Rólam

Harmat-Szabó Gábor vagyok, 38 éves.

Átlagos embernek tartom magam, bár mindig is vonzottak a kihívások. Kipróbáltam a bungee jumping-ot, a tandem ejtőernyős ugrást és persze voltam raftingolni, canyoningolni. 2013-ban eljutottam Venezuelába megmászni a Roraima tepuit, 2017-ben pedig Afrikában másztam meg a Kilimandzsárót.

Ezek nem olyan hatalmas nagy dolgok, sokan megtették ezeket rajtam kívül is. Ugyanakkor jól mutatják, hogy mindig szükségem volt valami kihívásra, valami elérendő célra. Néha ezt a tanulásban találtam meg (14 éve dolgozom, de gyakorlatilag mindig tanultam valamit mellette), néha a természetben, az utazásban.

Miután megmásztam 2017 augusztusában a Kilimandzsárót, valamiért rögtön a következő célon kezdtem el gondolkodni. A futást mindig is szerettem (bár az előtte lévő jó pár évben egyáltalán nem gyakoroltam), egy maraton pedig annak, aki szeret futni, mindig is ott motoszkál a fejében. Én 2017 második felében értem meg arra, hogy eldöntsem, le is fogom futni. Amit 2018. november 4-én meg is tettem.

10 km cél
Az első 10 kilométeres versenyem céljában

8 hozzászólás “Rólam” bejegyzéshez

  1. Most látom,hogy te már egy maratont lefutottál! Gratulálok! Tehát a NewYork-i csak a következö kihivás számodra!

    1. Neeem. 🙂
      Ahogy írod is “Az első versenyem: 10 km” bejegyzésnél, csak az érem zavart meg, az nem maratoni érem. Bár egyébként nekem is furcsa, hogy ennyire hasonlóak. Szóval maraton majd jövőre – legalábbis ez a cél ugye. 🙂

  2. Hello Gábor !

    Gondoltam ide írok itt maradandóbb a mondanivalóm.

    Megnéztem a blogodat, kiváló. Feliratkozást tedd lehetővé és akkor követlek……
    Maratonhoz semmi más nem kell csak kitartás és akarat. Első maratonnál csak a teljesítés a lényeg, élvezd és éld át. Ne a pulzussal és a tempóval foglalkozz, főleg ne az idővel hiszen azt edzésen gyakorold be és fogod tudni versenyen is hozni ha megfelelő időt töltöttél a felkészüléssel.
    Családod, szeretteid nagyon tudnak inspirálni úgyhogy készüljenek ők is !! valószínű ők fognak átlendíteni a holtponton, de azért készülj fel arra is hogy nem biztos hogy jól fog esni. Maraton az nem 10 k !! és nem is 2x félmaraton.
    Táplálkozást ne hagyd figyelmen kívül az nagyon fontos része a felkészülésnek. Verseny sikeressége is függhet ettől főleg, hogy ott majd 4:00:00 vagy alatti időn keresztül kell táplálnod a tested mert azt nem tudod megoldani a glikogén és zsír raktárakból.
    Tehát legyen taktikád és ne az utolsó pillanatban kezdj ezzel foglalkozni. Kísérletezz és figyeld mi ízlik. Maraton alatt ki kell lépned a komfort zónádból és akkor minden kisebb dolog frusztráló tud lenni. pl. egy rossz frissítés
    Pihenéssel és relaxálással is foglalkozz, tudd magadat elengedni. Ezt is lehet tanulni fontos része az adaptációnak, fejlődésnek. Edzés a pihenés is !!!!! (csak ezt sokan elfelejtik) ha megfelelő környezetben történik. (szauna, masszás, szellemi rekreáció)
    Vezess edzés naplót !!! jó lesz visszanézni az adatokat, hogy honnan-hova 🙂

    ENSPORT-nál kiváló szakemberek vannak, de egy-két gondolatot hagy osszak meg veled.

    amire figyelni kell, érdemes. (szakmailag ez az én véleményem)

    Az alkalmazkodásban döntő a terhelés és a pihenés összhangja, de alkalmazkodás csak akkor jön létre ha az ingerek elérik a szükséges terjedelmet és intenzitást !!!
    Növekvő teljesítményt csak fokozatosan emelkedő terheléssel érhetünk el (6-9) hetente váltani kell.
    Glikogén raktárakat növelni lehet az edzettség által. Ez elengedhetetlen a Maratonhoz.
    Ciklusok legyenek a felkészülésben hogy megfelelően tudjon a szervezet reagálni a kapott ingerekre. 3-4 hetes edzés után kicsi pihi mindig.
    3 hét növekvő terhelés után a szervezet folyamatos energiaellátása és a terhelések feldolgozása nehézségekbe ütközik, ezért a további alkalmazkodás elősegítése érdekében célszerű a 4.hét en az edzésterhelését kb. 30%-al csökkenteni.

    Na jó ennyi elég majd még írok……
    János

    1. Szia János!

      Köszönöm a tippeket és a tanácsokat, mindig örülök, ha új és hasznos infókat kapok! Megköszönöm ha írsz majd még, amikor erre tévedsz! Adtam értesítés gombot az oldalhoz. 🙂

      Gábor

  3. Szia Gabor,
    Hogyan tudok a bloghoz csatlakozni, követném.
    Érintett vagyok mert családomban széles körben “futó bolondok” vesznek körül.
    A tetejébe veletlenul pont newyorkban leszek nov4-én, szóval megnézném a verseny egy részét.
    Az útvonalat már tanulmányoztam. Még az indulás időpontját nem, de majd utána járok.
    Sok szerencsét a futashoz! Drukkolok neked, talán élőben is.
    Üdv. Anna

    1. Szia Anna!
      A blogra fel tudsz iratkozni (ha a főoldalon rányomsz a Blog linkre, akkor bejön egy oldal, ott jobb oldalt van a feliratkozás). Illetve javaslom, hogy Facebook-on kövess, ott napi szinten vagyok jelen, itt csak kb hetente írok bejegyzést. 🙂
      Szuper, hogy pont New York-ban leszel a maraton során! És köszi, hogy drukkolsz akár élőben, akár csak úgy egyébként! 🙂
      Üdv, Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Verified by MonsterInsights