egész jól bírtam őket. Aránylag gyors tempóban (de nem a tőlem telhető leggyorsabban) kb 25 másodpercesekre sikerültek. Sajnos nem vettem észre, illetve a futásig tényleg kiment a fejemből CsontiRun javaslata, hogy ne próbáljam meg gyorsabbra futni őket, nem az a cél. Na mindegy, így alakult. Azért a 9-10. menetre már kezdtem fáradni, de nem volt gond.

Utána kimértem a 200 métert és jöhetett a második adag: 5 darab 200 méteres futás 65 másodpercre, köztük egy perc pihenővel. Ez hasonló iramban 55 másodpercre sikerült – persze az utolsó, ötödik etap azért már fárasztóbb volt, de jól esett. Végezetül egy 1 kilométeres levezés volt még előírva, amit lekocogtam. A sprintek miatt nem tudtam pulzuskontrollal futni, mármint nem abban a tartományban, ahol elvileg kéne futnom. De nem volt nagy a tempó.

A szerda délelőtti után ma délelőtt volt a második edzés napom. A feladat kb hasonló volt, 2 kilométer bemelegítő futás, majd ezúttal 15-ször 100 méter futás (24 másodpercesek lettek), majd 5-ször 200 méter futás (52 másodpercesek lettek). A végét ezúttal is egy levezető, lassú futás zárta, ezúttal 1.5 kilométer.

Eddig tetszett ez a két edzés, egy kis változatosságot jelentettek az eddigi monoton, sima távolsági futásokhoz képest. Valószínűleg mindkettőre szükség van, de majd meglátjuk mit gondolok pár hét múlva.

Személyi edzők nyomában

Az elmúlt hetet személyi edző kereséssel töltöttem. Kaptam ajánlásokat, illetve a neten is próbáltam utánanézni, hogy kit lenne érdemes választanom. Ez szerintem egy nagyon szubjektív téma, hogy kinek mi a jó, milyen stílusú edző fekszik neki, egyáltalán szükségesnek tartja-e, stb. Szóval itt is, ahogy eddig is, kizárólag a saját szemszögemből írom le a történetem.

Még a teljesítménydiagnosztikán ígért nekem Fanni, illetve az Ensport egy egyéni 4 hetes edzéstervet. Pont “rossz” időpontban voltam náluk, mert Fanni szólt, hogy péntek délelőtt szokták elkészíteni őket, én pedig péntek délután voltam a mérésen, így egy hetet várnom kell majd rá, figyelmeztetett. Aztán valahogy a rá következő hét (ami a múlt hét) közben többen is javasolták, hogy mindenképpen keressek edzőt, mert megéri.

Így végül a múlt hét vége felé felvettem a kapcsolatot több személyi edzővel is. Volt akit ajánlottak, volt akit én találtam. Volt akit Facebook-on kerestem meg, volt akit emailben vagy a saját weboldalán. Volt, aki azóta sem válaszolt, volt aki igen, de jelezte, hogy sajnos most nem tud vállalni, majd esetleg tavasszal. Volt akit drágának találtam és volt olyan is, akivel már meg is beszéltük a részleteket és tegnap meg is volt az első “közös” edzésünk (értsd úgy, hogy az általa átküldött edzésterv szerint futottam).

Ez utóbbi Csontos Imre (CsontiRun). Róla annyit kell tudni, hogy nem a pulzuskontroll híve (amibe én most pont belekezdtem ugye), a sok, rövidebb sprint alapú edzést favorizálja. Meglátjuk, hogy ez mennyire jön majd be nekem, egyelőre kíváncsi vagyok rá. Majd írok külön az edzésekről is, egy másik bejegyzésben.

Leveleztem még Thaller Jánossal (János fut), akinek nagyon hasznosnak találom a blog oldalát, teljesen amatőr kezdőként nagyon sok érdekeset olvastam nála. János nagyon készségesen válaszolt a kérdéseimre, sőt, még a teljesítménydiagnosztikám is kielemezte. Edzést inkább fogyni vágyóknak vállal, így az én felkészítésemet nem vállalta (illetve nem javasolta magát hozzá), de ajánlott valakit, akivel még a kapcsolatfelvételi státuszban vagyok és aki az Ensportnál edző.

És ezzel vissza is kanyarodtunk az Ensporthoz. Múlt hét pénteken végül nem jött az edzésterv, de hétfő reggel már igen – illetve egyelőre csak egy értesítő email, ami adatpontosítás volt az edzéstervező felülethez (Training Peaks), amihez majd kapok hozzáférést, gondolom a napokban. Az az igazság, hogy arra is nagyon kíváncsi vagyok, arról is jókat hallottam eddig.

Egyelőre itt tartok. Ahhoz képest, hogy pár hete úgy gondoltam, hogy a futáshoz aztán biztosan nem kell személyi edző, elég nagy fordulat. 🙂

Miért pont New York Maraton?

Már többen kérdezték tőlem, hogy miért pont a New York Maraton? Miért nem jó nekem egy budapesti futóverseny, mint sok mindenki másnak? Hiszen ez is, az is 42 kilométer, nincsen különbség. Esetleg csak fel akarok vágni, hogy én majd New York-ban futok? Akik ismernek, tudják, hogy nyilván nem.

A válasz valahol a motiváció környékén keresendő. Sőt, egy pszichológus barátomtól megtudtam, amikor meséltem neki erről, hogy ez még csak nem is motiváció, hanem klasszikus kondicionálás, amit tudatosan alkalmaztam. 🙂 Arról van szó ugyanis, hogy én nagyon szeretek utazni, új helyeket megismerni, különleges helyekre eljutni. Ez engem nagyon motivál. Így bármi, amit összekötök egy utazással, szintén motivál.

Olyan ez, mint Pavlov híres kutyás kísérlete. Egy fényjelzést követően nem sokkal a kutya élelmet kap. Ezt többször ismételve a kutya megtanulja a kapcsolatot, és már a fényjelzés pillanatában tudja, hogy élelmet fog kapni és beindul a nyáladzása.

Pavlov kísérlet
Pavlov és a kutyája

Nem szeretném magam egy nyáladzó kutyához hasonlítani, de a pszichológus barátom meglátása találó. Számomra sokkal nagyobb motiváció a New York Maratonra készülni, mint egy budapesti maratonra. Tudom, hogy ugyanaz a táv, a teljesítmény (ha sikerül) szintén ugyanaz. Csak az oda vezető út nem ugyanaz számomra. Teljesen más felkelni hajnali 5-kor a New York Maratonra edzeni és futni az esőben, hidegben, mintha ugyanezt egy budapesti versenyért tenném. Tudom, hogy ez utóbbit is sok ezren megteszik, de ez az én felkészülésem, az én versenyem lesz. Nekem kell felkelnem. 🙂

Ismerem már magam annyira, hogy ha én valamit nagyon elhatározok, akkor azt biztos meg fogom csinálni. Ha nagyon meg akarnám csinálni a budapesti maratont, akkor azt is megcsinálnám. De könnyebb és vonzóbb volt elhatározni egy maratont New York-ban, mint Budapesten.

És hogy honnan jött egyáltalán a maraton? Még év elején merült fel először, amikor immár sokadszor elhatároztam, hogy majd idén aztán tényleg jól lefogyok. Ezt már elég sokszor elhatároztam, nulla sikerrel. Már év elején szóba került, hogy döntsek egy maraton mellett és arra készüljek fel (és fogyjak le hozzá), de akkor úgy éreztem, hogy az nem motivál eléggé ahhoz, hogy tényleg lefogyjak. Így jött a Kilimandzsáró és a hegymászás, ami megfelelő célnak bizonyult, mert tényleg sikerült 10+ kilót lefogynom. Máig meg 15-öt.

Idén szeptemberben kérdezgették tőlem, hogy mi lesz a következő célkitűzés. Akkor még nem volt, nem is nagyon akartam. Gondoltam várok egy-két évet egy újabb kalanddal. Amit viszont tudtam, hogy nem szeretnék visszahízni és hogy az egészség miatt is jó lenne heti néhányszor edzeni. De úgy nehéz volt megfogalmazni, hogy ez hogyan történjen pontosan, mit csináljak. Csak járjak el konditerembe? Áhh, nem fog menni, tudtam, hogy mindig közbejön majd valami. Többször is eszembe jutott a maraton, de valahogy nem fogott meg, nem játszottam el a gondolattal úgy igazán. Aztán szeptember 24-én egy késő délután egyszer csak megvilágosodtam: maraton New York-ban. Rögtön tudtam, hogy ez az a cél, amit kerestem.

New York fotó
Central Park, New York

 

Újra időre futottam

Tegnap reggelre már nem bírtam tovább, és kellett futnom egy (számomra) gyorsat. Ezt igazából már szombaton eldöntöttem. Jó dolog a pulzuskontrollos futás, érzem, hogy fejlődöm abban is, de szerettem volna szenvedni egyet, elfáradni, úgy igazán megizzadni.

A kaposvári Malom-tóhoz mentem vissza az óraátállítás miatt is aránylag nagy alvás után, bár lábamban az előző esti 10 kilométerrel. Az idő hűvösebb és szelesebb volt, de szerencsére nem esett. A távot már előre eldöntöttem, hogy 4 km lesz, a tavaszi gyakorlások “emlékére”. Akkor is ennyit futottam itt és nagyon nem esett jól.

A célom az volt, hogy 5:00 alatt fussam a négy kört. Közben persze kíváncsi voltam arra is, hogy mennyire fáradok el tőle, illetve milyen magasra megy fel a pulzusom alatta. Az első kör nem esett jól, azt már érzem, hogy az 5:00-ás kezdés nekem túl gyors. Vagy azért mert nem vagyok bemelegedve, vagy azért, mert a tüdőmnek vagy a testemnek kell hozzászoknia, nem tudom. De a 3. és 4. kilométer sokkal könnyebben ment, mint az első, vagy a második.

Így, hogy időre futottam, sokkal jobban megéreztem a tó körüli pálya néhány enyhe emelkedőjét. Nem vészesek és nem hosszúak, de érezhetően sokkal lassabban és nehezebben futottam fel rajtuk, mint amikor az egyenesebb részeken kellett teljesítenem. Egy idő után rá is álltam arra, hogy ezeken az emelkedős és a kanyargós részeken mentem egy stabil, de lassabb tempót, a hosszabb, egyenes, esetleg enyhén lejtős részeken pedig igyekeztem tempót menni.

Az első három körben a pulzusom 160-165 körüli volt. Az enyhe emelkedőkön kicsit megnőtt, a kis lejtőkön lecsökkent, de három körig nagyjából ezt sikerült tartanom. Ez nekem elvileg már az anaerob zónámba esik, bár nem tudom… A negyedik kört meghajtottam, ez látszik az időn is. A harmadik kilométer 5:04 lett, míg a negyedik 4:44. Ebben a körben már felment a pulzusom 170 felé, 176 volt a maximum. Tudtam, hogy az utolsó kör, ezért nem zavart.

Tényleg nagyon jól esett ez a futás. A héten a többi távot pulzuskontrollal tettem meg, és bár szombaton egy kicsit magasabb tartományban futottam, igazából egyik futás sem jelentett kihívást. Persze, volt két 10 km is, meg le kellett futni, de úgy igazából nem fáradtam el, nem izzadtam meg, nem volt kérdés, hogy “végigkocogom”. Éppen ezért kellett nekem ez a tegnapi futás, mert az 5:00-ás kilométerátlagért tényleg meg kellett dolgoznom, és ez jól esett.

Futó edzésem
Edzés adataim
Verified by MonsterInsights